Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2019. február 24. 09:30

Csodálkoznak azon, hogy hazudik a kormány csak azért, hogy sorosozhasson?

Legutóbb Hollik Istvánnak nem sikerült az igazmondás, a téma a határvédelem volt. A KDNP-s megmondóembert Ujhelyi István szegedi EP-képviselő buktatta le.

Hirdetés

– Brüsszel másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató „Soros-szervezeteket” bőkezűen támogatja – mondta Hollik István. A kormányszóvivő emlékeztetett, a magyar miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, hogy Brüsszel ötven százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez, mivel Magyarország nem csak saját, hanem az Európai Unió külső határait is védi.

– A határvédelmi költségek a kérelem benyújtásakor több mint 270 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg pedig azóta emelkedett – tette hozzá. A kormányszóvivő közölte, Brüsszel hosszú levelezés után először a magyar költségek egyharmadát hagyta jóvá, és ígéretet tett azok kifizetésére, majd később ezt visszavonta, és csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig egyetlen fillért sem fizetett.

Így számolt be a Magyar Távirati Iroda a kormány legfrissebb sorosozásáról. Pechjükre Ujhelyi István szegedi EP-képviselő nem hagyta szó nélkül a hazugságot, Facebook-posztban reagált, és írta meg a valóságot. Három pontot emelünk ki a válaszából, a tejes bejegyzés lenn olvasható:

  • Magyarország a 2007–2013 közti időszakban közel 60 millió eurót kapott a Külső Határok Alapjából.
  • A 2014–2020 közötti időszakban az Európai Unió 93,4 millió eurót bocsát Magyarország rendelkezésére ezzel kapcsolatban, sürgősségi támogatásként további 6,7 millió eurót.
  • A magyar–szerb határon az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) a magyar hatóságokkal egyeztetett módon egy tizennyolc fős kontingenssel segíti a munkát.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Brüsszel határ Hollik István Ujhelyi István Frontex határvédelem
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés