Művház 2019. február 16. 11:13 Forrás: Szegedi Tükör

1896 óta a belváros meghatározó épülete a Móra Ferenc Múzeum

Közel egymilliárd forintból újítja fel a város a Móra-múzeumot, amellyel mind a mai napig szívesen fotózkodnak a szegediek és a turisták. Nézzünk kicsit szét az intézmény múltjában a múzeum fotógyűjteményének segítségével!
Szeged Kultúrpalotája 1899-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t10280)

A Móra Ferenc Múzeum épületét 1896. szeptember 6-án, a millennium évében adták át: ekkor a városi múzeum és könyvtár, tehát a későbbi Móra-múzeum és Somogyi-könyvtár is ebben az épületben működött egészen 1984-ig. Ebben az időszakban Reizner János igazgatósága alatt működött az intézmény, majd őt Tömörkény István követte az igazgatói székben. Móra Ferenc 1917-től egészen haláláig vezette a múzeum és könyvtárat, a nevét 1951-ben vette fel az intézmény.

A Móra Ferenc Múzeum 1905-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t13172)

Az épület komoly bővítésen esett át 1955-ben: ekkor mindkét szárnyát kibővítették az eredeti épületnek megfelelő stílusban – az állványzat is jól látszik a fotókon. A kultikus szökőkút és az épület sokak kedvelt fotózkodási pontja lett Szegeden – még a vadrózsával befuttatott kocsifeljáró fala is. Ez a jelenség a mai napig tart, csak most már inkább szelfizünk, mint hosszasan beállított, fényképezővel készített felvételeket csinálunk.

Már 1967-ben is szívesen fotózkodtak a múzeum előtt (fotó: Enyedi Zoltán/a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: e_52_5)

A múzeum rendszeresen adott helyt tömegrendezvényeknek, illetve sok kiállítás vonzott nagy látogatói tömegeket az elmúlt évtizedekben. Az 1934-ben készült fotón az épületen kívül pózol a tömeg, míg az 1992-ben készült képen az aradi ereklyekiállításra érkezők hullámát láthatjuk. A nagy kiállítások kapcsán pedig rendszeresen érkeztek „nagy emberek” a közgyűjteménybe: így volt ez 1989-ben is, amikor Glatz Ferenc művelődési miniszter mondott beszédet a Honfoglalás előtt. Előfordult az is, hogy épp a múzeum dolgozóit kapták lencsevégre, csakúgy, mint ezen a hatvanas években készült felvételen.

Ünnepség után, a Móra Ferenc Múzeum előtt 1934-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t17938)
A Móra Ferenc Múzeum bejárata előtt restaurálják az épület szobrait 1989-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t21305)
Glatz Ferenc művelődési miniszter 1989-ben. Glatz mellett jobbról Trogmayer Ottó múzeumigazgató (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t21200)
Tömeg az aradi ’48-as relikviákat bemutató kiállítás megnyitóján a múzeum aulájában 1992-ben (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t23992)
A Móra Ferenc Múzeum épülete 1955 után (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t3573)
1956, Pintér Mária (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: n5009)
1960-as évek, múzeumi munkatársak, Trogmayer Ottó (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: n11523)

(Forrás: Móra Ferenc Múzeum)

Nyitóképünkön: A felvétel a Móra Ferenc Múzeum átalakítási és bővítési munkálatai alatt készült 1955 körül (fotó: a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből; leltári szám: t3285)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Móra Ferenc Múzeum Szegedi Tükör