Hirdetés
Művház 2018. november 13. 11:24 Forrás: 444.hu

Elment Pókember, Hulk és a Bosszúállók apja

A 95 éves Stan Lee halálát lánya, Joan Celia Lee közleményben jelentette be. A Marvel-képregények szuperhőseinek legendás alkotója tüdőgyulladásban hunyt el.

Lee-t mentő szállította a Cedars-Sinai Medical Centerbe Hollywood Hills-i otthonából, ahol hétfő este lett rosszul. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét. Az elmúlt években Lee több betegségtől is szenvedett – írja a TMZ-re hivatkozva a 444.hu

Lee, Jack Kirby-vel közösen 1961-ben megalkotta a Fantasztikus Négyest, majd ezt követően rengeteg legendás képregény figurát talált ki. Neki köszönhetjük a Pókembert, a Vasembert, Hulkot, a Fekete Párducot, az X-Meneket és természetesen a Bosszúállók csapatát is.

Stan Lee 1922-ben született Manhattanben, romániai zsidó szülők fiaként. 1939-ben lett a Timely Comics munkatársa, ebből lett aztán a 60-as évekre a Marvel. Lee ideje is ekkor jött el, az 50-es években ugyanis a DC nagy újítása, az Igazság Ligája sikere után Lee-t bízták meg azzal, hogy alkosson egy hasonló szuperhőscsapatot.

Lee rengeteg új képregény figurát alkotott, és letette a mai Marvel-univerzum alapjait. Ő annyiban változtatott, hogy szuperhősei emberibbek lettek, éreztek, vívódtak és néha hibáztak is. Ezzel sokkal szerethetőbbek lettek.

Az utóbbi évtizedekben Lee és a hatalmas filmstúdióvá váló Marvel viszonya nem volt felhőtlen, a művész pert is indított a jogdíjakért a kétezres évek elején, de ez végül egy 10 millió dolláros megállapodással zárult. Ezek után Lee fel is tűnt a Marvel-filmekben rövid cameókra, hol egy esküvői meghívottként, hol postásként, vagy éppen egy elmegyógyintézet lakójaként. Ezekből láthatnak egy gyűjtés az alábbi videóban.

(fotó: wikipedia.org)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: film Hollywood mozi Bosszúállók képregény Marvel Stan Lee