Szegeden 2018. december 16. 19:32

Ég már az öröm gyertyája is a Dóm téren

Képriport
Zakar Péter rektorhelyettes és Juhász András református lelkész gyújtotta meg Szeged óriás adventi koszorújának harmadik – rózsaszín – gyertyáját vasárnap a Dóm téren, amely az örömet jelképezi.

Az ünnepi esemény az Arany János Általános Iskola elsőseinek fellépésével kezdődött, akik Gryllusz Vilmos egyik dalát énekelték el. Ezt követően Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese lépett a mikrofonhoz.

– Az adventi időszak többek között arról szól, hogy egy kicsit önmagunkkal is szembe nézzünk. Megpróbáljunk a Megváltóra várakozva közelebb kerülni a szeretethez. Adventnek ez a vasárnapja a szeretet ünnepe. Miközben ez a böjt időszaka, amikor bűnbánatot kellene tartani és vizsgálódni saját magunkban, az egyház ezen a vasárnapon feloldja a szigorú böjtöt, ezért is más, lila színű a mai gyertya. Az öröm vasárnapja arra emlékezet bennünket, hogy közel van hozzánk a Megváltó.

Az Arany János Általános Iskola diákjai is felléptek a gyertyagyújtás alkalmával (Fotó: Rafai Gábor)

Juhász András református lelkész pedig az ünnep kapcsán arról beszélt, hogy a Jézus születését hírül adó angyalsereg a pásztoroknak egy olyan üzenetet adott át, amelyik ma is nagyon aktuális: „Dicsőség a magasságban Istennek, a Földön békesség és az emberekhez jó akarat!”

– Ez az üzenet ma is hihetetlen aktuálissal bír. Az a világ, amelyben élünk, éhezi és szomjúhozza az emberek közötti jó akaratot és a békességet.

Vajon a szavakon túl teszünk-e valamit a békességért? – kérdezte Juhász András.

A lelkész szerint a világ békessége csak látszólagos és ideiglenes. Isten pedig az ő békességét akarja nekünk adni, csak azt szeretné, hogy legyünk végre nyitottak rá.

Ezt követően a retorhelyettes és a lelkész közösen meggyújtották a város adventi koszorúján a harmadik, lila gyertyát.

Nyitóképünkre kattintva megnézheti a Dóm téren készült képgalériánkat.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: advent Dóm tér