Hirdetés
Túl a városon 2018. december 23. 12:14 Forrás: Népszava

Két év múlva akár egymillió ember is háziorvos nélkül maradhat

Egyre több körzetben hiányzik már háziorvos, ráadásul a praktizálók életkora már nagyon magas, a fiatalok pedig nem érdeklődnek a lehetőség iránt. Mára a praxisok piaca befagyott.
Hirdetés
Hirdetés

Egy kutatásból kiderült, a 60 év feletti háziorvosok 67,5 százaléka néhány éven belül szívesen eladná praxisát. Ezek ára a helyétől függ, átlagosan 10-15 millió forint, de Budapesten akár 20 milliót is elkérhetnek érte. Jelentkező nem sok van, fiatal orvosok pedig elvétve akarnak, vagy tudnak praxist vásárolni.

A szakemberek szerint annak érdekében, hogy az idős orvosokat fiatalok váltsák fel, évente 200-300 körzetet kéne átvenni az új generációnak. Jelenleg ennek tizedét éri el a forgalom. A finanszírozás is gondot jelent – mondta Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a Népszavának. Kiemelte: a bevételből legalább bruttó egymillió forintos orvosbérre és két ápolónő tisztességes fizetésére kellene telnie. Szerinte ehhez a mostani finanszírozás legalább duplájára lenne szükség.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a jelenleg dolgozó háziorvosok 11 százaléka már több mint 60 éves. Sőt 11 százalékuk már 70-nél is idősebb.

A számítások szerint 2020-ra Magyarországon egymillió ember háziorvos nélkül maradhat. Jelenleg is már 405 betöltetlen körzet van, ebből 380 helyen több mint 1 éve nincs doktor. Egy kutatás kimutatta, a tartósan betöltetlen körzetekben jóval nagyobb a kockázata, hogy valaki idő előtt meghal.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: háziorvos praxis