Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szállással, étellel segítették az öltönyös hajléktalant: a bölcsészkaron laktak Hegedűs Tiborék
Hirdets
Szegeden 2018. december 8. 13:27 Forrás: Szegedi Tükör

Szállással, étellel segítették az öltönyös hajléktalant: a bölcsészkaron laktak Hegedűs Tiborék

Az egyetem bölcsészkarának épületében lakott éveken át Hegedűs Tibor és családja. A második világháborús bombázások elől menekültek be édesapja munkahelyére, amit egy időre a szovjetek hadikórháznak rendeztek be. Itt ismerte meg Sárit, a hajléktalant is. Várostörténeti sorozatát a Szegedi Tükör olvasói emlékeivel folytatja.

– Trianon után építették hozzá a bölcsészkar tömbjéhez a hátsó kerek épületrészt, miután a MÁV hivatala megszűnt benne, és a város átadta a Kolozsvárról idemenekült egyetemnek. Mi, bármilyen furcsa is, laktunk benne – mesélte Hegedűs Tibor. A nyugdíjas mezőgazdász családja 1944 októberéig a nagyállomás közelében, a Galamb utcában élt. Édesapja, Hegedűs Imre dolgozott az Egyetem (korábban Táncsics Mihály) utcai épületben, a földrajzi intézet hivatalsegédjeként. Amikor a szovjet csapatok elérték Battonyát, édesanyja félt, hogy a pályaudvart bombázni fogják. Az egyetem épületét éppen kiürítették, Déri Károly épületgépész pedig rábeszélte a kollégáját, hogy költözzenek be a középületbe.

Hegedűs Tibor egyik régi fotója a családi albumból. Ők lakták is az épületet, amit ma bölcsészkarként ismerünk

Ki ismerte Sárit?

– Az én Szegedemhez egy városképi jelentőségű hajléktalan is hozzátartozik a negyvenes évek végéről, az ötvenes évek elejéről. Talán másnak is ismerős lesz, ha mesélek róla – elevenítette fel olvasónk. – Mérhetetlen nagy részvétet érzek ugyanis a szerencsétlenek iránt; ezek az emberek kitaszítottak a társadalomból. De régen másképp viszonyultak hozzájuk az emberek. Sáriról van szó, akit mindenki csak így ismert, és egyébként férfi volt. Hajadon fővel rótta az utcákat, előre simította őszes haját, mindig öltönyt viselt, de nyakkendőt nem kötött. Nehéz megmondani, hány éves lehetett, talán ha negyven körül járhatott. Hogy hogyan gondoskodtak róla? Hát úgy, hogy a klinikákon és más egyetemi épületekben, ahol külön-külön szénnel fűtöttek, megengedték neki a fűtők, hogy éjszakára náluk húzza meg magát. Így apámék is. Akkoriban még önálló konyhát is működtettek, ott tett-vett, cserébe még enni is kapott. Állítólag hálából felajánlotta az egyetemnek a testét, hogy halála után tanulmányozzák.

Szovjet alkalmazottak

Olvasónk felidézte: a belső udvarról nyíltak lakások, az övékébe a mostani Altajisztika Tanszékkel szemben lehetett bemenni, mostanra befalazták az ajtaját. Pár nappal később a szovjetek elfoglalták az épületet, és kórházzá minősítették. Hegedűséknek a parancsnok megígérte, hogy ételre nem lesz gondjuk, és bántódásuk sem esik. Ennek fejében a családfő és az épületgépész karbantartotta az épületet, vízvezetéket szerelt, és kezelte a kazánházat. Egy cédulára oroszul és magyarul is ráírták a nevüket, meg hogy a Vörös Hadsereg alkalmazottjai.

Elrejtették az ásványokat

– Megmaradt bennem, hogy Koch Sándor professzorék ásványtani intézete gyűjteményének egy részét a mai Bolyai Intézet épületébe menekítették az Aradi vértanúk terére. A másik részét pedig nálunk levitték a pincébe, és az egyik sarokban rejtették el, apámék hordtak rá szenet. Sokszor figyelmeztették apámat, hogy azt a tüzelőt is használják el, különben szétporlik álltában, ám ők mégis elszabotálták a feladatot – emlékezett vissza a nyugdíjas hegedűs Tibor.

– Különben arra is emlékszem, hogy a professzor mindig kalapban járt, és ha én kezicsókolomot köszöntem neki, ő elegánsan megemelte a fejfedőjét. Egy gyereket is emberszámba vett. Ha ki akartunk menni a bátyámmal a városba, kokárdát kellett feltűznünk. Különben bejátszottuk a házat pincétől a padlásig. Bár csak négyéves voltam, mindez nagyon mély benyomást tett rám.

A Boldogasszony sugárút forgalma hajdan

Deszkaváros

– A mostani TIK helyén a szovjetek deszkavárost építettek fel, tusolókkal, az tetszett legjobban. A betegek között nem akadt nagyon súlyos sérült. A különböző ázsiai népek fiai tartottak összejöveteleket, harci játékokat, így szórakoztatták magukat. Emlékszem, milyen pizsamaszerű öltözékben jártak-keltek. Annyira előttem van, ahogy az egyik társaság dalt énekel. Szerettek, nekem adták az újságpapírba csomagolt cukorfejadagjuk egy részét, végül már papírzacskóval jártam körbe, hogy összeszedjem. Apám kezelte a belső udvari földrengésvizsgáló állomást is, a műszerhez való denaturált szeszt pedig megitták a katonák. A rendszeres mérés időpontját a londoni rádióhoz igazították. Ez tartott 1945 augusztusáig, akkor vonultak el a szovjetek. Apámék még a hatvanas évekig bent laktak az egyetemen – zárta a háborús emlékeket olvasónk.

Az egyetemről Hegedűsék az épülő tarjáni lakótelep egyik első házába költöztek. Gyerekeknek csupa kalandot rejtett a Víztorony tér körüli építkezés a hetvenes években

Az én Szegedem

Megmutatná féltve őrzött régi családi fotóját a Szegedi Tükörben? Fényképezte fiatalkorában az utcát, ahová beköltözött, és elmesélné a felvétel történetét? Nosztalgiázzunk együtt! Dombai Tünde újságírót eléri a e-mailben vagy a Szegedi Tükör, Polgármesteri hivatal, 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. címen.

Ahogy az egyetemről kiköltöztek, Hegedűsék az épülő tarjáni lakótelep első ütemében kaptak lakást. Szomszédjaikkal együtt nagyon örültek neki, hiszen régi komfort nélküli lakásaik helyett új otthonokat kaptak kényelmes gázfűtéssel, hideg-meleg vízzel.

(Folytatjuk.)

Dombai Tünde

Nyitóképünkön: – Az egyetem utcai tömbhöz csak utólag épült hozzá a hátsó kerek rész, ahol ma a nagyelőadó található – mesélte Hegedűs Tibor

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: helytörténet Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tükör SZTE