• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szeged 140 évvel ezelőtti katasztrófájára és újjáépülésére emlékezünk, 1. rész: A víz előtti város
Szegeden 2019. február 24. 14:55 Forrás: Szegedi Tükör

Szeged 140 évvel ezelőtti katasztrófájára és újjáépülésére emlékezünk, 1. rész: A víz előtti város

Száznegyven éve, 1879. március 12-én szakadt Szegedre az ár. Az ország második legnagyobb városának vályogházai egy éjszaka elolvadtak a Tisza támadó hullámai között. De milyen volt a víz előtti város? A Szegedi Tükör összeállítása.

A nagy árvizet közvetlenül megelőző évtizedekben teljes virágzásban élt a mintegy hetvenezres Szeged. Az egyes városnegyedek – az állattartással és földműveléssel foglalkozó alsóvárosiak, az iparos felsővárosiak és a belvárosi cívisek – kicsit rátartian, szép mívességükkel és foglalkozásukkal fennen hivalkodva különültek el öltözetükben is egyéb fertályok lakóitól. A krónikások szerint derűs kedélyűek voltak a szegediek, s „akármilyen megpróbáltatások között is éltek, mindig megcsihantották eszük járásának sziporkáját”.

Ugyan a víz körüli években jórészt elveszőben volt a régi hagyományvilág, de az erősebb szokások sokáig belekapaszkodtak a szegediekbe. Ilyen volt a Tiszára járás. A takarosan fölpöttyent (kiöltözött) leányok nemcsak vízért mentek, hanem ismerkedés és a hírek kicserélése miatt is.

Indulásra készen. Akkor is volt „éjszakai élet” a Tisza partján, igaz, kicsit másmilyen, mint mostanában

„Alig alkonyult le a nap, már az eladók szépen puczczosan felöltöznek, mert tudják, hogy úton-útfélen, utczáról-utczára sok szem kíséri figyelemmel, míg a tiszaparti merítőig érnek, ahol meg a legénycsoport veszi szemügyre őket.”

1861-ben Szeged kereskedelmére tekintettel váltótörvényszékért folyamodtak a szegediek egy beadványban a képviselőházhoz, azt hangsúlyozva, hogy Pest után Szeged a legnagyobb kereskedőváros. A beadványban többek között leírják, hogy

Hét évvel korábban: Felsőváros és Újszeged 1872-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye; leltári szám: mfm_t10480)

„6-10000 db szarvasmarha, 60-100000 sertés szállíttatik Szegedről minden irányban. Szeged maga 30-40000 sertést öl, honnan 20-26 000 mázsa szalonnát ad forgalomba. A paprika-termelés, őrlés és kereskedelem sehol sem virágzik olly mérvben, mint itt, hasonlólag a tarhonyagyártás. Szeged halvására 20000 mázsa friss, és 20000 mázsa szárított halat ad. Szegedi bortermelésből 120000 akó bor kerül eladásra. Szegedre 400000 mázsa só szállíttatik. Szegednek évenkénti négy nagyszerű országos vásárai 8 napig tartanak. Heti vásárai pedig Magyarország valamennyi vidéki városainak heti vásárainál nagyobb szerűek, mellyekre csupán eladási cikkekkel megrakott kocsi néha 2000 is érkezik.”

Ezzel ér véget a beadvány: „Végül ajánljuk a Tisztelt Képviselő háznak figyelmébe a következő indokot: Szeged hazánknak legnagyobb magyar városa, – Szeged a magyarság szélén fekszik – Szeged minden benne megtelepült nemzetiséget megmagyarosít, – népe a történelem tanúsága szerint alkotmányos érzületénél, demokratikus irányánál s népfaja vitézségénél fogva e haza alkotmányi és szabadságharcaiban első sorban állott.”

Szeged Fő tere 1858-ban piaccal. A kép közepén szemben a Profont- és a Rieger-házak (fotó: Rohrbach Antal felvétele, a Móra Ferenc Múzeum gyűjteménye; leltári szám: mfm_t17102)

Szeged hajóépítő mesterei messze földön híresek voltak. Szegeden készült hajók járták egy időben a Dunát, Volgát, a belső tengerek partvidékét és minden magyar vizeket. A Tisza partja a XVIII. század végétől a XIX. század hetvenes évéig telve volt épülő és javítás alatt lévő hajókkal, a Tiszát pedig a Boszorkányszigettől föl egészen a Maros torkolatáig mindkét oldalon elborították a kisebb-nagyobb hajók és vízimalmok.

A város haladó rétegének ellenzéki lapja, a Szegedi Napló – amelyben Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza is publikált – éppen a vízkor volt egyéves. A Szegedi Napló három nappal a víz előtt, 1879. március 9-én arról írt a címoldalán, hogy „az árvízveszély tartamára lapunk szabályszerű alakját elveszti; az általános izgatottság minket is fogva tart s az olvasók is bizonyára nemigen érdeklődnek olvasmányok iránt, azokat kivéve, melyek a vízről és a veszélyről értesítenek. Lapunk ezentúl csak annyit hoz, amennyi okvetlenül szükséges a helyzet megértésére. Minden polgárnak ott a helye, hol veszély van. A szerkesztőség sem kívánja kivonni magát e szabály alól kivonni. Mihelyt a veszély akut jellegét veszti, azonnal a régi kerékvágásba térünk vissza, ami adja isten, mihamarabb bekövetkezzék”.

A Szegedi Napló három nappal az árvíz előtt, 1879. március 9-én arról írt a címoldalán, hogy minden polgárnak ott a helye, ahol veszély van. Töltse le nagyban a címoldalt, olvassa el az akkori fölhívást!

„Végtelennek tűnt az idő, amikorra virradni kezdett. De hát minek is virrad? A hajnal nem találta többé Szegedet, csak romjait”

– írta le Mikszáth Kálmán az árvíz pillanatait.

Szabó C. Szilárd

(Forrás: Tóth Béla: A szegedi nagyárvíz képeskönyve, Szegedi Napló. Nyitóképünk az Oroszlán utcában készült. A fotó a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből származik; leltári szám: mfm_t25423)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: árvíz helytörténet Szegedi Tükör Árvíz 140