Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2018. december 17. 14:14

Kinevették Póda Jenőt, aki független sajtót emlegetett

Egyéni képviselői indítványként terjesztette a jogi, ügyrendi és közbiztonsági elé Haág Zalán képviselő azt az előterjesztést, amely a Szeviép-ügy önkormányzati vonatkozásit vizsgálná. A kezdeményezés kapcsán kőkemény szópárbaj kerekedett ellenzéki és kormánypárti bizottsági tagok között.

Hirdetés

Az idei költségvetést harmadszorra módosítja a közgyűlés. A bizottság ülésén Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester három tételt emelt ki a változások közül. Mivel elkészültek az unós támogatási szerződések a Móra Ferenc Múzeum és a szegedi vár turisztikai célú fejlesztése projektre, közel egymillió forintot biztosítanak erre a célra. Hasonló nagyságrendű összeggel támogatják a csapadékvíz elvezetés harmadik és negyedik ütemét, melynek keretében például a Zápor tó környékét rendezik majd. A szegedi lézerközpontot is szeretnék bekapcsolni a város közösségi közlekedésébe, erre a célra közel négy és fél millió forintot különít el az önkormányzati büdzsé. Az önkormányzatnak önerőt kell biztosítania több tervezett beruházáshoz, illetve rekonstrukcióhoz. Így például a tarjáni a gedói, a makkosházi és a Gyertyámos utcai óvodák energetikai korszerűsítéséhez biztosít az önkormányzat jelentős összeget.

A Szegedi Egységes Oktatási Labdarúgó Kft. jövőre az újszegedi Kisstadion területén egy 60×40 méteres, villanyvilágításos műfüves pályát kíván építeni. A Kisstadion Temesvári körút felőli oldalán lévő teniszpályák évek óta kihasználatlanul álltak. A pályák műanyag borítása elöregedett. A pályák működtetése évek óta gazdaságtalan volt. Az aszfalt állapota balesetveszélyes, sportolásra alkalmatlan. A tervezett beruházás bruttó bekerülési összege 85 millió forint. Ebből az MLSZ tao-támogatási összege 60 millió. A program megvalósításához szükséges önrész összege közel 26 millió forint. Az önerő összegéhez a SZEOL SC Kft. közel nyolcmillió forintot teremtett elő. A hiányzó 18 millió forinthoz Szeged támogatását kéri a kft.

Az ülés végén parázs vita alakult ki Haág Zalán egyéni képviselői indítványáról, amely az úgynevezett Szeviép-ügy kapcsán ideiglenes vizsgáló bizottság létrehozását kezdeményezi, amely a cég korábbi tevékenységét, azon belül az önkormányzattal való kapcsolatát vizsgálná. Az ülésen az előterjesztő kormánypárti képviselő nem volt jelen, ezért frakciótársai próbálták szóban megindokolni, hogy miért tartják fontosnak a vizsgálat lefolytatását. Póda Jenő például azt mondta, hogy a független sajtónak is meg kell ismernie a tényeket, ennek érdekében kell az önkormányzat és a Szeviép kapcsolatát vizsgálni. Erre a baloldali képviselők gúnyos kacaja volt a válasz, egyúttal visszakérdeztek: Milyen független sajtó? Végül ők is megszavazták azt, hogy a pénteki közgyűlés tűzze napirendjére Haág képviselő előterjesztését.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés