Hirdetés
Túl a városon 2018. december 10. 22:38 Forrás: MTI

Jövő márciusban, a víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

A klasszikus rajzfilm vetítéseihez számos ismeretterjesztő program is kapcsolódik majd.

„Bálint Ágnes a televízió egyik szerkesztője javasolta, hogy készüljön egy rajzfilmsorozat a Pannonia Filmstúdióban. Az első epizódot megmutatták egy német forgalmazónak, aki azt mondta, hogy ezekkel a csúnya kisállatokkal nem szabad egy sorozatot készíteni, mert nem lesz sikeres” 

– idézte fel a kezdeteteket Mikulás Ferenc, Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, az M1-en.

A Kecskeméti Filmstúdió átvállalta a gyártást és az első két sorozat után olyan sikert tapasztaltak, hogy javasolták, készüljön belőle egy egészestést rajzjátékfilm is. Ezt több mint egymillióan látták a mozikban, valamint 45 ország vásárolta meg a forgalmazási jogokat.

„Az egészestés film után megcsináltuk a harmadik évadot is, úgyhogy azt lehet mondani, hogy a gyerekek fogékonyak voltak ezekre a csúnya élőlényekre, mert rájöttek, hogy a belső tulajdonságaik révén válnak szimpatikussá” 

– fűzte hozzá Mikulás Ferenc.

A producer kiemelte, hogy a film amellett, hogy szórakoztat és barátság fontos pillanatairól is szól, nagyon sok hasznos információt eljuttat a gyerekekhez az élővíz védelmével kapcsolatosan is. Ezért a tavaszi bemutatóhoz kapcsolódva számos ismeretterjesztő előadással és programmal várják majd a gyerekeket.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: mozi víz víz világnapja