Szegeden 2018. december 13. 16:50 Forrás: 168 óra

Politikai határvonal

Magyarország legismertebb és legelismertebb szociológusa, Vásárhelyi Mária, egy 56-os elítélt lánya Szegeden járt a napokban, és a 168 óra hetilap legfrissebb számában írta meg, mit lát Szegedből.

A szociológus a Fidelitas szegedi óriásplakátjai láttán azon tűnődik, miféle generáció nő fel itt, ebben az országban, s milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak.

Vásárhelyi Mária édesapját, Vásárhelyi Miklóst az 1956-os forradalom vérbefojtása után a Nagy Imre és társai elleni perben öt év börtönbüntetésre ítélték.

„Az 1956-os forradalom vérbefojtása után édesapámat a Nagy Imre és társai elleni perben öt év börtönbüntetésre ítélték. Akkoriban a Rózsadombon laktunk, a lakásunkkal szemben egy lakótelep épült, amelybe fiatal belügyi dolgozók költöztek. A telep közepén játszótér volt. Az iskolából haza vezető út a telepen vitt át, és gyakran megesett, hogy hazafelé bandukolva a hintában üldögélő iskolatársaim »börtöntöltelék gyereke« kórusa kísért hazáig. A gúnyos kórus kántálása mind a mai napig a fülemben cseng, és ma is érzem a görcsöt a gyomrom tájékán.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor a minap Szegedre érkezve, már a város kapujában hatalmas óriásplakát éktelenkedett az út mellett, amelyen öt, rabruhába öltöztetett férfi és a város MSZP-s polgármestere volt látható, a plakát aljára pedig öles betűkkel az volt írva, hogy Bemutatkozik Botka László börtönválogatottja. Szerte a városban ugyanebbe a plakátba ütköztem. Mint kiderült, a kampányt, legalábbis formálisan, a Fidesz helyi ifjúsági szervezete szervezi. S hogy ne legyen félreértés, a rabruhás férfiak neve is jó nagy betűkkel olvasható a plakátokon. Botka mellett a város alpolgármesterének, főjegyzőjének, a polgármester kabinetfőnökének, a másfél éve mindenféle hihető jogi indok nélkül előzetesben lévő ügyvédjének, valamint egy csődbe ment szegedi vállalkozás ügyvezetőjének arcképe és neve szerepel a posztereken. Többségük ellen vádat sem emeltek, jogerős ítélet pedig azok ellen sem született, akiket eljárás alá vontak.

Először az jutott eszembe, hogy vajon mit érezhetnek ezeknek az embereknek a gyermekei, amikor nap mint nap minden utcasarkon olyan plakátokkal találják szembe magukat, amelyek édesapjukat ábrázolja rabruhában, bűnözőként. És a plakáton olvashatják saját nevüket. Vajon mit élnek át ők és családtagjaik? És milyen légkör veheti körül ezeket a gyerekeket a saját közösségeikben? Hányszor látnak gúnyos mosolyt osztálytársaik szemében, hányszor vágják fejükhöz, hogy »börtöntöltelék gyermekei«?

Nekem anno legalább valamiféle biztonságot adott, hogy meg voltam győződve arról, hogy az édesapám áll a jó oldalon. Hogy igaz ügyért került börtönbe, igazságtalanul. És bajtársaival valóban elkövette, amivel vádolták, a diktatúra ellen lázadók élére álltak. Az én apámat az elveiért, a politikai meggyőződéséért ítélték börtönbüntetésre, amit méltósággal el lehetett viselni, és én büszke voltam rá. De Szeged vezetőit a plakátokon köztörvényes bűnök elkövetésével, lopással, csalással, sikkasztással vádolják.

Minden alap nélkül, kizárólag azért, hogy gyűlöletet szítsanak ellenük.

Aztán azon tűnődtem, vajon miféle generáció nő fel itt, ebben az országban. Milyen társadalom lesz az, ahol a fiatalok hazugsággal és gyűlölettel szennyezett világban szocializálódnak? Milyen közösségek lehetnek már ma is azok, ahol a gyerekeket az iskolába menet osztálytársaik szüleinek rabruhás képe kíséri? Ahol már a gyerekközösségeket is a szülők politikai meggyőződése veri szét, és olyasmik teremtenek áthidalhatatlan szakadékot közöttük, amit valójában nem is értenek. Ahol a gyermekek abban nőnek fel, hogy a politikai ellenfelet gyűlölni kell, és vele szemben a legnemtelenebb eszközök is felhasználhatók. Ahol azt tanulják meg, hogy a politikai küzdelem nem demokratikus versengés, amely a tisztességes játék szabályai szerint zajlik, hanem élet-halál harc, ahol az ellenféllel szemben minden megengedhető.

És vajon miféle ócska, karrierista fiatalok szorgoskodhatnak a Fidesz ifjúsági szervezetében, akik pártutasításra a nevüket adják a hazug gyűlöletkampányhoz? Akik a személyes szebb jövőjük reményében magukra vállalják a csicskaszerepet, mások sározását, alázását.

Nem hiszem, hogy ezt tűrni kéne. Sem Szeged vezetőinek, sem senki másnak, akit mindenféle jogi alap nélkül vádolnak és aláznak meg nyilvánosan. Ennek semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához. Ennek kizárólag a politikai haszonszerzés érdekében folyó mocskolódáshoz és gyűlöletkeltéshez van köze. És módszereiben, üzenetében kísértetiesen emlékeztet a harmincas évek antiszemita gyűlöletkampányaihoz. Bármilyen szélmalomharcnak tűnik is, nem szabadna feladni a reményt, hogy kijelölhetők a közbeszéd határai, amelyeket egyetlen közszereplő sem léphet át büntetlenül. Hogy senki nem gázolhat mások emberi méltóságba következmények nélkül. Nemcsak önmaguk, hanem a társadalom jövője miatt is.”

Vásárhelyi Mária

Nyitóképünkön Korponyai Ernő, a szegedi Fidelitas első embere látható, középen, kék kabátban. Nagyon sokat kuporgathattak azért, hogy összegyűljön a pénz az óriásplakátokra és más hirdetésekre...

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: 168 óra Vásárhelyi Mária Fidelitas