Hirdetés
Szegeden 2018. december 19. 16:28

Óvodai sportberuházások és felújítások indulhatnak

Már az óvodában focizhatnak azok a kicsik, akik annak a négy szegedi óvodának egyikébe járnak, melyekben a Bozsik programnak köszönhetően kis futballpályák épülhetnek – hangozott el a városi közgyűlés foglalkoztatási, szociális és sportbizottságának szerdai ülésén.
Repülőnap

Eladja az önkormányzat az Indóház téren lévő ingatlanát, amely a legutóbbi időkig hajléktalanszállóként működött. A Moszkvai körúton most alakítottak ki egy nagyobb ellátó bázist, ezért ürítették ki a Nagyállomás melletti épületet. Az Indóház téri átmeneti szálló, amely ideiglenes engedéllyel működött, megszűnik. A leromlott épületet ugyanis nem lehet felújítani hajléktalanszállónak a mostani előírásoknak megfelelően. Az eladásról ezután döntöttek.

Újabb öt évre kötött szerződést a Máltai Szeretetszolgálattal a város a Retek utcai játszótér és játszóház üzemeltetéséről. A korábbi 6 millió forintos támogatást most egymillióval megtoldja a város, így a népszerű játszótér tovább működhet majd Tarján városrészben.

Az önkormányzat által benyújtott pályázatok közül érdemes kiemelni az MLSZ a megyei jogú városok részére grund (12x24 méteres játékterület) Pályaépítési Programhoz benyújtott támogatási kérelmet. A program célja az MLSZ utánpótlás programjához kapcsolódva az óvodai sport, az óvodai labdarúgás népszerűsítése, valamint a Bozsik programban résztvevő óvodai intézmények ovifoci foglalkozásainak és rendezvényeinek segítése. A program keretében az óvodás korosztály számára az MLSZ városonként négy műfüves pályát épít majd.

A beruházás 70 %-ban TAO támogatásból, 20 %- ban állami pénzből és 10 % önkormányzati önerőből valósulhat meg. A program bruttó 68 millió forintos beruházást jelent, melyből az önkormányzat bruttó 6,8 millió forintot biztosít. Az előzetes felmérések alapján a Tabán Utcai Óvodában, a Vedres Utcai Óvodában, a Garam Utcai Óvodában és a Jerney Utcai Óvodában épülhetnek a pályák, amennyiben a pályázat nyer.

Más óvodákban korszerűsítés, energetikai felújítás várható. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a közeljövőben rekonstrukciós munkálatok indulhatnak meg a Gedói, a Tarjáni, a Gyertyámos utcai, valamint a Makkosházi óvodák épületében. 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: fejlesztés Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság