Ziccer 2019. február 10. 19:09 Forrás: mti

Tart a lendület, Celjében is nyert a Szeged

A MOL-Pick Szeged nagy csatában, fordulatos mérkőzésen 29-28-ra győzött vasárnap a szlovén Celje vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában.

A két csapat nyolcadik alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon: egy döntetlen és két vereség mellett a magyar csapat ötödször nyert, ezzel a második helynél rosszabb már nem lehet a B csoportban.

A vendégcsapat keretéből a spanyol Pedro Rodríguez maradt ki taktikai okok miatt az európai szövetség által a hét rangadójának nevezett mérkőzésen.

A szlovén Dean Bombac irányításával jól kezdett a Szeged (5-8). A hazaiak a Telekom Veszprémtől kölcsönvett francia jobbátlövő, az olimpiai és háromszoros világbajnok William Accambray révén tartották a lépést ellenfelükkel, és amikor egyenlíteniük is sikerült, Juan Carlos Pastor vezetőedző időt kért (11-11).

A magyar bajnoki címvédőnek az első félidőben ötször kellett emberhátrányban játszania, ráadásul a védekezése sem működött tökéletesen, de mivel Mirko Alilovic egyre jobban védett, a csapat a szünetben két találattal vezetett.

A második felvonás elején a Celje egyenlített, erre azonban egy 4-0-s sorozattal válaszolt a Szeged, amelynek a folytatásban másfél percig kettős emberhátrányban kellett játszania, és mivel ismét elfogyott az előnye, a spanyol vezetőedző megint időt kért.

A vendégek számos lövőhelyzetet kihagytak, és 11 perc alatt csupán egyszer voltak eredményesek, mert Klemen Ferlin kapus bravúrosan védett. A szlovénok három és fél perccel a vége előtt visszavették a vezetést, ám a szegedieknek a spanyol Jorge Maqueda jóvoltából sikerült fordítaniuk, így nagy küzdelemben egy góllal győztek.

A Celje legeredményesebb játékosa Accambray volt nyolc találattal.

BL csoportkörében, a nyolc sikerrel, egy döntetlennel és két vereséggel álló Szeged vasárnap az ukrán Motor Zaporizzsja csapatát fogadja.

A csoport állása: 1. Paris Saint-Germain (francia) 20 pont, 2. MOL-Pick Szeged 17, 3. Flensburg-Handewitt (német) 10 (300-294), 4. PPD Zagreb (horvát) 10 (284-307), 5. HBC Nantes (francia) 9 (329-321), 6. Motor Zaporizzsja (ukrán) 9 (326-328), 7. RK Celje PL 7, 8. Skjern HB 6

Eredmény
férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, B csoport:
RK Celje PL (szlovén) - MOL-Pick Szeged 28-29 (16-18)
a Szeged gólszerzői: Maqueda 7, Bombac 5, Bánhidi, Sigurmannsson 4-4, Källman, Canellas, Sostaric 2-2, Bodó, Balogh Zs., Zsitnyikov 1-1

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Bajnokok Ligája férfi kézilabda MOL-Pick Szeged