Művház 2019. január 27. 08:10

Én nem vagyok magyar?

Ma 100 éve, hogy meghalt az egyik legnagyobb magyar költő, Ady Endre. Rá emlékeztek a szegedi színészek. Rá emlékezünk mi is – egy 1902-ben írt vezércikkével, ami döbbenetesen aktuális.

A Szegedi Nemzeti Színház művészei Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából, születésnapjától (november 22.) halála napjáig (január 27.) hatvanhét napon át egy-egy verssel, esszével tisztelegtek a költő emléke előtt. Az ötletgazda és szerkesztő Szegezdi Róbert volt, a felvételeket Hodu Péter készítette. A szavalatok elérhetők a színház YouTube-csatornáján, ezekből választottunk ki kettőt.

És közöljük Ady Endre egyik vezércikkét is: Menjünk vissza Ázsiába, 1902. január 31-én jelent meg a Nagyváradi Naplóban.

Menjünk vissza Ázsiába

(...) Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim.

Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!...

Ady Endre
Nagyváradi Napló, 1902. január 31.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Ady Endre évforduló irodalom Szegedi Nemzeti Színház vers