• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szegedi tüntetés: Ellenzékinek lenni azt jelenti, együtt küzdenek az igazságtalan és kizsákmányoló hatalom ellen
Szegeden 2019. január 3. 16:55

Szegedi tüntetés: Ellenzékinek lenni azt jelenti, együtt küzdenek az igazságtalan és kizsákmányoló hatalom ellen

Képriport
Príma beszédek, lelkes tömeg: a szegedi ellenzék és a civil mozgalmak megmutatták, közösen valóban erősek lehetnek. Közel kétezren tüntettek együtt.

A beszédek véget értek a Rákóczi téren. A tüntetés végén a résztvevők közösen énekelték el a Himnuszt. A szónokokat közel kétezer ember hallgatta, itt volt a tömegben Ács volt polgármestere, a momentumos Lakatos Béla is. Az egykori roma településvezető lemondásakot többek közt ezzel indokolta távozását: „amikor egy települést már hátrányok érnek azért mert, vezetője határozottan kiáll a demokratikus értékek mellett, és a hivatali rendszer döntéseit a félelem légköre irányítja, nem a szakmaiság, az az ország elveszett ország. Ma Magyarországon a fortélyos félelem igazgat!”

Farkas Andrea, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára

„Ne hagyd, hogy rólad döntsenek nélküled, szólj bele a döntésekbe, szerveződj, élj a jogaiddal. Legyünk sokan szombaton Budapesten!”

„Jogodban áll, hogy kifejezd nemtetszésedet, jogodban áll, hogy mást akarj! Keresd a szakszervezeteket, hogy erős légy! Tudd, a szakszervezet csak akkor erős, ha te erős vagy. Mert te vagy a szakszervezet.”

„Összehozott minket a baj... Az biztos, ha általános sztrájkot kell szerveznünk, azt összehangolva kell megtennünk. Az nagyot szólna, de teljes összefogásra van hozzá szükség!”

„A rabszolgatörvény biorobottá alakítja, és kizsigereli a magyar munkavállalókat. Négy és fél millió munkavállaló sorsát változtatták meg úgy, hogy nem kérdezték meg őket!”

„Mindenkire számítunk, aki nem ért egyet a jelenlegi munkajogi szabályozásokkal!”

„Itt van végre nagyon az ideje, hogy a magyar munkavállalókat törvény időben, törvényes körülmények között fizessék meg úgy, hogy tisztességesen megéljenek. Ne kelljen túlórázni azért, hogy taníttassuk a gyereket, hogy meg tudjunk gyógyulni!”

„Együtt vagyunk, erősek vagyunk!” – skandálja közösen a tömeg.

Tóth Sándor, Köz-Hasznáért Mozgalom

„Kedvük szerint alakítják a törvényeket, leépítik az európai értékeket, szándékosan megosztják a társadalmat, így visszasüllyedünk a hűbéri állapotok közé. A rendet úgy tudjuk megteremteni, ha mi magunk dolgozunk érte. Nem érdekel, ki milyen jelvényt hord, ki milyen zászlót lenget, ha demokrata. Lehet és kell ellenállni. Nem kell megijedni, mert nem vagy egyedül! Vesszen a kormány, vesszen a NER! Éljen Magyarország!”

„A nyugdíjasokat másodrendű állampolgároknak tekintik. Tisztelt nyugdíjas honfitársaink! Ugye ti se hiszitek el, ezek értünk dolgoznak? És ti, fiatal legények, leányok, mit gondoltok, miért szállították le a tankötelezettséget tizenhat évre? Azért, mert így az iskolázatlan embereket hamarabb be lehet fogni dolgozni. Közben hetven év fölé emelnék a nyugdíjkorhatárt...”

„Tisztelt csőcselék és idióták!

Miniszterelnökünk köszöntött így minket! Én egy nagyon dühös nyugdíjas vagyok! Rendes oktatást szeretnék az unokáimnak, itthon. Beteg vagyok, normális, működő egészségügyet szeretnék, a kórházba nem meghalni szeretnék bemenni, hanem meggyógyulni.”

Tóth Péter, Jobbik

„Nem ilyen Magyarországot álmodtunk. Nem ilyen Európát álmodtak az Unió vezetői. Nem ez a kereszténydemokrácia. Nem véletlen, hogy az európai kereszténydemokraták ki akarják zárni a Fideszt. Egy parancsolatot a tízből biztos betartunk velük szemben: »Ne lopj!«”

Tóth Péter azt is mondta, ha a tüntetőkkel ott lett volna a Dugonics téren Semjén Zsolt, lehet, hogy a világító csodaszarvast is lelőtte volna...

„Nekünk nem azt jelenti a kereszténység, hogy Kiss-Rigó László stadiont épít Szegedre, de nem is stadiont, ifjúsági központot építenek a termálkút miatt. Nem akarok egy ilyen egyházmegyében élni, hogy a püspök strómankodjon itt, hogy állami utasításra kifossza a nemzetet.”

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Szálasihoz hasonlítja Tóth Péter.

„Látom, mindenki kipihente magát Brazíliában, katonai kormánygépen repülve...”

Kiss Ernő, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének megyei elnöke

„Vége a cafeteriának, a kulturális államtitkárság nem tárgyal velünk. Megszüntették a megyei múzeumi, könyvtári, levéltári hálózatot. A Lakitelek Alapítvány irányítja a művelődési házakat. Megszűntek a közművelődési terület kitüntetései. Követeljük a tárgyalások érdemi folytatását! A szaktörvényünk szakmai egyeztetés utáni módosítását! Ha nem kapjuk meg, amit követelünk, tüntetünk tovább!”

„A túlóráink eddig is évszámra vesztek el, most már a remény is elveszett arra, hogy kifizessék. Ne feledjük, a közalkalmazotti bértábla nagy része a minimálbér alatt van. A dolgozóknak kiegészítéseket kell adni.”

Tiborczot idéz a Bánk Bánból, az operából.

Binszki József, DK

„Ha hagyjuk, hogy a fejünkre tojjanak, akkor a fejünkre tojnak. De azt látom, ez sem elég, azt is elvárják, hogy kinyissuk a szánkat...”

„A Fidesz adott nekünk tizenharmadik havi nyugdíj helyett tizenharmadik és tizennegyedik havi és tizennégy és feledik havi túlórát, mindezt semmiért.”

„Durván ötven éve lett szabad a szombat Magyarországon. Ezt most a Fidesz elvette tőlünk, hiszen a 400 óra azt jelenti, az év ötven szombatján dolgozni kell!”

„Sok tízezren, százezren, talán millióan haltak meg az általános, titkos választójogért. Mégis, nagyon sokan vannak ma, akik még soha nem szavaztak, mert »nem érdekli« őket a politika. Az a politika, amely meghatározza a gyermekeik jövőjét. Sokan emiatt is nyomorognak. (...) Azt gondolom, ez a tömeg itt a téren dicséretes, de még nem elegendő. Tízezres tömegre van szükség ahhoz, hogy olyan legyen a hangerőnk, hogy elérjen a karmelita kolostorig Budán, a Várban.”

Rákóczi tér, Kovács Tamás, Párbeszéd

A tömeg a Rákóczi téren korábbi Orbán-beszédeket, nyilatkozatokat néz. Orbán az egészségügyről, a panellakások felújításáról, az orosz kapcsolatokról beszélt, nem egészen úgy, ahogy manapság...

„Van egy ember, akinek mindezt köszönhettük: abszurd világot épített, kirekesztett mindenkit, akire nem volt szüksége.”

„Gratuláció nektek, nélkületek nem sikerülhetett volna ez a példátlan európai siker, hiszen fölhizlaltuk Tiborcz Istvánt, Mengyi Rolandot vagy Garancsi Istvánt. Szegeden is vannak nagypályások, például Kiss-Rigó László megyéspüspök, aki most stadiont épít a pártállam dicsőségére.”

Mészáros Lőrincről beszél, akit közösen tettünk gazdaggá.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg hatalmas galériánkat! (fotók: Szabó Luca)

Átért a tömeg jelentős része a Rákóczi térre Nagy Imre szobrához, itt is hat szónok beszél, hamarosan kezdődnek a szónoklatok.

A résztvevők átvonulnak a Dugonics térről a Rákóczi térre. A Dugonics tér teljesen megtelt. A demonstrálók rendőri felvezetés mellett vonulnak át.

Radics Gábor, a Szegedi Gumigyár Szakszervezetének titkára

„Nem szakszervezet és a munkáltató közötti megállapodás függvénye a rabszolgatörvény. Tönkretették a sztrájktörvényt is. A legnagyobb baj, hogy nem tudjuk magunkat rendesen megszervezni. Azért nem tudunk itt lenni sokkal többen, mert nagyon sokan most is túlóráznak!”

„Az egyik kollégára rágurult egy másfél tonnás tekercs. Egy másik kolléga egy présgépbe szorult be. A munkáltató erre rendre azt mondja, a munkavállaló a felelőtlen. Én ezt vitatom, nemcsak a dolgozó a hibás. A munkabalesetek kialakulása miatt a munkáltató legalább annyira hibás. Negyven év fölött koncentrációzavart okoz a túlóra, a túlterheltség. Családok mennek szét közben, egyértelmű, hogy a túlórák miatt tönkremennek az emberi kapcsolatok. A munkaidőkeret bevezetése miatt bárki bármikor behívható, és nem tudunk mit tenni ellene.”

„Nem szeretek beszélni, nem is tudok, mégis elfogadtam a felkérést. Mert félek. Félek attól, hogy mi leszünk az új migránsok, a szitokszó. A kormány szidása helyett arról szeretnék beszélni, hogyan dolgozunk.”

Fehér Attila, LMP

„Orbán Viktor és Kövér László tőlünk, emberektől fél. Ezért is alkották meg ezt a törvényt, de nem hátrálunk meg egészen addig, amíg el nem érjük, vonják vissza a törvényt.”

„Azért alkották meg így a törvényt, hogy a Fideszhez hű bírók hozzanak a Fidesznek kedvező döntéseket. Ezeken a bíróságokon mondják ki a végső szót a tüntetésekről, sztrájkokról, közérdekű adatok kiadásáról, azaz minden kényes ügyről.”

„Elegem van abból, hogy ma Mészáros Lőrinc a leggazdagabb ember az országban. Elegem van abból, hogy a mostani Fidesz-kormány semmibe veszi azokat, amelyekért elődeink 1989-ben és 1956-ban küzdöttek. Elegem van az állampolgárok megalázásából, kisemmizéséből. Részben erről is szólnak a közigazgatási bíróságok. Erről is szól ez a rendszer. Ezt is a rabszolgatörvényhez hasonlóan az utolsó országgyűlési tanácskozási napon fogadták el.”

Naszály Gábor az Egységes Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke

„Átlagos munkabérrel számolva Orbán Viktor Mészáros Lőrincnél tartott vagyona 106 ezer évre elegendő... Egyértelmű, hogy felül kell vizsgálni a rabszolgatörvényt. Mi nem politikai pártokkal szövetkezünk. Arra szövetkezünk, hogy szűnjön meg az a fajta megosztottság, amelyet a Fidesz csinált. El kell zavarni Orbánt és ezt a Fidesznek nevezett maffiát.”

„Ez a rabszolgatörvény nem most kezdődött, hanem 2010-ben. Folyamatosan emelte a Fidesz a túlórát, előbb 200 óra, majd 300 óra volt, most meg 400 óra. Most amit szabadságon töltünk duplán kell ledolgozni.”

„A kormány elvette a nyugdíjjogosultságot, csak adható. Elvette a munkaközi szünetet, hiszen azért vagy ott, hogy folyamatosan dolgozzál...”

„Megjelent a neten egy kutatás, hogy a szakszervezetek politikai szerepet vállalnak. Ez félreértés, fideszes csúsztatás. Azért vagyunk itt, hogy a dolgozóink érdekeit védjük. Amikor azt mondják, szakszervezetek, akkor mindenkiről beszélünk. Mindenkit sújt a rabszolgatörvény.”

Szabó Sándor, MSZP

„Itt és most ki kell mondani, eddig, és ne tovább! Elegünk van! Szegednek, mindig nagyobb volt a felelőssége. Talán az utolsó bástya vagyunk az országban, ahol még tudják, mit jelent a demokrácia. Nem tűrjük, hogy elvegyék a szabadságunkat, hogy megalázzák a munkavállalókat! Legyen 2019 az ellenállás, a lázadás éve. Együtt közös erővel képesek vagyunk megállítani ezt a kormányt. De legyen ez a tettek éve is! Két választás van előttünk: mutassuk meg, képesek vagyunk összefogni az EP- és az önkormányzati választásokon is. De csak együtt, és csak közösen. (...) Hajrá Magyarország, hajrá Szeged!”

„Büszke vagyok a városomra, büszke vagyok Szegedre. Botka László elsőnek hirdetett bojkottot ez ellen a törvény ellen, majd az utolsó 2018-as közgyűlésen a Jobbikkal és az LMP-vel együtt elfogadták a polgármesteri határozatot, amelyhez egyre több település csatlakozik Salgótarjántól, Dombóvárig, budapesti kerületekig.”

„Egyek szemem sír, a másik nevet: jó, hogy ennyien itt vagyunk, de sír a szemem, hogy az utcán is ki kell állnunk magunkért. Azért vagyunk itt, mert 2018. december 12. egy gyalázatos napja a magyar törvényhozásnak.”

Tarnay Kristóf, Civil Háló

Beszéde végén Tarnay fölolvassa a szegedi Fidesz „fantasztikus közleményét”, majd az arra adott reakciójukat, utóbbi közöljük, előbbit nem érdemes.

„Kifejezetten örültünk volna, ha a szegedi Fidesz érdemben reagál a rabszolgatörvény elleni tüntetés kapcsán a dolgozóellenes intézkedéseit ért kritikákra, de sajnos ez nem sikerült. A sajtóban megjelent válaszreakciójuk csak némi irreleváns önfényező csúsztatást, némi kommentszekció-színvonalú személyeskedő minősítgetést tartalmaz – és persze az illiberális populista vezetők kedvenc szólamát a »csendes többségről«. Ezzel egyébként nagyon elszámolták magukat, ugyanis a számok épp ennek az ellenkezőjét mutatják: a Policy Agenda reprezentatív kutatása szerint a munkaképes korú lakosság 83 százaléka elutasítja a túlóratörvényt.

Kár. Nagyon kíváncsiak lettünk volna, a Fidesz mit válaszol azokra az aggályokra, hogy az általuk létrehozott félfeudális munkavállalói kiszolgáltatottság mellett vajon mennyire önkéntes is a most a munkaadók kezébe adott túlóra. Vagy mivel magyarázzák azt, hogy ezentúl a szakszervezetek helyett mindenkinek magának kell a főnöknél kiharcolnia a kedvezőbb feltételeket, és erre Orbán Viktor válaszában megpróbált éket verni a dolgozók és az őket képviselők közé? Sajnos nem tudtuk meg, ezekről ugyanis nem szóltak egy szót sem, pedig az embereket ez valóban érdekelte volna. Ha ilyen egyszerű kérdésekre nem tudnak felelni, ne csodálkozzunk, ha gondot okoz egy polgármester-jelölt állítása Szegeden! Emellett elég groteszk, amikor azok beszélnek házi civilekről, akik százmilliónyi közpénzekkel kitömött kamucivilekkel ünnepeltetik magukat. Érthető, hogy a demokráciát, az értelmes polgári vitát, és annak alapját képező független civil társadalmat módszeresen és tudatosan szétverő hatalom képtelen nem államilag szervezett álcivilekben gondolkodni, ám szeretnénk jelezni a magukat kritikátlan csinovnyikok közé bezáró NER-elitnek: vannak Magyarországon valódi civil szervezetek, és lesznek is, akármennyire is próbálkozik minket illegitim, és sokszor saját hatóságait is nehéz helyzetbe hozó törvényekkel tönkre tenni.

Az is pikáns, hogy az a Fidesz beszél korrupcióról, amely kormányzása alatt Orbán Viktor gyermekkori jóbarátja falusi gázszerelőből néhány év alatt a Forbes adatai szerint hazánk leggazdagabb embere lett. Amikor a miniszterelnök vejének cégének ügyében az OLAF feketén-fehéren összegyűjtött bizonyítékok alapján szervezett csalás gyanúját állapítja meg, majd a magyar hatóságok irreálisan rövid idő alatt megszüntetik a nyomozást – úgy, hogy volt olyan érintett település, ahonnan egyáltalán be sem kérik az iratokat.

Javasoljuk, hogy amennyiben a Fidesz valóban szeretne a szegediekért tenni, jöjjenek ki 17 órára a Dugonics térre, ahol meghallgathatják a valódi többség álláspontját – hátha ez segít megírni a programjukat az önkormányzati választásokra. Szegeden ugyanis nem lesz elég annyi, hogy »folytatjuk«, mert azt, amit városunkban politizálás címén műveltek az elmúlt években, azt igen kár lenne egy percig is folytatni.

Szegedi Civil Háló
Szeged, 2019. január 3.”

„A mai magyar propaganda úgy működik, mint az orosz dezinformációs intézmények. Az a céljuk, hogy ne higgyünk senkinek. Viszont Habony Árpád és kampánystábja egyvalamivel nem számolt: ti nem vagytok annyira hülyék, mint azt ők hiszik.”

„Nagyon szép ez a tömeg, ez már az origo szemével is lenne húsz ember!” – kezdi Tarnay.

Dugonics tér, Mihalik Edvin, Momentum:

„Együtt kergetjük el Viktor bácsit az egész sleppjével, de úgy, hogy egy életre elmenjen a kedve a lopástól!”

„Mi, a pártok képviselői azért állunk egy színpadon, mert megértettük, amit üzentek nekünk: eljött a tettek ideje. Ellenzékinek lenni azt jelenti együtt küzdünk az igazságtalan és kizsákmányoló hatalom ellen!” Közben egyre erősebb az Orbán, takarodj! rigmus.

„Azért vagytok itt, mert elegetek van Orbán Viktor rendszeréből! Elegünk van a hazugság a gyűlöletkeltés rendszeréből!”

 

Korábban írtuk:

A Dugonics téren kezdődik a tüntetés, majd a beszédek elhangzása után a demonstrálók átvonulnak Nagy Imre szobrához, a Rákóczi térre.

Előzménycikkünkben minden fontos infót megtalál. A Szeged Televízió élőben közvetít, az élő adását a Facebook-oldalukról átvesszük.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: demonstráció Dugonics tér Rákóczi tér Szeged Televízió tüntetés