Hirdetés
Túl a városon 2019. február 21. 19:41 Forrás: MTI

Bevándorlási különadót fizettetne a Fidesszel a DK

Az ellenzéki párt arra szólította fel a nagyobbik kormánypártot, hogy regisztrálja magát bevándorlást támogató szervezetként.

A DK ügyvezető alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az Index csütörtöki cikkére hivatkozott, ami szerint a magyar állam eddig mintegy háromszáz menekültet fogadott be a súlyos politikai és gazdasági káoszba süllyedt Venezuelából.

Molnár Csaba azt mondta, hogy az évek óta menekültellenes gyűlöletkampányt folytató kormány titokban fogadta be a menekülteket. Az EP-képviselő szerint nem azzal van problémájuk, hogy a kabinet menekülteken segít, hanem azzal, hogy hosszú idő óta ennek ellenkezőjével kampányol.

A kormány ezzel a lépéssel maga ismerte be, hogy csak riogatja az embereket, a szavakban bevándorlásellenes kabinet a bevándorlás egyik legjelentősebb támogatója lett

– jelentette ki a politikus.

Az ügyvezető alelnököt szembesítették azzal, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már 2017 augusztusában a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán azt üzente a venezuelai magyarságnak: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik. 

Molnár Csaba azt felelte, hogy Semjén Zsolt akkor is hazudott, ahogy most Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is hazudik az ügyben. A most befogadottak korábban nem jártak Magyarországon, nem beszélnek magyarul és nem ismerik a magyar kultúrát,

"pontosan annyira magyarok, mint azok az ukránok, akik most sorra buknak le azzal, hogy csalással szereztek állampolgárságot"

– mondta.

Arra a felvetésre, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a befogadás nem titokban történt, azt válaszolta, hogy

Gulyás Gergelynek "általában azt sem szoktam elhinni, amit kérdez, a kormánynak és a kormány tagjainak lételeme a hazudozás".

A sajtótájékoztatón a DK frakciószóvivőjét arról kérdezték, hogy a párt miért állít önálló EP-listát. Gréczy Zsolt azt mondta, hogy egy közös ellenzéki listának akkor lett volna értelme, ha azon valamennyi ellenzéki párt szerepel.

Arra is rákérdeztek nála, hogy Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezető-helyettese egy évekkel ezelőtti miskolci rendezvényen "élősködőnek" és "rombolónak" nevezte a romákat, illetve azzal fenyegetőzött, hogy a Jobbik pokollá fogja tenni az életüket. Gréczy Zsolt azt mondta, hogy

a Jobbik múltjában vannak vállalhatatlan és magyarázatra szoruló történetek és kijelentések.

Hozzátette,

a Jobbik azzal, hogy közös színpadra állt az ellenzékkel, elfogadta, hogy Magyarországon nincs helye rasszizmusnak, antiszemitizmusnak és kirekesztésnek.

Arra a kérdésre, hogy Jakab Péter korábban aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat, a frakciószóvivő azt válaszolta, hogy Semjén Zsolt pedig a múlt héten nevezte aberráltnak azokat, akik kifogásolják a kormány családügyi programját.

Újabb kérdésre azt felelte, hogy a DK rendkívül sikeresnek tartja az ellenzéki pártok eddigi együttműködését.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bevándorlás bevándorlási különadó bevándorló Demokratikus Koalíció DK Fidesz migráció Orbán-kormány Venezuela