Hirdetés
Ziccer 2018. november 23. 11:18 Forrás: MTI

Az ősz rangadója vár a Szegedre a BL-ben

Az őszi idény rangadója vár a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatára, amely a - mezőnyben egyedüliként százszázalékos - francia Paris Saint-Germaint fogadja szombaton a Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában.

A PSG nyolc győzelemmel vezeti a B csoportot, a szegediek pedig hat sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel a második helyen állnak. Egyetlen vesztes mérkőzésüket Párizsban játszották – november 4-én 33–31-re kaptak ki –, egyetlen döntetlenjüket pedig múlt vasárnap, amikor hazai pályán meglepetésre nem tudták legyőzni a dán Skjern HB együttesét (33–33).

"Remek csapat lesz az ellenfelünk, jól ismerjük őket, hiszen néhány hete játszottunk ellenük, így személyesen tapasztalhattuk, hogy minden poszton remek játékosokkal rendelkeznek" - nyilatkozta a klub honlapján Juan Carlos Pastor.

Lábműtét miatt a kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok irányító, Nikola Karabatic ezúttal is hiányozni fog a párizsiaktól, de másik játékmesterük, a 23 éves norvég Sander Sagosen is a világklasszisok közé tartozik a posztján.

A Szeged spanyol mestere leszögezte, a világ egyik legjobbja lesz az ellenfelük, de nincs olyan csapat, amelyet ne lehetne legyőzni.

„Képesek vagyunk a bravúrra, arra, hogy megszerezzük első sikerünket a PSG ellen a Bajnokok Ligájában. Ha harminc gólt kapunk, mint az elmúlt meccseken, akkor nem lesz esélyünk. Ebben kell hatékonynak lennünk, úgy védekezni, hogy ez sikerre vezessen” – vélekedett.

A szlovén jobbszélső, Mario Sostaric is azt emelte ki, hogy csapatként, illetve egyénileg is rendkívül erős a PSG, amelynek minden posztra van két kiváló játékosa.

„Jó meccset játszottunk a francia fővárosban, de elkövettünk néhány olyan hibát, amit nem lett volna szabad, ezekre oda kell figyelnünk. Javulnunk kell védekezésben, nem szabad olyan sok gólt kapnunk szombaton, mint a Skjerntől vasárnap” – magyarázta.

Hozzátette, a szezon legjobb teljesítményét kell nyújtaniuk, hogy legyen esélyük.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló, B csoport:
MOL-Pick Szeged–Paris Saint-Germain szombat, 17.30
Az állás:
1. Paris Saint-Germain 16 pont
2. MOL-Pick Szeged 13
3. HBC Nantes (francia) 7
4. Flensburg-Handewitt (német) 6 (216–217)
5. Skjern HB (dán) 6 (227–239)
6. RK Celje PL (szlovén) 6 (206–224)
7. Motor Zaporizzsja (ukrán) 5
8. PPD Zagreb (horvát) 5 

Fotó: www.pickhandball.hu

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Bajnokok Ligája férfi kézilabda kézilabda MOL-Pick Szeged