Színes 2019. február 10. 14:45

Boldogság gyere haza, avagy van-e értelme a házasságnak?

Kemény, bizonyára sokunkat foglalkoztató kérdéseket szegeztünk Mihalec Gábor, pár- és családterapeutának a házasságról, a párkapcsolatnak arról az intézményéről, amely több ezer éves, de az elmúlt évtizedekben nem mindennapi kihívásokkal kell szembenéznie. Beszélgetés a házasságról őszintén és kendőzetlenül.

– Most ünnepeljük a Házasság hetét. Ünneprontó-e úgy kezdeni a beszélgetést, hogy válságban van világszerte a házasság intézménye? Egyáltalán Ön, mit gondol erről?

– Talán néhány évvel ezelőtt erre könnyen lehetett volna igent mondani. Viszont az elmúlt néhány év statisztikája azt mutatja, kedvező változások álltak be ezen a téren. Egyrészt emelkedik a házasodási kedv. Egyelőre nem tudjuk, hogy ez pontosan minek köszönhető. Másrészt csökken a válások száma. Figyelemre méltó, hogy a válások ideje kitolódik. Az elmúlt évtizedekben a házasságok jellemzően a hetedik-kilencedik évben bomlottak fel. A válási csúcs mára tizennégy-tizenöt évre tolódott ki. Ezekből azt a következtetést is levonhatjuk, mintha kezdene stabilizálódni a házasság intézménye.

Mihalec Gábor: „Azzal a mítosszal vágunk neki a házasságnak, hogy „most nagyon szeretjük egymást”, és ez az érzés örökre megmarad. A kutatások szerint ez az érzés nagyjából két évig tart, aztán szükségszerűen megváltozik”

– Statisztikára hadd válaszoljak statisztikával. Az első házasságkötések 50–60 százaléka, a másodiké 75 százalékban bomlik fel. Ez rossz aránynak tűnik.

– Pontosan így van. Egyetlen magyarázatra nem szűkíthető le, miért az, és miért úgy történik, ahogyan említette. Bármilyen furcsa, az egyik lehetséges magyarázat, hogy az emberek szeretnek esküvőre készülni, de házasságra nem. Sokan úgy gondolják, a házasság magától fog működni. Az emberek nagy része azt gondolja, tudja, hogyan és mitől működik a házasság. De kérdem: honnan tudnák? A házasságra vonatkozó ismeretek nagy részét a családból gyűjtjük be, a szülői mintákból. Ezek azok a minták – tisztelt a kivételeknek –, amelyek már a szüleinknél sem működtek. A másodszor és harmadszor házasulók gyakran fogalmaznak úgy: ők mindent tudnak a házasságról, miért is kellene az újra készülniük. Erre az a válaszom, hogy ők legfeljebb azt tudják, hogyan kell elválni, ám azt nem, hogyan kell valakivel tartósan együtt élni.

(Archív illusztrációk: Fortepan)

– Milyen elvárásokkal vágunk neki a házasságnak? Mi lesz, ami ebből utóbb nem teljesül?

– Azzal a mítosszal vágunk neki a házasságnak, hogy „most nagyon szeretjük egymást”, és ez az érzés örökre megmarad. A kutatások szerint ez az érzés nagyjából két évig tart, aztán szükségszerűen megváltozik. Általában ilyenkor jönnek a gyerekek, ami önmagában – ahogy a terápiás szakmában mondani szoktuk – normatív krízis. Ilyen helyzetben a pár nem egymásra figyel, hanem a gyerekre. A szülők szépen lassan kezdenek eltávolodni egymástól. Ezt az érzelmi vákuumot igyekeznek a szülők kezelni. Sokszor rosszul. A megcsalások számának a csúcsa a gyerek egy és három éves kora közötti időre tehető. Nyilván itt elsősorban a férfiakra gondolok. Kevés ember ismeri fel ebben a helyzetben, hogy addig magától és jól működött az érzelmi életük. Ettől fogva azonban erre tudatosan kell törekedniük.

– Mintha viszonylagossá vált volna már a párkapcsolati hűség fogalma. Monogámiát kényszerít ránk a házasság, miközben sem a férfi, sem a nő nem monogám. Sem szexuálisan, sem érzelmileg – legalábbis erről sok pszichológus így vélekedik. Ön hogyan látja?

– Érdekes kérdés, és nem kerülhetjük meg ennek megválaszolásában a véleményt mondók világnézeti hovatartozását. A gondolati, erkölcsi és világnézeti háttér meghatározza a szakmai látásmódot. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy ha az ember az állatvilágból emelkedett ki, amelyben közismerten a poligámia uralkodik, akkor miért várjuk el az emberektől a monogámiát. Ez nem teljesen így van. Sok állat szexuális élete a monogám. Egy másik világnézeti háttérrel azt is mondhatjuk, hogy az előbbiek csak egyet bizonyítanak: vannak emberek, akik állatok módjára, és vannak állatok, amelyek emberek módjára viselkednek. Az íróasztal mellől ebben a témában is könnyű szélsőséges gondolatokig eljutni. Ám amikor valaki belenéz száz párnak a szemébe – és én belenéztem –, akik átélték a hűtlenséget és a megcsalást, akkor a hűség nem viszonylagos fogalom lesz. A megcsalás rombolást és mély fájdalmat okoz. Ezeket az érzéseket nem lehet leértékelni, hanem komolyan kell venni. Megkérdezem a megcsalást elszenvendőket, hogy amennyiben életük fájdalmas eseményeit rangsorolniuk kellene, akkor hová helyeznék ezt az élményt. Egy férfi úgy válaszolt: tizennégy évesen balesetben veszette el apját. A feleségéről nem sokkal a beszélgetésünk előtt derült ki, hogy megcsalja. „Amit gyerekként átéltem apám halálakor, nem fájt annyira, mint a feleségem hűtlensége” – hangzott el.

– A hűtlenség a megcsalt félnek azt jelenti, hogy „minden egész eltörött”?

– Igen, mert az ilyen ember számára összetört a jelen és a múlt is. Minden megkérdőjeleződik, amit korábban a párjával átélt. Olyan kérdéseket tesz fel magának, hogy amikor tavaly Görögországban nyaraltunk, és a férjem gyomorrontásra hivatkozva fél napot a szállodában maradt, akkor is a szeretőjével csetelt? Akkor is hazudott? Ezzel a jövő is összetörik. Szeretik az emberek elképzelni, hogy hetvenévesen a kandalló szélén ülnek a párjukkal, miközben az unokáik a szoba közepén játszanak. A másik hűtlensége miatt ez a kép atomjaira hullik. A hűtlenség ezért sem viszonylagosság kérdése.

– Az életkor hosszabbodásával megnövekszik a házasságok időtartama is. Ez viszonylag új, nyolcvan-száz éves jelenség a házasság intézményének több ezer éves történetében. Mindez gondok forrásává válhat. A házastársak egymásra unnak, érdektelenné válnak a másik számára. Hogyan látja?

– Egyéni hozzáálláson múlik. Sok házaspár az első sokkot akkor éli át, amikor a gyerekek „kirepülnek”. Addig szinte az összes figyelmüket a gyerek foglalta le, a rólunk való gondoskodás állt a középpontban. Ilyenkor nem ritka, hogy a férj vagy a feleség megkérdezi magától: te jó isten, ki ez az idegen itt mellettem? Sokan jól veszik ezt az akadályt. Igyekszenek valami újat belecsempészni a házasságukba. Megtanulják új oldalról megélni a kapcsolatukat. Elkezdenek együtt utazni vagy közösen hódolnak egy hobbinak. Célt és értelmet kell találniuk, amivel felruházhatják kapcsolatukat. Tapasztaljuk ugyanakkor, hogy sok pár elvérzik ezen a krízisponton. Hadd idézzek egy idevágó kutatás eredményéből. A Harvard Egyetemen nyolcvan évre tekint vissza az a vizsgálat, amelybe korábban háromszáz, jelenleg ezerötszáz embert vontak be. Ötévente általános egészségügyi felmérésnek vetik alá őket. A Harvard Study-nak nevezett kutatásban arra kíváncsiak, hogy adott életkorban milyen faktorok alapján lehet prognosztizálni, hogy teszem azt hetven-nyolcvanéves korában, ki milyen egészségnek fog örvendeni. A felmérések visszagöngyölésekor kiderült, hogy azokból lettek az jó karban lévő idős emberek, akiknek ötvenéves korukban jó volt házasságuk minősége. Ez a legfontosabb indikátor. Nem a vérnyomás, nem a koleszterinszint, nem a fiziológiás mutatószámok. Az időskori házasság is megtölthető vitalitással és lendülettel. Ehhez tudatosság kell, pusztán ösztönösen ez nem megy. Fontos, hogy felteszem-e magamnak minden reggel a kérdést: hogyan lehetek egy kicsivel jobb férj, mint tegnap.

– Nagy ma a kísértés. Ilyen sok lehetőség soha nem volt ismerkedésre, kapcsolatteremtésre, flörtölésre. Ilyesmire sokkal több az alkalom ma mind a férfinek, mind a nőnek, mint a közelmúltban. Egy mozdulattal elérhető a Facebook, a Tinder, a társkereső oldalak tömege. Férfinek és nőnek lehet olyan érzése a házasságában, hogy a hűségükhöz és monogám felfogásukhoz ragaszkodva „lemaradnak az életről”, lemaradnak az „idegenről”, a „másikkal” való megismerkedésről. Úgy hiszik, sokat veszthetnek élvezetből, élményből, ha hűségesek maradnak. Márpedig a házasság éppen az egymáshoz való hűség pillérére épül. Nagy dilemma ez férfinek és nőnek egyaránt. Miként vélekedik erről?

– Itt két tényező játszik össze. Az egyik, hogy a hűtlenség – szó szerint – ma sokkal elérhetőbb, mint bármikor. Valóban, manapság ismerkedni – a felsorolt módokon – sokkal könnyebb. A másik tényező az egyéni erkölcs változása. Régen, nem is olyan régen, a gyerekkoromban még létezett a hűtlenséget elítélő közhangulat. Ha valakiről kiderült, hogy megcsalja a házastársát – különösen egy kisebb településen – akkor az hónapokig csak lehajtott fejjel járhatott az utcán. Ma párterápián találkozom azzal a jelenséggel, hogy beül a hűtlen férj. Nem is beül, hanem birtokba veszi a kanapét. Az egész testbeszédével leuralja a terepet, miközben egy luxusautó slusszkulcsát forgatja az ujján, és megkérdezi tőlem, a terapeutától, hogy „és mi a baj?” Elmondja, hogy gondoskodik a családjáról, az életét a családjára áldozza, megszakad a munkájában. A félrelépésére utalva nekem szegezi a kérdést: neki még ennyi sem jár? Ki ítélkezhet, ki mondhatja, hogy ez baj? – teszi fel nekem a kérdést.

– Milyen következményekkel jár a hűtlenség egy kapcsolatban?

– Együttérzés nélkül nem gondolhatunk erről. Kimondhatatlan fájdalmakat okoz, megtöri az egész kapcsolatot. A nyelv kifejező erejét mutatja, hogy nem véletlenül nevezik ezt a jelenséget házasságtörésnek. Ne legyen illúziónk, a csalás előbb-utóbb kiderül. Ha két ember találkozik, az Én és a Te, akkor ott létrejön egy új „élőlény”, a Mi. Ha a Mi határait megtörjük, beengedünk valakit arra a területre, amely korábban a Mi területe volt, ott szükségszerűen sérüléseket okozunk. Mindezt túlélheti egy kapcsolat. Akár úgy is, hogy hosszútávon megjelenik a harmadik mellett a negyedik és az ötödik szereplő is. Mégis nagyon erős kétségeim vannak, hogy az intimitásnak azok a mélységei ebben az esetben megélhetőek-e, amelyek a jó házasságokra jellemzőek. És akkor vissza a korábbi kérdésre: hogyan és mikor maradunk le valamiről? Akkor, ha habzsoljuk az életet és igent mondunk minden kínálkozó alkalomra? Vagy akkor maradunk le valamiről, ha lemondunk arról a lehetőségről, hogy egy különleges emberrel eljussunk a személyesség és a bensőségesség legmélyebb, legőszintébb szintjeire? Egy olyan emberrel, akit korábban mi választottunk, és a szívünk is hevesebben dobogott, amikor megláttuk és a közelében voltunk. Az említett mélységet csak akkor érhetjük el, ha mindent, az egész személyiségünket belerakjuk egy kapcsolatba.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: esküvő házasság Házasság hete Mihalec Gábor párkapcsolat