Hirdetés Hirdetés
Szegeden 2019. február 24. 12:51

Nem elég konzultálni a népességcsökkenésről, valamit tenni is kéne

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékén oktató Tóth János kidolgozott egy tervet, amelynek elemei felfedezhetők a hivatalos kormányzati kommunikációban, ám őt sehol sem említik, mint ötletgazdát. Ő azonban továbbra is bízik abban, hogy a főállású szülő intézményének bevezetése gyógyír lesz az ország egyik legégetőbb problémájára.

Hirdetés

– Filozófus létére évek óta foglalkozik a fenntartható népesség kérdéseivel. Mi indította arra, hogy belevesse magát a demográfia tudományába?

– A kezdetektől fogva érdekeltek az ilyen jellegű kérdések. Az Alkalmazott Filozófiai Társaság alapító tagja, most pedig a titkára vagyok. Ennek az irányzatnak az elsődleges célja, hogy az új technikai, gazdasági és társadalmi jelenségeket normatív módon elemezze és értékelje. A népesedési folyamatokat többnyire liberális vagy keresztény alapon értékelik, de létezik egy fenntarthatósági nézőpont is, én szigorúan ezen az alapon állok. Annál is inkább, mert régóta foglalkozom környezetfilozófiával, 2005-ben Fejezetek a környezetfilozófiából, tíz évvel később pedig Környezetetika címmel írtam egy könyvet, illetve egy jegyzetet. A környezetvédők előtt köztudott, hogy a fenntartható fejlődésnek környezeti, gazdasági és társadalmi aspektusai vannak. Ez utóbbinak fontos része a fenntartható népesség. Mennyiségi szempontból, akkor fenntartható a népesség, ha a lélekszám nem nő vagy nem csökken túlságosan gyorsan. A gyors népességnövekedés környezeti szempontból, míg a gyors népességcsökkenés társadalmi és gazdasági szempontból fenntarthatatlan. Ezért a népesség létszámának időben állandónak kell lennie. Ez az egyszerű normatív jellegű demográfiai kijelentés a kiadás előtt álló könyvem központi tézise.

Egyébként úgy látom, hogy a demográfusok, akik egy szigorúan leíró jellegű tudományt művelnek, idegenkednek attól, hogy normatív állításokat tegyenek. Ezzel ugyanis kilépnek a saját tudományuk kereteiből. A társadalomnak és a politikának viszont pont ezekre a normatív jellegű meta-demográfiai jellegű állításokra van szüksége. Szerintem ezen a köztes területen már egy filozófus is kompetens lehet.

Tóth János: A két keresetre épülő családmodell mellett az emberek döntő többsége csak egy-két gyereket tud vállalni

– Kidolgozott egy javaslatot a magyar népességfogyás lassítására, illetve megállítására, és a kormányt segítő szakértői csapatban is tevékenykedett. Mégsem olvashatjuk a nevét a kormánypárti lapokban ezzel a témával foglalkozó cikkekben.

– Igen, egy budapesti szakértői műhelyben én dolgoztam ki főállású szülőség témáját. Miután visszaküldtem egy-két munkaanyagot, és előadást tartottam a témáról éreztem, hogy a szervező próbál kiszorítani a csoportból. Mint később kiderült ő is ráállt erre a témára. Mivel szerettem volna a csoport tagja maradni még abba is belementem, hogy az általam elkészített tanulmányt, amely a főállású szülőség koncepcióját részletesen kifejti, közösen publikáljuk. Tudtam, hogy a dolgozat visszaküldése után már nem sok adu lesz a kezemben, ezért előzetesen megegyeztem vele bizonyos szabályokban, például hogy mi történjen akkor, ha valamivel nem ért egyet, illetve, hogy én lehessek az első szerző. Én teljesítettem a megállapodásunkat és visszaküldtem a huszonhat oldalas kéziratot, viszont ő ebből a megállapodásból semmit sem tartott be.

Ebben a helyzetben nem nagyon tudtam mit tenni azon kívül, hogy még nagyobb erőfeszítéssel dolgoztam tovább. Szerencsére sikerült elsőként publikálnom egy hosszabb tanulmányt erről – Javaslat a főállású szülő intézményének a bevezetésére –, továbbá több publicisztikám is megjelent ebben a témában és angolul is publikáltam erről. Ennek ellenére az ő nevéhez kötik ezt a koncepciót.

– Ön az eredeti koncepciójában érettségihez köti a főállású szülő státuszát. Ragaszkodik-e továbbra is ehhez a megszorításhoz, illetve miért tartaná hasznosnak iskolai végzettséghez kötni a programban való részvételt?

– Sajnos a két keresetre épülő családmodell mellett az emberek döntő többsége csak egy-két gyereket tud vállalni. Ezért kell a szakértőknek egy olyan női életpályamodellt kidolgoznia, amely lehetőséget biztosít a több gyerek vállalására is. Persze ez az életpálya sokféleképp elképzelhető. Lehetséges, hogy kevés főállású anya vállal nagyon sok – hat–nyolc – gyereket, de az is lehetséges, hogy nagyon sok főállású anya vállal viszonylag kevés – mondjuk négy – gyereket. Az előbbi esetben már a nők 10–12 százaléka is elég, míg az utóbbi esetben a nők 25 százalékának kellene főállású anyává válni, hogy a jelenlegi termékenységi arányszámot felemeljük 2,1-re. Mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai.

A nagyon sok gyerekre épülő főállású anyaság előnye, hogy így húsz éven belül szinte teljes biztonsággal és viszonylag kis költséggel elérhető a kívánt termékenységi arányszám. Hátránya, hogy évente csak korlátozott számú (páldául ötezer) főállású anyát lehet felvenni és a várható túljelentkezés miatt nem lehet az állást alanyi jogon biztosítani. Hogy pontosan mik legyenek a belépési feltételek, azon persze lehet vitatkozni. Szerintem több ok is szól amellett, hogy ezek között az iskolázottság is szerepeljen. Egyrészt a fiatalok elsődleges feladata a tanulás. Tehát a tanulásban sikeresebb fiatalokról, legalábbis statisztikai átlagban, joggal feltételezhetjük, hogy az élet más területén, így például a főállású anyaként is sikeresebbek lesznek. Másrészt statisztikai adatok is azt mutatják, hogy az anya iskolai végzettsége szoros összefüggésben áll a gyermekeik várható iskolai előmenetelével és végzettségével. Mivel a gyerekek magasabb iskolázottsága egyben társadalmi érdek is, ezért lehet amellett érvelni, hogy legalább a középfokú végzettséggel lehessen jelentkezni. Szerintem mindenképpen arra kellene törekedni, hogy az extra nagy családokban született gyerekek ugyanolyan vagy legalább hasonló mértékű gondoskodást, nevelést és iskolázottsági esélyeket kapjanak, mint a kisebb családban született gyerekek.

A négy gyerekre épülő főállású anyaság esetében nagyon sok főállású anyára van szükség, ezért alanyi jogon minden jelentkező felvehető, hátránya viszont, hogy ez önmagában nem oldja meg a demográfiai problémát. Nehezen képzelhető el, hogy napjainkban a nők negyede négy gyermeket vállaljon. Ezért ebben az esetben az államnak erősen támogatnia kell az első, második és harmadik gyermek megszületését is, ami csak sokkal nagyobb költséggel érhető el. A családok védelméről szóló konzultáció azt mutatja, hogy a kormány nem egy intézkedéssel, hanem sok különböző intézkedéssel akarja ezt a problémát megoldani. Mondjuk ez a megközelítés politikailag vállalhatóbb, de az eredménye kétségesebb, ezzel szemben a hat–nyolc gyerekes főállású anyaság eredményessége biztosabb, de politikailag kényesebb.

– A Valóság című folyóiratban tavaly decemberben jelentetett tanulmányában (pdf, 3. oldaltól) sokkoló demográfiai adatok felsorolását követően hitet tesz amellett, hogy hazánknak főként a születésszám radikális növekedésével kell megoldania ezt a problémát, a bevándorlást pedig nem tartja jó útnak. Ezzel lényegében azonosul a kormány álláspontjával. Ön szerint az az út, amit a legutóbbi nemzeti konzultációban jelölt ki a magyar politikai vezetés eredményre vezethet?

– A konzultációs kérdésekből kirajzolódik egy koncepció, amely megmutatja, hogy a kormány a családbarát társadalom megteremtése érdekében milyen irányba akar elindulni. Azzal egyetértek, hogy a munka és a család viszonyában egy új egyensúlyra van szükség és ezért radikálisan javítani kell a gyereket vállaló emberek, azon belül is elsősorban a több gyereket vállaló anyák pozícióját. A fő kérdés persze az, hogy a konzultációhoz kapcsolódva milyen kormányzati intézkedéseket jelentenek majd be.

– A nemzeti konzultáció lehetséges opcióként jelöli meg a főállású anyaság intézményének bevezetését. Ez az ön javaslata volt korábban. A kormány kikérte a véleményét ez ügyben, vagy a szakértői egyszerűen átemelték ezt az elképzelést a saját programjukba?

– Miután megszakadt a kapcsolatom a fentebb említett szakértői csoporttal, magam próbáltam kapcsolatba kerülni a politikai vezetéssel. Még 2017 tavaszán megkerestem az Emmit, illetve a kancelláriaminisztériumot is. Novák Katalintól azt a választ kaptam, hogy ezen a témán a már dolgoznak. Ezzel véget is ért a kommunikáció. Lázár János válaszában kért tőlem egy részletesebb szakmai anyagot, amire én küldtem egy közel ötven oldalas dolgozatot sok képpel és táblázattal. Hogy mit olvastak ki belőle, azt pontosan nem tudhatom, állítólag elgondolkodtak a számokon.

– Van szakmai kapcsolata jelenleg a kormánnyal, illetve kikérik olykor a véleményét demográfiai kérdésekben?

– Nincs szakmai kapcsolatom a kormánnyal.

– Az ön által is közölt adatsorokból egyértelműen kirajzolódik, hogy az iparilag fejlett államokban – hat ország kivételével – csökken a népesség. A szegény, illetve fejlődő országokban azonban igen erős túlnépesedés. Ezt a két ellentétes irányt természetesen nem lehet teljesen feloldani, de a ma tapasztalt migráció mértéke talán még ki sem fejezi ki, milyen komoly feszültségeket okozhat ez a helyzet a világban. Eltekintve a hivatalos magyarországi állásponttól, globális szinten milyen megoldást lát erre a problémára?

– A kérdését úgy pontosítom, hogy Izrael (3,1 gyerek/nő) kivételével egyetlen fejlett nyugatias országban sem éri el a termékenységi arányszám a 2,1-es értéket. Ez azonban csak Kelet-Ázsiában és Kelet-Európában vezet népességfogyáshoz, Nyugat-Európában és az angolszász világban elsősorban a bevándorlás miatt többnyire nő a népesség.

Korábban a környezetvédők csak a túlnépesedésre koncentráltak, hiszen globálisan és lokálisan is a gyors népességnövekedés jelentette a fő problémát. A 70-es évektől azonban a demográfiai helyzet változik, és ma már sok országban és régióban megjelent az alacsony születési szám és a termékenységi arányszám, illetve a népességfogyás problémája is.

Erre a problémára a fenntartható népesség keretein belül két válasz adható: a zöld globalizmus vagy a zöld lokalizmus, hiszen a stacionárius népesség globálisan vagy lokálisan is megteremthető. Az előbbi értelmezésből csak az emberiség összlétszámának, míg az utóbbi értelmezésből minden emberi (nemzeti, országos, vallási, kulturális) közösség létszámának az állandósága következik. A zöld globalizmus szerint nem baj, ha az egyes népek létszáma gyorsan csökken, miközben más népek létszáma gyorsan nő, ha az emberiség összlétszáma nem növekszik. Világos, hogy ez a gyakorlat felszámolja az emberiség strukturális (kulturális, nyelvi, világnézeti ás a többi) sokféleségét. Szerintem minden emberi közösség, nyelv és kultúra értékes, aminek fenn kell maradnia. Az emberiség strukturális sokféleségét csak a zöld lokalizmus képes biztosítani. Ezért az ideális demográfiai célállapot az, ha minden nép, és ennek járulékos következményeként minden ország, kultúrkör, unió és maga az emberiség is olyan szinten stabilizálja a népességét, amely összhangban van a környezeti fenntarthatósággal.

– A népesedési problémával kapcsolatban korábban azt tapasztaltuk, hogy a kormányok agyonhallgatták, milyen komoly gondot okoz a jövőben az országban élő és dolgozó polgárok számának folyamatos csökkenése. Most mintha a migrációellenes politikai kommunikáció mellékszálaként az Orbán-kormány beleállna ebbe az ügybe. Ön szerint elegendő-e a politikai akarat, ahhoz, hogy a népesség végre ne csökkenjen, hanem emelkedjen, vagy egyéb tényezőkben is változtatás szükséges ahhoz, hogy a tendencia megforduljon?

– Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a népességfogyás nemcsak magyar, hanem kelet-európai probléma is. Sajnos a demográfiai tél éppen itt a legkeményebb. Ha nem történik egy demográfiai fordulat, akkor a régió számos országa (Bulgária, Románia, Horvátország) 2050-re elveszíti a jelenlegi lakosságának 15–25 százalékát. Ráadásul a fogyás automatikusan gyorsul, hiszen az egyre öregebb társadalomban egyre kevesebb a szülőképes korú nő, és így állandó termékenység esetében is egyre kevesebb gyerek születik. Sajnos Magyarország is ezen a lejtős pályán halad lefelé.

A demográfiai tél egy teljesen új problémát jelent, amelynek még a felismerése sem olyan egyszerű. Ugyanakkor, ha szembe tudunk nézni ezzel a problémával, akkor szerintem találhatunk a modernitással kompatibilis megoldásokat is. Önmagában a kommunikáció vagy a politikai akarat természetesen nem elegendő, de mégis fontos, mert a megoldás megtalálásának szükséges előfeltétele. Jó lenne, ha a születési szám és a termékenységi arányszám növelésének a szükségességében a pártok között kialakulna egy közmegegyezés, ha tetszik egy nemzeti minimum.

– Napvilágot látott az az adat, hogy a magyar letelepedési kötvények jegyzésével 15 ezer kínai szerzett magyar állampolgárságot. A kínai, illetve ázsiai népesség egyébként is jelentősen nőtt hazánkban, és a kormány idegenellenes kommunikációja mintha nem is vonatkozna rájuk. Ön elképzelhetőnek tartaná, hogy a hiányzó munkaerő egy részét Kínából, Laoszból, Vietnamból, esetleg a ma már „rokoninak” és barátinak tartott Kazahsztánból, Türkmenisztánból, Kirgizisztánból, esetleg Azerbajdzsánból pótoljuk?

– Demény Pál amerikai–magyar demográfus éles különbséget tesz a korlátozott vagy szelektív és a korlátlan vagy tömeges bevándorlás között. Az előbbit támogatja, az utóbbit viszont elutasítja, mert a népesség társadalmi, kulturális, etnikai, sőt nyelvi összetételének az átalakulását kockáztatja. Lényegében én is ezen az állásponton vagyok. A sikeres integráció erősíti (lásd a gyorskorcsolyázó Liu testvéreket), míg a sikertelen integráció gyengíti a befogadó társadalmat. Hozzáteszem, hogy az integráció szempontjából az a jó, ha a bevándorlók minél sokszínűbbek és persze minél képzettebbek. Rövid távon és gazdasági szempontból a szelektív, legális, de mégis tömeges bevándoroltatásra épülő út is járható. Hosszútávon és a magyar identitás szempontjából azonban elégé kockázatos erre a megoldásra berendezkedni. Mindenesetre az őshonos lakosság szempontjából a legrosszabb opciót a nyitott határok politikája jelenti.

– A legutóbbi nemzeti konzultációt még másfél millióan sem küldték vissza, ami azt jelenti, hogy a népességfogyás problémáját kevésbé érzi a sajátjának a társadalom, mint a migráció kérdését. Arra azonban elegendő lehet a visszaküldött konzultációs ívek száma, hogy a kormány hivatkozhasson rájuk. Ön szerint mi az a legutolsó dátum, amikor a népesség ügyében meghatározó döntéseket kell hoznia a kormányzatnak?

– Nekem a bevándorlás és a családpolitika ugyanarra a problémára, nevezetesen a demográfiai télre adott két különböző megoldás. Úgy tűnik azonban, hogy az emberek egy része még nem látta be, hogy csak e két megoldás között választhatunk. Az emberek nem szívesen néznek szembe a demográfiai válsággal, azt pedig kimondottan utálják, hogyha a gyerekvállalással kapcsolatban normatív állításokat hallanak. Ezt én már az oktatásban is tapasztaltam. Ez nem az a téma, amelyre áramlanak a hallgatók.

A főállású anyaság azért is tekinthető a modernitással kompatibilis megoldásnak, mert a több gyerek vállalását nem morális kényszerként fogalmazza meg a társadalomnak, hanem egy új szabadon választható életpályaként. Minél később indul el ez a program, annál alacsonyabb szinten lehet stabilizálni az ország népességét. Ugyanakkor, ha az elöregedés elér egy kritikus értéket, akkor már nincs más megoldás, mint a népességpótló bevándoroltatás.

Szincsok György

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: demográfia népesedés népesség népességfogyás filozófia Szegedi Tudományegyetem SZTE Tóth János