• Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Simán végigültem az Oscar-gálát a Délvidék Házban, néhány hónapig ez is jó a Belvárosi Mozi helyett
Művház 2019. február 25. 19:25

Simán végigültem az Oscar-gálát a Délvidék Házban, néhány hónapig ez is jó a Belvárosi Mozi helyett

Arról pedig igazán nem az ország egyik legjobb filmszínháza tehet, hogy jó ideje az egyik legfelejthetőbb díjátadót tartották Hollywoodban.

Magyar idő szerint ma hajnalban osztották ki Hollywoodban az Oscar-díjakat, és ennek megfelelően a Belvárosi Mozi ismét megtartotta rendes évi Oscar-napját, ami ezúttal a felújítás miatt több szempontból is rendhagyó volt. 

Egyrészt mivel néhány napja az év eleje óta felújítás alatt álló mozi egyetlen még mindig üzemelő termét, a Csőke József-termet is be kellett zárni, így az egész program a Délvidék Házba költözött, másrészt így nem két, csak egy helyen tudták vetíteni az Oscar-esélyes filmeket, ezért az egy napból kettő lett, az egész hétvége az Oscarról szólt, és szombaton és vasárnap is lehetett még akár éjjel fél tizenkettőkor is mozizni az újszegedi vetítőhelyen.

Már a Belvárosi Mozihoz írt januári szerelmeslevelemben is említettem az Oscar-napot, mint az egyik kedvenc rendezvényemet náluk, akkor azt írtam, azért jó, hogy minden évben megrendezik, mert 

„egyrészt néhány óra alatt felzárkózhatok az év legfontosabb filmjeiből, másrészt nemcsak mozivásznon, de az épületben működő Casablanca kávézónak köszönhetően akár egy gin-tonikkal a kezemben nézhetem hajnalig az egyetlen filmes díjátadót, amit valamiért a mai napig rendszeresen megnézek”.

És ennek a nagy része idén, ebben a mozi szempontjából különleges évben is igaz volt, mínusz a Casablanca és a gin-tonik. A Délvidék Házban ugyanis csak egy kis büfé van, ahol sajnos kevésbé vannak felkészülve az én Oscar-éjszakás szokásaimra, árultak viszont egész jó pizzaszeleteket, amik meg a Casában nincsenek.

Utoljára egyébként valamikor gyerekkoromban jártam a Délvidék Házban, amikor háromdimenziós természetfilmre vittek bennünket oda az iskolával, ez pedig a kilencvenes évek kellős közepén, gyerekként annyira földöntúli dolognak tűnt, hogy még évekkel később is – amikor már inkább a szomszédos Cirbi kocsmába jártunk biliárdozni és sörözni – úgy néztem az épületre, mintha az minimum a NASA egyik kutatóbázisa lenne valójában. Nagyjából 25 év után tehát fogalmam sem volt, mire számíthatok, mennyire tud majd moziélményt nyújtani az épület, de szerencsére nem kellett csalódnom.

Azt persze sejtettem, hogy felnőttként már a sci-fi-hangulat nem lesz meg, arra viszont nem számítottam, hogy egy szinte teljesértékű, nagy moziteremben fogok tudni majdnem ugyanúgy szórakozni, mintha a Zsigmond Vilmos-teremben ülnék. Márpedig így lett, úgyhogy akinek eddig esetleg aggályai voltak azzal kapcsolatosan, hogy jó lehet-e a mozi felújítása alatt ide járni filmeket nézni, annak nincs miért aggódnia. Persze, az élmény nem pontosan olyan, mint a Belvárosi Mozi csodálatos és utánozhatatlan épületében, arra viszont a Délvidék Ház tökéletes, hogy néhány hónapra helyettesítse az ország egyik legjobb filmszínházát.

Ezt egyébként rajtam kívül szerencsére mások is felfedezték már, így a rendhagyó helyszín ellenére nemcsak a két napon át délután kettőtől hajnal kettőig sorban pörgő Oscar-esélyes filmekre, de hétfőn hajnal kettőkor kezdődő gála közvetítésére is nagyjából az ilyenkor megszokott létszámú közönség jött össze. És a Rádió 88-ból ismert Gedzo sem lógta el idén a dolgot: ahogy mindig, most is készült Oscar-totóval, így aki akarta, egy kicsit izgalmasabbá tehette a közvetítést azzal, hogy vajon sikerült-e eltalálnia, ki fog nyerni a legfontosabb kategóriákban.

Minden rendhagyósága ellenére tehát meglepően hasonlóan telt az idei Oscar-éjszaka, mint szokott a Belvárosi Moziban, a Casablanca és a gin-tonik hiányát persze egy kis büfé nem tudja pótolni, de javukra legyen mondva, a büfés néni még hajnal negyed háromkor is azzal volt elfoglalva, hogy zárás előtt még lefőzze az utolsó adag kávét a gála miatt egészen fél hatig ott ücsörgő moziőrülteknek.

Na, és milyen volt a gála?

A díjazottakról szóló reggeli cikkünkben röviden már írtunk róla, hogy évek óta talán az egyik legfelejthetőbb, legsótlanabb Oscar-gála volt az idei. Az Oscar-közvetítések megreformálására szőtt nagy tervek az elmúlt hónapokban sorra buktak el, olyannyira, hogy a rosszabbnál rosszabb ötleteken (mint például, hogy egyes díjakat a reklámszünetben adnának át) már a gálán is csak poénkodni próbáltak, ez viszont inkább tűnt kínos mosakodásnak az Akadémia részéről, mint jó viccnek. Azt viszont valóban meglépték (az eddigi 91 darab gála során másodjára), hogy nem volt konkrét műsorvezető, ami néhol tényleg azt az illúziót keltette, hogy ez nem okoz különösebb problémát, összességében viszont hiányzott egy központi figura, aki, ha kell, akár váratlan húzásokkal is képes felrázni az esetleg lankadó figyelmű nézőket. A kivitelezés persze profi volt, hiba szinte egyáltalán nem csúszott a gépezetbe, és talán éppen ez volt a gond: olyan szinten az élére lett állítva minden, hogy ezzel csak fokozták a díjátadások és megköszönések produkciókkal és bejátszásokkal egy idő után már amúgy is nehezen feldobható monotóniáját. És bár a hosszabbra nyúlt köszönőbeszédeket nem keverték le olyan vállalhatatlan módon, mint néhány éve tették, érezhető volt, hogy a legfontosabb vezérlőelv, hogy az Akadémia által most már istenbizonyra megígért, kritikus három óránál ne nagyon legyen hosszabb a gála. Ez nagyjából össze is jött, cserébe viszont túl sok minden nem volt, amire évek múlva visszaemlékezhetnénk a 2019-es Oscar-gálából.

Ezúttal szinte minden Mexikóról és a feketékről szólt, ezzel egy kicsit (szokás szerint) üzentek Trumpnak, de azért igazán kemény beszólás nem volt. Spike Lee mondott egy konkrétan Trump-ellenes mondatot, az is annyi volt, hogy hála istennek már nincs sok 2020-ig, amikor választások lesznek, és változás jöhet. Az egész gála talán legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Spike Lee ráugrott Samuel L. Jacksonra, és úgy csüngött rajta, mint egy gyerek az anyján.

Ja, és Andy Vajnáról nem emlékeztek meg az elmúlt évben elhunytak között. Kíváncsi lennék, hogy miért nem. Ötleteim vannak, de azok csak ötletek.

A díjakról pedig csak annyit, hogy 

  • a Zöld könyv örömteli meglepetés: voltak jóval nagyobb szabású, esélyesebb jelöltek, Peter Farrelly filmje viszont a maga klasszikus egyszerűségével, az ezerszer hallott, mégis újra és újra elmesélhető, felemelő és tanulságos történetével, remek színészi alakításaival pontosan azt a hitet adja vissza a mozi erejében, ami időnként, így éppen mostanában is mintha elveszni látszana.
  • Rami Malek Oscarját el lehet fogadni, de muszáj megjegyezni, hogy Christian Bale legalább annyira megérdemelte volna, sőt, inkább egy picit jobban.
  • Glenn Close-t most már jó lenne, ha az Oscáron is összekevernék Meryl Streeppel legalább egyszer.
  • A többi nagyjából rendben volt, hála istennek sem a Bohém Rapszódia, sem a Csillag születik díjazását nem vitték túlzásba: egyik sem akkora film, mint amekkorának hinni szereti őket a széles közönség.

kmn

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Belvárosi Mozi Délvidék Ház gálaest mozi Oscar-díj