Hirdetés
Túl a városon 2018. december 5. 19:10 Forrás: MTI

DK: Kövér László ne tilthasson ki újságírókat a parlamentből!

Az ellenzéki párt ezért egy módosító javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé.

Vadai Ágnes, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Egyesült Államokban már kiderült, hiába nem szereti Donald Trump elnök a kritikus kérdéseket, az újságírókat nem lehet kitiltani a Fehér Házból. Ennek igaznak kellene lennie Magyarországon is, az Orbán-rendszer azonban évek óta kitilt újságírókat a parlamentből.

Az Országgyűlésben jelenleg Kövér László házelnök dönthet kénye-kedve szerint, hogy hova és kit enged be, emiatt a független sajtó munkatársai alig tudnak a fideszes politikusoktól kérdezni

– fogalmazott a DK alelnöke.

A Demokratikus Koalíció javaslata alapján csak azoktól lehetne megvonni a belépőt, akik fizikai fenyegetést jelentenek a parlament biztonságára, illetve akik nem megfelelő személyes adatokat adnak meg. A terv szerint akitől megtagadják a beléptetést, azok a Kúriától kérhetnének jogorvoslatot.

Más témában feltett kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) nem szavazott semmilyen migránsvízumról, ilyen vízum ugyanis nincsen. A testületben egy úgynevezett humanitárius vízumról folyik párbeszéd, de arról sem voksoltak – mondta. Hozzátette, hogy ha bevezetik, akkor sem lesz kötelező érvényű, mert a tagállamok önállóan dönthetnek majd arról, hogy akarják-e alkalmazni ezt a vízumot.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Demokratikus Koalíció DK Kövér László média Országgyűlés újságíró Vadai Ágnes