Szegeden 2019. február 5. 09:30 Forrás: Szegedi Tükör

Nyugdíjas egérpadtársak: nemcsak a húszéveseké a digitális világ

A kíváncsiság, és az új dolgok iránti fogékonyság a közös nevező a Nyugdíjas Egérpadtársak szervezeténél. Minden foglalkozásra úgy készülnek a tagok, mint a kisdiákok, akik nem szeretnének az egérpad mellől a szamárpadba kerülni.

– Mi nem szakmai alapon szerveződünk, hanem a számítástechnikai eszközök iránti érdeklődés verbuválta a csapatot – mondja Csányi Mihályné, a szervezet elnöke. Kis Istvánné titkár ehhez azt is hozzáteszi, hogy ne idős „kockákra” gondoljunk, amikor elképzelünk egy foglalkozást. A számítógépen kívül ugyanis rengeteg dolog érdekli még a mintegy harmincfős tagságot. Van köztük például egy született költő, Pusztai János, aki a tagok névnapjait egy-egy köszöntő verssel ünnepelte a legutóbbi időkig. János azonban már letette a pennát, mert már túl nagy fáradság minden alkalomra költeményt írnia, ám a szervezet harminc példányban kiadta az eddigi műveit, így minden tag kapott az összegyűjtött versekből.

Borkóstoló. Jó közösség a Nyugdíjas Egérpadtársak

A születésnapokat is együtt ünneplik, és ilyenkor is versekkel emelik az esemény nívóját. Ilyenkor Lekics Katalin válogat olyan műveket, amelyek az adott alkalomra épp megfelelnek. Az ünnepek alkalmával általában a Dóm cukrászdában sütiznek, kávéznak a tagok, úgyhogy rajtuk kívül nem is igen fér be ilyenkor más a cukrászdába. A helyszínválasztás praktikus, ugyanis a foglalkozások a Somogyi-könyvtár épületében vannak. Nagyon hálásak a Somogyinak a lehetőségért, amit azzal is kifejeznek, hogy támogatják a könyvtár alapítványát.

Hogyan kell elképzelni a Nyugdíjas Egérpadtársak szervezeténél egy foglalkozást? Gubina Imréné tagtársuktól megkapják a feladatokat, amit otthon gyakorolhatnak, aztán pedig élesben is bemutathatják, hogyan boldogulnak a képfeltöltéssel, az e-mail-küldéssel, a Facebook-használattal vagy legújabban az okostelefonok alkalmazásainak megismerésével. Ez utóbbi azért vált különösen aktuálissá, mert karácsonyra sokan kaptak a családtól „okoskütyüt”, és a minél szélesebb körű használat ma már elvárás akár egy 80 éves ember esetében is. A szervezetben egyébként idén öten ünneplik a 85. születésnapjukat, így nem mondhatjuk, hogy „zöldfülűek” az egérpadtársak. Az idén tartják megalakulásuk tizedik évfordulóját, amire már nagyon készülnek.

Gyakorolják a képfeltöltést, az e-mail-küldést és a Facebook-használatot is

Szemeszterekre osztják az évet, vagyis június végén tartanak egy évzáró összejövetelt, majd szeptemberben ünnepélyesen megnyitják az új kurzust. A nyáron sem pihennek, csak a számítógépet hanyagolják egy kicsit. Rendszeresen találkoznak, kirándulnak, színházba járnak, vagy csak beülnek beszélgetni egy cukrászdába.

– Nagyon jó a közösség, szükségünk van egymásra, hiszen a társaság több mint hetven százaléka egyedülálló. Odafigyelünk egymásra, szívünkön viseljük egymás sorsát – mondja Csányi Mihályné. A feladatokat komolyan veszik, ennek az az eredménye, hogy kiválóan elboldogulnak az egérpadtársak a digitális világban.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: nyugdíjas nyugdíjas klub Szegedi Tükör Nyugdíjas Egérpadtársak