Művház 2019. február 24. 19:13

Boncz Ádám hazajött, és egy kicsit marad is Szegeden

Képriport
New Yorkról, az ottani színházi életről, angolul rettenetesen hangzó gyönyörű magyar versekről is beszélt Kiccsávó a Közéleti Kávéházban.

Úgy tűnt, izgul. Pedig semmi oka nem volt rá: egy emberként szerette a városháza házasságkötő terme. Boncz Ádám mindenről lelkesen, de rendkívüli szerényen mesélt. És ez a szerénység egy kicsit zavaró volt. Ugyanis mi, átlagemberek igazából nem tudjuk hova tenni az amerikai színjátszást. A filmek, Hollywood „megvan”, de a színpadi játék? Persze, „tudjuk”, Broadway. De itt, ennél tényleg megállunk. Itt, ennek a környékén állt helyt Ádám. És, hogy tényleg helyt állt, nem is akárhogyan, azt két szó erősítette meg: Carnegie Hall. A koncertközpontban, a klasszikus zene „templomának” színpadán nem szavalhat akárki gyönyörű magyar verseket, rettenetes angol fordításban. Mielőtt fejbevernek: ez utóbbit, már hogy rettenetesek, szörnyűek az angol fordításai a legszebb magyar verseknek, ő mondta. De ennyi kavargás, kanyargás, össze-vissza ugrálás után menjünk vissza a beszélgetés elejére, jöjjön néhány fölvillanás az estéből! Czenéné Vass Mária és Kovács Ágnes, a Varga Mátyás Színházpártoló Társaság vezetői kérdezték Boncz Ádámot.

Kattintson nyitóképünkre, nézze meg galériánkat is! (fotók: Szabó Luca)

Sosem zavart a nevem!

– Boncz Géza a nagybátyám volt, de sosem éreztem azt, hogy az ő nevével nehéz színpadra állni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem. Tizenhat éves voltam, amikor elment. A tinédzser éveim meghatározó időszakában jöhettem-mehettem vele Szegeden. Nagy szeretett ide járni, a nyarakat általában itt töltötte. Mindig barangoltunk, reggel jött a telefon, „mi van, kiccsávó?! Induljunk!” És akkor nemsokára elindultunk. Kaptam abból a tehetségből, szívből, nyitottságból, humorból, ami ő volt.

A sorsolt színházjegyek és Korognai Károly emlékezete

Emlékszem, amikor kicsi voltam Kormos Tibor volt a színházigazgató. Mindig kaptunk a premierre két jegyet. Ebből az egyik mindig az enyém volt, a másikat meg kisorsoltuk a családban. Épp ezért már gyerekkoromban beleszagoltam a színház levegőjébe. Szerelmes lettem abba a világba, abba az atmoszférába, ami engem ott fogadott. Egy teljesen más világba kerültem, amikor beléptem a Nagyszínházba. Azt is éreztem, hogy nekem ehhez valami közöm van. Középiskolásként találkoztam egy-két hozzám hasonlóan gondolkodó emberrel – például Gémesi Dórával, Tichy-Rács Ádámmal –, és velük megalakítottuk a Hekuba Társulatot, amelyben ságvárisok és radnótisok közösen csináltak színházi előadásokat. Ezeken láttak engem szegedi színészek. És emlékszem, a Valló Péter rendezte Janikában egy kis szerepre nem találtak senkit, és akkor jutott eszébe valakinek, „miért nem kérdezitek meg Ádámot? Biztos el tudja mondani azt a nyolc sort!” Korognai Károly, akinek ma lenne a születésnapja (február 18-án, hétfőn volt a kávéházi beszélgetés – gszl), és ő sincs már közöttünk, hívott föl, hogy mi lenne, ha megcsinálnám. Így történt. Úgy tűnt, befogadott a társulat, és egyik szerepet követte aztán a másik.

Szerelmem, Ancona

– Hrabovszky András csinált nyári színházat Szegeden. Kezdetben a fürdő, majd a Ságvári udvarán. Megyeri Zoltán rendezte az Anconai szerelmesek című darabot. És szerintem eredetileg valaki más játszotta volna a szerepemet, talán Pataki Ferenc, de ez nem biztos. Egyszer összefutottunk, és megkérdezte, „figyelj már, tudsz énekelni?”

Addig életemben nem énekeltem, úgyhogy mondtam is rögtön, persze, természetesen! Bementünk a színház hangtárába, beraktunk egy olasz cd-t, és elkezdtem ott lalázni. Egy perc után mondta, „jó”! Így kerültem be a produkcióba, amit mindenki imádott és évekig játszottunk. Nagyszerű színészek voltak a csapatban, öröm volt játszani.

Ösztöndíjjal Amerikába

– Huszonhárom éves voltam, nem gondoltam akkor bátor lépésnek azt, hogy kimegyek Amerikába. Persze, kimegyünk New Yorkba! Hiszen itt van... Benne volt ebben az is, hogy nagyon szerettem diákként az angol nyelvet. Imádtam, hogy meg tudok szólalni egy másik nyelven, ez teljesen elvarázsolt engem. Már amikor a Szegedi Nemzeti Színházban dolgoztam elkezdtem kurzusokat nézni, hogyan lehetne az angol tudásomat és a színházat valahogyan összehozni. Ekkor találtam egy háromhetes kurzust Londonban egy színiiskolában, és pont belefért a nyári szünetembe. Kimentem, és azt vettem észre, hogy állok a színpadon, mellettem egy orosz színésznő és egy török színész. Shakespeare Szentivánéji álomján dolgoztunk, egyszer csak a világ minden tájáról jött színészekkel együtt tudtam dolgozni. Ez addig elképzelhetetlen volt. Mi, magyar színészek mindig azt érezzük, hogy be vagyunk zárva a nyelvünkbe. Én ott megéreztem, hogy ez nincs így, és ez engem teljesen elbűvölt. Mindenki mást gondolt, máshogy próbált, izgalmas volt. Megerősített abban, hogy nézzek helyeket Amerikában és Londonban is. Végül New Yorkot választottam a Lee Strasberg színház és filmművészeti iskolába is. Tóth Andrea barátom segített ösztöndíjat találni. Így vágtam neki.

Pénz Amerikában színházra? Szerezz mecénást, és győzd meg, hogy neked „taózzon”!

– Van Amerikában is „NKA”, évi 155 millió dollár a költségvetése: ebből „támogatják” az egész országban a kultúrát. Így vannak a nonprofit színházak, amelyek próbálnak pályázni ennek a költségvetésnek egy minimális részére, illetve a jegybevételekből tartják fönn magukat, valamint mecénások segítségével, akik azért adnak pénzt, hogy leírhassák az adójukból.

És vannak a „commercial” színházak, ez a Broadway-színházak nagy része, ők pedig befektetőket keresnek. A befektetők pénzt adnak, és aztán kiveszik a pénzüket az előadások sikerességéből. Ez nem biztos, hogy jobb rendszer, mint ami Magyarországon van. Azaz megy a kultúrkoldulás, és ez befolyásolja azt, hogy milyen színházi előadásokat csinálnak. Ezért van például most már szinte minden filmnek musicalátirata a Broadwayen. Mert arra bemegy a néző. Arra megy be a néző... Van már Spongya Bob-musical is. Izgalmas dolgok a kisebb színházakban készülhetnek, de abból meg a színész nem tud megélni.

Társulat? Az mi?

– Nincsenek társulatok New Yorkban. Előadásokra, projektekre lehet leszerződni. Ezekre mindig szereplőválogatások vannak, amelyekre „mindenki” elmegy. Vagy megkapom a szerepet, vagy nem. Ezt is tanították a színiskolában, hogyan kell meghallgatásokra járni. Épp ezért, megélni színészként New Yorkban elég macerás, színpadi színészként mindenképpen. Eléggé hullámhegyes, hullámvölgyes történet. Ha bekerülsz egy tévésorozatba, az más. Ezért is kezdtem el művészetmenedzsmentet tanulni.

Világjárás, munkacímmel

– Egyestés történetnek indult a Sad but true című estünk. Pankovits Nikolett jazzénekes kért föl arra, hogy lépjek föl velük a magyar kultúra napján. A dalok között kellett verseket mondanom. Akkora sikere lett, hogy elkezdtek hívni mindenhova. Angolul mondok Kányádi Sándor-, Radnóti Miklós-verseket, Örkény István egyperceseiből is mondok egyet, kettőt. Fölléptünk a jazz fellegvárában, a Blue Note-ban, a Lincoln Centerben, turnéztunk Spanyolországban, Svájcban is már vele. A felújított, kibővített változatával pedig május 20-án a Carnegie Hallban lépünk föl. A Sad but true nem egy jó cím, igazából egy munkacím volt, de rajtaragadt az előadáson. És a versek is „érdekesek”. Néha rettenetesen hangzanak angolul a legszebb magyar költemények is. Nagyon sokat izzadtunk is ezzel, mert nagyon sok versnek nincs a mai napig angol fordítása. A meglévők közül is nagyon kevés az, amelyik igazán erős, jó. Lehetetlen átrakni azt a rengeteg érzékletes kifejezést angolra, amelyekkel a magyar költészet „dolgozik”.

Tervek, itthon

– Elkezdett honvágyam lenni. New Yorknak van egy nagyon speciális ritmussal. Huszonhárom évesen megfelelt a tempója, de most már egy kicsit lelassultam. Így most elsősorban itthon, Szegeden, Budapesten dolgozom. De megyek ki tavasszal többször is, a már említett Carnegie Hall-előadásra, a Sorstalanságnak is lehetne valamifajta „reinkarnációja”. Olaszországban is fogok tanítani: klasszikus zenészeket és színészeket hozunk össze egy workshopban nyáron. És itthon is nagyon érdekel, hogyan lehetne a nemzetközi kapcsolatokat ápolni. Hogyan lehetne magyar színházi előadásokat kivinni külföldre. Vagy itt csinálni angol nyelvű előadásokat, mondjuk külföldi egyetemistáknak.

Az Ádám, hol vagy?-kérdésre most egyértelmű a válasz. Itt. Itthon.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Boncz Ádám Közéleti Kávéház New York színház