• Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Ősbemutató a Kisszínházban: melodráma egy hózentrógerről és az élni akarásról
Művház 2019. január 11. 11:52

Ősbemutató a Kisszínházban: melodráma egy hózentrógerről és az élni akarásról

Képriport
Két operakülönlegességet is bemutatnak ma, pénteken este a Kisszínházban. Szép Ernő Május című színművének opera-feldolgozását ősbemutatóként láthatja közönség, a Szegeden először színpadra állított Bolondokháza című vígoperával együtt. A két egyfelvonásost Toronykőy Attila rendezi.

„Kiemelten fontos feladatnak tartom azt, hogy új kortárs műveket hozzunk létre magyar szerzők műveiből.” (Barnák László főigazgató)

Igazi zenei csemegével indítja a 2019-es esztendőt a szegedi operatársulat – mindjárt kettővel is.

Az est első felében látható produkció azért is különleges, mert a Szép Ernő műve alapján készült melodrámát, a Májust most állítják először színpadra.

Az ősbemutató szerzője Molnár László, aki negyven éve karmesterként kezdte munkáját Szegeden, később viszont a színház zeneigazgatója lett.

A Május megható történetéből úgy írt operai melodrámát, hogy tökéletesen megőrizte Szép Ernő nyelvének finom iróniáját.

A különleges zenei atmoszféra és az énekesek expresszív játéka mind hozzájárul ahhoz, hogy a remek alapmű új műfajban, operaként is felejthetetlenné váljon.

A darab 1915-ben játszódik, amikor az emberek érzéseire rátelepednek a háború szörnyűségei. Szép Ernő története szerint a Városliget esti forgatagában – a mutatványosoktól és a portékájukat fennhangon kínáló árusoktól kicsit távolabb – egy szerelmespár turbékolását egy idős férfi zavarja meg.

„Nézzétek, fiaim. Én itt fel akarom akasztani magamat. Ma olyan szép csendes tavaszi este van.”

A hózentrógerra esett a választása, a többi módszer eredményességében ugyanis már nem bízik. A darab csúcspontja végül az, amikor az öngyilkosjelölt letesz eredeti szándékáról és úgy dönt, továbbra is élni akar.

A produkció egyórás, akárcsak a darab története. Este 8-tól 9-ig zajlanak az események, amit az operában a városligeti harang kongása is jelez.

A pénteki ősbemutatón, de a többi alkalommal is maga a zeneszerző, Molnár László dirigálja a szegedi szimfonikusokat.

A főbb szerepekben Andrejcsik Istvánt, Gyüdi Eszter és Szélpál Szilvesztert láthatják a szegedi operabarátok.

Az est második részében színpadra kerülő Bolondokháza könnyed, ám tartalmas, üdítő kikapcsolódást ígér a nézőknek.

A szintén magyarul játszott opera-bohózatban a szerelmesek bolondnak tettetik magukat, hogy megbizonyosodjanak párjuk érzelmeinek igaz voltáról.

Az őrült alaphelyzet és Donizetti fergeteges muzsikája biztosítja a vidám szórakozást.

Nyitóképünkre kattintva megnézheti a főpróbán készült képgalériánkat.

rag

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bemutató Kisszínház opera Szegedi Nemzeti Színház