Hirdetés
Szegeden 2018. december 6. 11:36

Sérült emberek javára gyűjtenek az Agórában

Képriport
Segélykoncertet ad december 8-án Szegeden az egykori és jelenlegi parlamenti képviselőkből álló Szená-Torok kórus. Az eseményt a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány szervezi, a helyszín pedig egy akadálymentesített épület, a Szent-Györgyi Albert Agóra lesz.

A Szená-Torok kórus egyik alaptagja Kozma József, aki nyolc évig volt Szeged parlamenti képviselője. A jelenleg önkormányzati képviselőként dolgozó kórustag elmondta, hogy a világon egyedülálló, hogy kizárólag egykori és jelenlegi országgyűlési képviselőkből álló énekegyüttes működik, ráadásul több mint 20 éve lépnek fel különböző jótékonysági rendezvényeken. Ezúttal Szegeden szeretnének segíteni, hiszen a kórus örömmel elvállalta a fellépést a szombati jótékonysági eseményen. Várhatóan 24 fős lesz a kórus, amely elmondása szerint a kevés közös próba ellenére színvonalas produkcióval készül az eseményre.

Takács Kata, a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány kuratóriumi elnöke örül annak, hogy a parlamenti kórus mellett a Klúg Péter Iskola GondolatJel csoportja is fellép, és ott lesz az Agórában a szegedi KereKestánc csoport is. Elsősorban pénzadományokat várnak a résztvevőktől, de ha valaki olyan különleges ajándékkal lepi meg őket, melynek hasznát vehetik a sérült emberek, annak is nagyon fognak örülni.

Az estet Máté Roland, televíziós újságíró vezeti majd, aki fél éve kényszerült kerekesszékbe. Elmondta, hogy sokat van együtt a sorstársaival, mert minden ilyen rendezvény erőt ad neki a gyógyuláshoz. Rolandnak a következő fél évben komoly feladata lesz, hiszen meg kell tanulnia járni művégtag segítségével. Ehhez rengeteg lelki támaszt nyújt számára az, hogy egy ilyen összetartó közösség tagja lehet.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gyűjtés jótékonyság Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány Szená-Torok kórus