Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Közgyűlés: a Fidesz szerint igen, a baloldal szerint nem lehetnek rabszolgák a szegediek
Szegeden 2018. december 21. 08:16

Közgyűlés: a Fidesz szerint igen, a baloldal szerint nem lehetnek rabszolgák a szegediek

Képriport
Elfogadta Szeged közgyűlése Botka László határozatát. Az önkormányzati cégek dolgozóinak nem kell tartani a rabszolgatörvény alkalmazásától.
Repülőnap

Frissítés:

Videónk is van! Lusta olvasni? Nézze meg a Szeged Televízió összefoglalóját az év utolsó közgyűléséről!

De ha nem lusta / van ideje, az alábbiakban végigolvashatja részletes tudósítsunkat a közgyűlésről, amit élőben követtünk végig a helyszínen.

***

11:46 A közgyűlés elfogadta a város költségvetésének módosítását (a fideszesek nemmel szavaztak) és elfogadták a városi cégen 1-3. negyedéves beszámolóit. A fideszes képviselők itt is a nem gombot nyomták meg.

A rabszolgatörvényről névszerinti szavazás van. Az előterjesztést 20 igen 6 nem (Farkas László, Haág Zalán, Hűvös László, Nógrádi Tibor, Póda Jenő, Rózsavölgyi József,) szavazattal fogadták el. A fideszes Mihálffy Béla tartózkodott.

Arról is döntött a közgyűlés, hogy nem lesz vizsgálóbizottság. A fideszes képviselők kivonultak a teremből, a szavazásról.

11:45 A szünet után elkezdődött a szavazás

11: 30 Rövid szünet

11:11 Közben szó esett a szegedi önkormányzatok pályázatairól is, de ezt követően elérkeztünk az utolsó napirendi ponthoz, amely Haág Zalán egyéni képviselői indítványa egy bizottság felállításáról. A testület a Szeviép és az önkormányzat kapcsolatait vizsgálná, 3 főből állna és áttekintené a szerződéseket, kifizetéseket és a különféle pénzmozgásokat.

Ménesi Imre módosító indítvány nyújtott be Haág Zalán előterjesztéséhez. Ennek értelmében a vizsgálatot a közgyűlés Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága folytassa le a vizsgálatot.

Botka László a leghatározotabban leszögezte, hogy semmilyen módon nem merült fel a szegedi önkormányzat érintettséges a Szeviép per kapcsán. Kijelentette, az is, hogy egyetlen közvetlen szerződése nem volt az önkomrányzatnak a céggel. Szerinte ez az egész felháborító, aljas, lejárató kampány!

Binszki József szerint Haág Zalán szinte nyomozati jogkört adna a biztottságnak. Ezek szerint a képviselőtársa nem bízik a magyar hatóságokban. Ez nem más, mint egy politikai hecckampány, amelyet el akarnak húzni az önkomrányzati választásokig.

11:01 Hip-hopp és máris a 12. napirendipontnál vagyunk.

10:59 Botka László a következő napirendnél elmondta, a kormány eltörölte a taót, amely mind a Szegedi Nemzeti Színházat, mind a Szegedi Szabadtéri Játékokat nehéz helyzetbe hozza, több mint 100 millió forinttól esik el a két intézmény. A két igazgató tájékoztatása szerint mindent megtesznek a hiány pótlására.

10:51 Lezárult a rabszolgatörvénynel kapcsolatos vita. Több jobboldali képviselő el is hagyta a termet. A következő két napirendet gyorsan le is tudták a képviselők.

9:59 Most kerül napirendre Botka László előterjesztése, amely megtiltja az önkormányztai cégeknek, hogy alkalmazzák a rabszolgatörvényt. A polgármester elmondta a szegedi önkormányzat garantálja, nem él a rabszolgatörvényben rögzített 400 túlóra lehetőségével. A szegedi határozat tizennégy önkormányzati tulajdonú vállalatra vonatkozik, amelyeknek összesen 2000-nél is több alkalmazottja van. Rájuk biztosan nem fog vonatkozni a Fidesz által kierőszakolt rabszolgatörvény, amennyiben azt a közgyűlés megszavazza.

Tóth Károly (MSZP) elmondta, a legújabb Eustat felmérés szerint már csak Bulgáriát előzzük meg a szegénységi rangsorban. Hiányolja ebben a kérdésben a nemzeti konzultációt, hisz ez a törvény 4,5 millió embert érint, és amellyel egy havi bért vesznek el a munkavállalóktól. 

Hűvös László (KDNP) szerint nincs rabszolgatörvény, ez hazugság. Szerinte a törvény azt teszi lehetővé, hogy mindenki annyit dolgozzon, amennyit akar.

Botka László: A jobboldal elképesztően cinikus, amikor azt állítja, hogy a munkáltató és a munkavállaló egyenlő fél. Ez nem igaz, hisz a dolgozó mindig kiszolgáltatottabb. Éppen ezért őt kell védeni. Mi pedig mást nem tehetünk, legalább a mi dolgozóinkat védjük.

Nagy Sándor szerint nem véletlen, hogy már 500-600 ezer magyar hagyta el az országot, mert úgy érzik, idehaza nem védik meg a törvények. Újabb százezrek fognak kivándorolni a rabszolgatörvény miatt, mert külföldön védik a dolgozók érdekeit.

Szentistványi István szerint már a korábbi szabályozás is kiszolgáltatottá tette a dolgozókat. Lehet, hogy csak jelképes ez a szegedi határozat, de annál fontosabb. Úgy gondolja, hogy ebben az ügyben egy általános sztrájk hozhat csak megoldást.

Ménesi Imre hangsúlyozta, a Fidesz szimplán hülyének nézi az embereket, hiszen senki sem mer majd ellent mondani a munkáltatónak, mert félti az állását.

Póda Jenő szerint a tüntetéseken egyetlen egy olyan ember sem volt, akit érintene a törvény. 

Haág Zalán továbbra is a központi leckét mantrázza. Erre válaszolva Botka László csak annyit mondott, ha ezt így folytatja a Fidesz, akkor januárban tényleg egy óriási sztrájk jöhet.

Szentistványi István arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény elfogadása után már a munkáltatóknak trükközniük sem kell, mindenkit addig nyúzhatnak, amig elbírja.

Kardos Irén kiemelte, Magyarországon sok munkahelyen nincs is szakszervezet, azeket az emberek csak egy jó törvény védhetné. Ez a törvény pedig nem az. Ráadásul 400 főről 200-ra csökkenti jövőre a munkavédelmi felügyelők számát az országban. Ez sem a munkavállalók érdekeit védi.

Kozma József (MSZP) felhívta a figyelmet arra, Magyarországon csak 600 ezer dolgozót véd kollektív szerződés, a többi, közel 4 milliónak a jogait a jövőben már semmi sem védi.

Szécsényi Rózsa (MSZP) szerint nagyon kilóg a lóláb, az látszik, hogy az Orbán-kormány teljesen a multik zsebében van. 

9:48 Következnek az önkormányzati cégek 1-3. negyedéves beszámolói. 

Ménesi Imre (MSZP) a szemétszállítás anomáliáiról beszélt hozzászólásában. „Ez egy mocskos, szemét ügy!”, ami 900 millió forintos veszteséget hoz Szegednek. Az önkormányzat cég eelszállítja a szemetet, de munkájáért nem kapja meg az ellenértéket. Közben meg a nagy kukaholding lassan csődbe megy.

Kardos Irén arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány 110 milliárd forintos bevételt tervezett a szemétszállításból, de ennek csak töredéke folyt be, mert a számlázó program, amelyet Orbán jó barátja Garancsi cége szállított, nem működik. 74 milliárd forintot nem tudtak kiszámlázni, így nem véletlen, hogy nem fizet. Szerinte a kormánynak fel kellene számolni a kukaholdingot, a szemétszállítás vissza kellene adni az önkormányzatoknak és a felelősöket meg kell nevezni.

9:47 A következő három napirendi ponton vita és hozzászólás nélkül túlléptek a képviselők.

9:34 Az első napirendi pont a város költségvetésének módosításáról szól. Harmadik alkalommal módosítják a költségvetés fő számait az idén, amire főként azért van szükség, mert 8,5 milliárd forint uniós támogatás érkezett a város kasszájába. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester arról számolt be, hogy az új pénzügyi forrásoknak és a saját bevételek növekedésének köszönhetően a büdzsé bevételi oldalán az idei évre tervezett főösszeg jelentősen, mintegy 13 milliárd forinttal nőtt.

Botka László kiemelte, a város gazdasága is jelentősen fejlődött, több cég települét be, amelyek idén már adót is fizettek. Összességében 1,2 milliárd forinttal több helyi adó folyt be a tervezettnél.

Póda Jenő (KDNP) a helyi gazdaság erősödése miatt adócsökkentést javasol.

Botka László: nem tudunk adót csökkenteni, mert Szegeden – az országban szinte egyedülálló módon – nincs a lakosságot súlytó adó. Szeged gazdasága erős, bármit is állít ezzel kapcsolatban a jobboldal. A számok azt mutatják, szinte mindenben jobbak vagyunk, mint az ország többsége.

9:30 Gyorsan elfogadták a napirendet a képviselők. A jobboldali képviselők a rabszolgatörvénnyel kapcsolatos, Botka László polgármester által beterjesztett - határozatot nem akarta napirendre tűzni, de nem ők vannak többségben, így az előterjesztést napirendre vették.

9:19 Napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a közgyűlés. Joob Márton az önkomrányzat szociális hálójáról beszél. Felsorolja, hogy mivel és mennyivel támogatja Szeged a rászorulókat. Idén 600 millió forintos szociális keret áll rendelkezésre. Ebből 12 ezer szegedi rászorulón tudott segíteni a város, miközben az állam teljesen kivonult a szociális rendszerből. 18 millió forintból 400 családnak vásárolt tűzifát. 430 kapott a nyári szünetben ingyenes étkezés 10 millió forint értékben. Az idén 2100 szegedi rászoruló család vehetett át karácsonyi csomagot. Joób Márton azt is elmondta, hogy három év alatt 600 lakást újított fel és adott bérbe szociálisan rászoruló családoknak a város.

Haág Zalán (KDNP) most is felmondta a leckét, egy kis muszlimozással. Soros most kimaradt.

Biszki József (DK) a rabszolgatörvény ellen szólalat fel. Elmondta, ez a rendeletnek köszönhetően a munkáltató 50 nappal több munkára kötelezheti a dolgozókat, úgy, hogy az sem biztos, megkapják érte a pénzüket. A magyarok 12 hónap helyett 14,5 hónapot dolgozhatnak.

Szentistványi István mindenkit szolidarításra hívott fel azok mellett, akik az utcára vonulnak. Sokan vannak, főleg vidéken, akik kiszolgáltatottak, nem tüntethetnek, de ők legalább vállaljanak szolidarítást a többiekkel. A rabszolgatörvény csak a multik érdekeit szolgálja! - tette hozzá.

9:00 A hagyományoknak megfelelően iskolások karácsonyi műsorával indul a közgyűlés. Hátha ez egy kis békét hoz a terembe és az kitart a közgyűlés végéig. A Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskolájának harmadik osztályos tanulói adnak elő betlehemes játékot.

8:58 Mindjárt kezdünk, Botka László már a pulpituson, a képviselők is lassan elfoglalják helyüket.

8:25 Afterparti is lesz

A közgyűlés után szegedi civil szervezetek és az összes szegedi ellenzéki párt közös sajtótájékoztatót tart a városházával szemben, az országzászlónál, amelynek témája a fideszes rabszolgatörvény elleni tiltakozás folytatása.

A sajtótájékoztatón részt vesznek:

  • Tóth Sándor, Köz-Hasznáért Mozgalom,
  • Tarnay Kristóf Ábel, Szegedi Civil Háló,
  • Szabó Sándor, MSZP,
  • Tóth Péter, Jobbik,
  • Fehér Attila, LMP,
  • Kovács Tamás, Párbeszéd,
  • Körmendi Zoltán, Momentum.

 

Korábban írtuk:

Áder János, miután szokása szerint alaposan megvizsgált mindent, aláírta a rabszolgatörvényt, amire azonnal megszületett 2018 magyar „kódnyelvének” második fontos rövidítése:

  • az O1G után
  • itt az ÁJ1BSZ.

Épp ezért pláne fontos annak a határozatnak az elfogadása, amelyet az országban elsőnek Botka László polgármester terjesztett az általa vezetett város közgyűlése elé, és azóta egyre több önkormányzat veszi át, illetve fogalmaz meg valami hasonlót:

a szegedi önkormányzat garantálja, hogy nem él a rabszolgatörvényben rögzített 400 túlóra lehetőségével. A szegedi határozat tizennégy önkormányzati tulajdonú vállalatra vonatkozik, amelyeknek összesen 2000-nél is több alkalmazottja van. Rájuk biztosan nem fog vonatkozni a Fidesz által kierőszakolt rabszolgatörvény

írtuk elsőként.

Emellett módosítja majd közgyűlés a város költségvetését és folytatja az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok negyedéves beszámolóinak az áttekintését is.

Tartsanak velünk, mi ott leszünk a Díszteremben!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: közgyűlés rabszolgatörvény