Színes 2019. február 24. 08:44

A nagy zabálás: a moho sapiens már a spájzban van

Egyre többen, egyre jobban és egyre fiatalabban hízunk el. A kövérség mára az egész világon népbetegség lett. De vajon miért eszünk akkor is, amikor nem vagyunk éhesek? Eszünk, ha boldogok vagyunk és eszünk bánatukban is. A gyomrunknak is lenne lelke? – kérdeztük a Pedagógiai esték vendégétől, Forgács Attila gasztropszichológustól.

– Miért lett ennyire központi kérdése a ma élő embereknek a nagy zabálás?

– Azért mert most, a fogyasztói társadalomban alakultak ki azok a körülmények, amikor az emberiségnek egy igen jelentős része tartósan bőségben él. Ez nem mindig volt így. A huszadik század első felében mindenki megtapasztalta a nélkülözést és az éhezést, vagy azért, mert a három millió koldus országát éltük, vagy azért, mert éppen dúlt egy világháború. Azután jött a Rákosi-korszak, amikor politikailag értelmezhető állapotként kezelték, ha valakinek pocakja volt. Az ilyen embereknél körbenéztek, vajon mi lehet eldugva a padlásán?

– Mikor jött el a fordulat?

Forgács Attila: A sarki bevásárlóközpontban több élelmiszert lehet ma találni, mint amit kétszázötven éve a leggazdagabb király el tudott volna képzelni (fotó: Szabó Luca)

– A gulyáskommunizmusban, amikor a Trabantra ugyan még várni kellett négy-öt évet, de enni már mindig volt mit. A társadalmi méretű elhízás első jelei az egész világon a hatvanas években kezdtek megmutatkozni. Ekkor jött el az az idő, amikor egy nagyon-nagyon régi vágyat ki tudtunk már elégíteni, amit Móricz egyik regényében úgy fogalmazott meg, hogy „csak egyszer jól lakni”!

– Mi magyarok vagyunk egész Európában a legkövérebbek, miközben messze nem mi járunk élen a fogyasztásban. Van az evésnek és az elhízásnak egyfajta lélektani háttere is?

– Egészen biztos, hogy van, bár nagyon nehezen fejthető meg, leginkább csak találgatni tudunk, mi az oka annak, hogy a rendszerváltást követően Magyarországon megduplázódott az elhízottak száma. Az utolsó huszonöt, és még inkább az utolsó tíz évben kerültünk az élre. Ma már Európában megelőztünk a nagyon kövérnek gondolt briteket is.

– Rossz minőségű vagy túl sok táplálékot fogyasztunk? Stresszesek vagyunk, és az evésbe menekülünk?

– Az elhízást soha nem egy dolog okozza, nagyon sokféle módon hízhatunk el. De amikor ilyen tömeges jelenségről van szó, hogy a magyar lakosságnak már több mint a fele túltáplált, akkor mégis csak létezik valamiféle tendencia. A rendszerváltás előtt azt gondoltuk, hogy itt pillanatokon belül kolbászból lesz a kerítés. Ehelyett a korábbi langyos, de mégis csak biztos életkörülmények után jött egy hatalmas bizonytalanság. Kiderült, hogy nem mindenkit fognak foglalkoztatni. Állások szűnnek meg, hitelek dőlnek be, és el lehet veszíteni az otthonunkat is. Márpedig valamit nagyon megtanult az emberség az evolúció történetében: ha krízis van, akkor a krízist az éhség fogja követni. Ha krízis van, akkor a túlélési mechanizmus az, hogy enni kell!

– Miért?

– Mert benne van a zsigereinkben. Teljesen mindegy, hogy milyen típusú – gazdasági, politikai, családi vagy munkahelyi – a krízis. Azt tanultuk, hogy mindez éhezéssel fog járni, és azt is megtanultuk, hogy az éhezést az éli túl, aki tartalékolni tud. Miközben azt érezzük, hogy jön a krízis, még ott van a bőség. A sarki bevásárlóközpontban több élelmiszert lehet ma találni, mint amit kétszázötven éve a leggazdagabb király el tudott volna képzelni. A bőség és krízis együtt – ez a képlete a tömeges elhízásnak és ez nálunk a rendszerváltás után köszöntött be.

(fotók: Fortepan)

– Ma már az óvodás gyerekek között is egyre több a túlsúlyos. Milyen hatása lehet a szülőknek vagy a környezetnek arra, hogy egészségesen vagy egészségtelenül táplálkoznak-e a gyermekeink?

– Az evés transzgenerációs viselkedés. Az evési mintákat már igen korai gyermekkorban megtanuljuk. A legtöbb ember később is azt fogja szeretni, amit az édesanyja főzött, mert az étkezési preferenciák már nagyon korán egész életre szólóan kialakulnak. Ráadásul az evés erősen konzervatív jelenség is, kulturálisan meghatározott, tehát már gyermekkorban nagyon erősen eldől, hogy mi lesz a későbbiek folyamán. Ezért aki kiskorában elhízik, az nagy valószínűséggel felnőtt korában is túlsúllyal fog küzdeni.

– A történelem folyamán sokat változott a kép, hogyan nézzen ki az ideális ember. Korábban, amikor szűkölködött az emberiség, a kövérség volt kívánatos, most, amikor megfordult a helyzet, az emberek egyre soványabbak szeretnének lenni.

– Egyszer megpróbáltam összeszámolni, hány fogyókúrás receptet találok, de sikertelen próbálkozás volt, ezerkétszázig jutottam, majd feladtam. A modern társadalomban nincs még egy ilyen iparág, mint a fogyókúrás vállalkozások, amelyik szinte számolatlanul kínálja a látszólag tuti megoldásokat ahhoz, hogy lefogyjunk. Ráadásul legtöbbször sikertelenül.

– Miért nem hatásosak ezek a módszerek?

– Mert mindegyik azt ígéri, hogy rövid időn belül csodát fog művelni. A valóság pedig rácáfol erre. Amióta kialakult a diéta és fogyókúra kultúrája és ipara, Magyarországon azóta duplázódott meg az elhízottak száma. Elmondhatjuk, hogy minél inkább elhízottak vagyunk, annál nagyobb a kereslet a fogyókúrák iránt, és minél többet fogyókúrázunk, annál inkább elhízunk.

– Hogyan lenne érdemes és hatásos fogyókúrázni?

– Milliomos lennék, ha lenne egy biztos tippem. Van egy komoly közös problémája az általam megismert fogyókúráknak: az, hogy sokan azt gondolják, gyorsan lehet eredményt elérni, de ez nem így van. Az az igazság, hogy nem karácsonykor hízunk el, ahogyan azt sokan gondolják, hanem két ünnep között, ráadásul nagyon alattomosan.

– Miért?

– Mert minden nap túlesszük magunkat körülbelül száz kilókalóriával, amit észre sem veszünk, hiszen ez csak egy deka tepertő. A minden napi plusz száz kalória viszont egy év alatt hat kilogramm túlsúlyt fog eredményezni. Öt-tíz év alatt szinte észrevétlenül felszedünk húsz-harminc kilót. Van egy nagyon rossz hírem: ahhoz, hogy ezt tartósan le tudjuk adni, ugyanebben a ritmusban kellene megszabadulni tőle. Azt a felesleges száz kilókalóriát kellene kivenni a napi étkezésből és közben lemozogni a felesleget. A rapid csodadiétákkal éppen az a probléma, hogy gyorsan hatalmas kalóriamennyiséget szednek ki a megszokott étkezésből, ez pedig egy nagyon is jól ismert jelzést küld a szervezetnek: itt van az éhínség! Márpedig jól tudjuk, hogy mit kell ilyenkor csinálni: enni! Előbb-utóbb elkezd a szervezetünk védekezni, előhozni a jól ismert túlélési mechanizmust, ezért túl fogjuk enni magunkat. Ez az a jojóeffektus, ami miatt nem működnek a csodadiéták. A fogyókúrák egy éven belüli visszaesési rátája 95 százalék. Sokkal nagyobb türelemmel és kitartással, nem pedig szenvedélyesen kellene fogyókúráznunk. Ha szenvedünk az ételmegvonás miatt, mindent elrontunk, mert az hosszútávon tarthatatlan.

– Amellett, hogy az evés tápanyagfelvétel, pszichés jelentősége is van. Lehet, hogy sokszor nem is a gyomrunkkal, sokkal inkább a lelkünkkel eszünk?

– Az ételnek nemcsak kalória értéke, hanem érzelmi értéke is létezik. A kövér embernek valójában nem a teste, hanem a lelke éhes. A mai fogyasztói társadalomban már kialakult egy nagy réteg, amelyik soha nem tapasztalta meg az igazi világháborús nyomorúságot, az éhezést. Az ő esetükben nem a fiziológiai éhségjelek motiválják elsődlegesen az evést, hanem valamilyen egyéb lelki hajtóerő kielégítését szolgálják. A modern ember sokszor evésbe menekül a valóság megoldatlan problémái elől.

Rafai Gábor

Nyitóképünk is a Fortepanról való, Urbán Tamás felvétele.

Nézze meg Forgács Attila előadását is a Pedagógiai Esték-sorozatban! A felvételt a Szeged Televízió készítette.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: étkezés gasztronómia Pedagógiai esték Forgács Attila gasztropszichológia gasztropszichológus