Hirdetés
Művház 2018. november 23. 22:53 Forrás: Szeged Televízió

Vántus-napok: kortárszene hétfőtől csütörtökig Szegeden

A jövő héten tartják a Vántus István Kortárszenei Napokat. A programsorozat, ami napjaink komolyzenéjét mutatja be a közönségnek, egyedülálló az országban.

A szegedi kortárszenei napok megalapítója volt Vántus István. Az 1935–ben született Erkel-díjas zeneszerző 1971-ben a várossal közösen indította el a sorozatot, 1992-es halála után a követői vették át a szervezést. A Vántus István Kortárszenei Napok célja évtizedek óta azonos: a zenészek és a közönség találkozása. Most is sokféle érdekes programot kínál, máskor és máshol nem látható koncert-különlegességek is lesznek. 

Kedden délután 5 órától a Sonus ütőegyüttes Debrecenből, ők egy egészen kiemelkedő minőségű társaság, egy gyönyörű hangversenyt fognak adni, amiben tulajdonképpen a magyar, úgymond kortársnak mondható, vagy huszadik századi ütőskultúra legkülönbözőbb részeiből, fiatalok műveiből, illetve a már zenetörténetbe költözött Patacsics Iván műveiig minden lesz – mondta a Szeged Televíziónak Kiss Ernő, a Vántus István Kortárszenei Napok főszervezője.

Az országban egyedülálló, 12 részből álló programsorozat helyszínei is változatosak:  a rendezvényeket a többi között a Somogyi-könyvtárban, az egyetem zeneművészeti karának koncerttermében, a Hattyas sori főiskolai karon, az Agórában, és a Király-König Péter Zeneiskolában tartják.

Videónk is van! Mindezt megnézheti a Szeged Televízió híradójának riportjában is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: klasszikus zene komolyzene koncert Vántus István Társaság zene