• Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Lebontva, átalakítva, megőrizve: hódmezővásárhelyi épülettörténetek a Tornyaiban
Művház 2019. február 1. 08:05 Forrás: MTI

Lebontva, átalakítva, megőrizve: hódmezővásárhelyi épülettörténetek a Tornyaiban

A hamarosan nyíló kiállítás korabeli fotók segítségével eleveníti föl az egykor szomszédunkra jellemző, mára már nagyrészt eltűnt mezővárosi hangulatot.

A Tornyai János Múzeum közleménye szerint a Bernátsky Ferenc történész-muzeológus által összeállított kiállítás látogatói megismerhetik azokat az épületeket – a polgárok, a gazdák és az iparosok házait, a külváros vályogházait, valamint az üzleteket és a malmokat –, amik egykor meghatározták a város arculatát. 

A Szücs Ferenc és két ismeretlen fényképész által az 1960-as években és az 1970-es évek elején készített felvételeken látható épületek között akad, amit már lebontottak, többet jelentősen átalakították, néhány pedig a mai napig megőrizte eredeti homlokzatát. 

A város múltjában jártas látogatók felismerhetik az egykor az Ady Endre utcán állt Solti-malmot, amit nem sokkal a fotózás után lebontották, hogy helyén felépítsék a Munkásőrség székházát, de látható kép Steiner Ferenc tornyos házáról és egy cigány putriról is.

Egy másik, ismeretlen fényképész által az 1970-es évek elején készített sorozat képein látható, amint a Csúcs városrészben a házak homlokzatát igyekeznek karbantartani, néhol már az épületek korszerűsítésére is sor került, a falakat kőpor vakolattal borították, az ablakokat nagyobbakra cserélték, a lábazatot alászigetelték, a kerítést pedig már betonelemekből készítették.

A kiállítást február 5-én délután öt órakor Dömötör Mihály fotóművész nyitja meg, és március 31-ig látogatható a hódmezővásárhelyi múzeum emeleti termeiben.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: építészet Hódmezővásárhely kiállítás múzeum