Hirdetés
Szegeden 2018. december 24. 08:16 Forrás: Szegedi Tükör

Fazakas Attila móravárosi atya élőben is közvetíti szentbeszédeit a Facebookon

Mozgalmas életet él a Facebookon Fazakas Attila atya. A fiatal katolikus pap élőben közvetíti a szentbeszédeit, esküvőn szelfizik az ifjú párral, keresztelőn a családdal. Azt mondja, az internet semmiképpen sem pótolja a miselátogatást, illetve a személyes kapcsolatokat. A semminél azonban biztosan több. A Szegedi Tükör portréja.
Repülőnap

– Két-három éve egy informatikus ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Facebookon létezik az élő videó lehetőség, és milyen jó lenne, ha a szentbeszédeket élőben adnám. Így olyan barátaim is bekapcsolódhatnak, akik nem tudnak eljönni a misére, mert az országban vagy éppen a nagyvilágban szerte élnek, de szeretnék látni és hallani az üzenetet – mesélte el a 37 éves Fazakas Attila atya, hogyan nyílt ki számára a világ az újabb, okostelefonos lehetőséggel. A móravárosi és az algyői katolikus templom plébánosa azóta nagy ünnepeken, azaz vasárnapokon és hétköznapokra eső ünnepeken „élőzik”.

Nem jönnek a trollok

– Azt szeretném elérni, hogy ne csak a negyedórás, húszperces szentbeszédek legyenek fenn, hanem olyan konstrukcióban is gondolkodom, hogy akár az egész szentmise követhető legyen. Így akit betegsége vagy más komoly dolog akadályoz, hogy eljöjjön, ugyanolyan érvényes szentmisén vesz részt, mintha itt ülne a templomban. Persze ez nem pótolja a személyes jelenlétet, mégis többet jelent a semminél. Sőt megszólíthatok olyanokat is, akik esetleg eltávolodtak az egyháztól – mutatja a szükséges eszközöket a templomban: wifi a szentélyben, okostelefon a szószéken.

Két-három éve egy informatikus ismerőse hívta fel Fazekas Attila figyelmét arra, hogy a Facebookon létezik az élő videó lehetőség (fotók: Iványi Aurél)

Attila atya külön nem hirdeti meg az élő adásokat; a Facebook-ismerősei rögtön látják, és meg is osztják. Hétről hétre tízen-ötvenen nézik meg élőben. Azt mondja, beszéde közben látja, ki jelentkezik fel, meddig hallgatja az üzenetet. Utólag is meg szokták nézni százan-százötvenen, ez az ismerősei tíz százaléka. Nem trollkodik senki, bár ez amúgy sem tudná kizökkenteni a gondolatmenetéből. Nem szokta ugyan leírni a beszédeit, de a teológián trenírozták őket arra, hogy kiszűrjék a zavaró körülményeket. Jönnek persze üzenetek, jelzések a telefonján, azt látja, mégsem vonja el a figyelmét. A templombeli történések jobban zavarják, de azokon is túllendül, nincs velük gondja.

Mise után válaszol a kommentekre

– Mise után válaszolok a kommentekre, a Facebook-oldalamat is aktívan használom, az egyházközségét is működtetem külön. A lelkipásztorkodásban nagyon hasznos ez a fórum, mert esküvők, keresztelők alkalmával szelfizni szoktam az ifjú párral, a családdal. Minimum onnantól ismerősök vagyunk. Nagyon jó, mert ha különben nem találkoznánk, évente emlékeztet a rendszer ezekre az évfordulókra, és akkor rájuk írok, gratulálok nekik, megkérdezem, hogy vannak, mit csinálnak. Nyomon követhetem őket, ők is engem. Persze ez nem pótolja a személyes kapcsolatot, de mégis valami. Még akkor is megmarad a kapcsolat, ha esetleg időnként áthelyeznek – sorolja a mobilinternet adta lehetőségeket.

– Egyházunk mindkét nagy ünnepét, a nagyobb húsvétot és a karácsonyt is felkészülési időszak előzi meg: a nagyböjt, illetve az advent. A készület nemcsak a bevásárlást jelenti, hanem a sok jó programot is. Ezeken keresztül a lelkünket is készítgethetjük. Lehet ez akár egy elhatározás is, hogy odafigyelek az emberi kapcsolataimra, vagy meglepem a házastársamat, gyerekeimet mindennap valamivel – javasolta az ünnep előtti időszakra.

Fazekas Attila atya móravárosi templomban elhangzó szentbeszédeit az Erdélyben élő szülei is rendszeresen követik élőben a Facebookon

– Például azzal, hogy minőségi időt töltök velük. Vagy elhatározom, hogy odafigyelek magamra, böjtöt tartok, nem iszom alkoholt, nem eszem húst, nem gyújtok rá. Ezen a lemondáson keresztül, vagyis a lelki készülődés tudatos megélésével nemcsak embertestvéreimnek és magamnak, hanem a Jóistennek is kicsi jót teszek. Adventi lelki programot adok a hívek kezébe, amiben a napi szentírási részek, elmélkedés és jócselekedet is található. Sőt már sok telefonos applikáció is elérhető, hogy az emberi, az isteni kapcsolataink és önmagunk felkészítését segítse.

Igenis van karácsony Kevin nélkül

– Bármennyire is elcsépelt a kifejezés, hogy a karácsony a szeretet ünnepe és a családoké, attól válik igazán gyümölcsözővé, ha ez a kettő egyesül. Ha szenteste kikapcsoljuk a tévét, félretesszük a telefont, ünneplőbe öltözünk, és együtt esszük meg a finom falatokat. Együtt vagyunk szeretetben, boldogságban, együtt elmegyünk az éjféli szentmisére, és minél több családi programon veszünk részt. Végre idén nem nézzük meg az ilyenkor szinte kötelező karácsonyi filmeket, mert igenis van karácsony Kevin nélkül – fogalmazott Attila atya.

Ami pedig nemcsak karácsonykor kellene, hogy jellemezzen bennünket, hanem egész évben: hogy tegyünk valami jót, önzetlenül. A lelkipásztor példaként elmesélte, hogy a minap felhívta egy ismerőse, és felajánlotta, karácsonyra szívesen bevásárolna valakinek, aki rászorul. Azt válaszolta neki, hogy nagyon szép gondolat, de ezt ne csak karácsonykor tegye meg. Halottak napjára is azt kérte a híveitől, hogy a temetőben ne csak a saját családi sírjukra tegyenek mécsest, hanem gyújtsanak egyet azokon is, ahol nem látnak ilyet. Ő is ezt tette. Zárás előtt félórával ért ki, de gyújtott vagy harminc mécsest. Jó érzés töltötte el utána. Nem tudta, kiknek a sírjára tette, de biztosan örültek neki odafent.

Katolikus papként Attila atya másképp éli meg az ünnepet. Öt éve szolgál Móravároson és Algyőn. Előkészíti a templomokat, és szentmisét mutat be. Megjegyzi, dolgos, mindamellett nagyon szép időszakok ezek. Vízkereszt után karácsonyozik a családjával, hiszen addig náluk szezon van napi három szentmisével, utána pedig már csak erőgyűjtésre marad ideje a következő naphoz. Szülei is nézik Facebookon élőben a szentbeszédeit, telefonon beszélgetnek, és vízkereszt után utazik haza hozzájuk Sepsiszentgyörgyre.

Dombai Tünde

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: karácsony Szegedi Tükör vallás Fazakas Attila hit mise Szeged Móravárosi Szent Kereszt Plébánia