Hirdets
Művház 2018. november 7. 08:38

Felhő a nadrágban: visszatér a díjnyertes szabadkai előadás

Kegyetlen revü a politikai idiotizmusról Kokan Mladenović rendezése, a Felhő a nadrágban. Az idei Thealter Fesztiválon közönségdíjat kapott darab, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása november 12-én, hétfőn visszatér Szegedre.

„Ebben az előadásban az alkotók nem gyávák, teli torokból üvöltenek, míg ti hallgattok, emberek!” (Magyar Narancs)

Bátor, kegyetlen humorú előadásként jellemzik a kritikusok a Felhő a nadrágban című darabot, mely idén nyáron elnyerte a Thealter közönségdíját is.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház produkcióját közkívánatra újra láthatják a nézők, hiszen november 12-én, hétfőn 19 órakor visszatér Szegedre, a MASZK Egyesület szervezésében a Kisszínházba.

A Felhő a nadrágban a Hétfü elnevezésű sorozat keretén belül lesz látható. A MASZK Egyesület és a Szegedi Nemzeti Színház közös sorozatában a hazai és határon túli független színházi alkotók előadásait mutatja meg a szegedi nézőknek.

A Vlagyimir Majakovszkij verse nyomán született előadás műfajilag színes egyveleg: a prózai színháztól a táncon át a pantomimig sok minden megtalálható benne.

Az alkotók lesújtó képet festenek szabadságról, diktatúráról, félelemről, emberi jogokról, igazságról.

A rendező, Kokan Mladenović a kortárs szerb színház fenegyereke: szókimondása, humora, valamint bravúros eszközhasználata tette a régió egyik legizgalmasabb színházi alkotójává.

Előadásai jórészt korunk politikai, társadalmi és kulturális problémáit vizsgálják, és számos fesztiválon díjat nyertek.

Rendszeresen dolgozik határon túli magyar társulatokkal is. Rendezőként nagy sikerrel mutatkozott be Szegeden a tavalyi Thealteren a Jami körzet című, szerb-montenegrói-magyar koprodukcióban készült zenés áldokumentumjátékkal, amely a bemutató óta nyolc ország 25 városának 14 fesztiválján 16 díjat nyert, s amelynek magyar koprodukciós partnere a szegedi MASZK Egyesület.

Idén két rendezése volt látható a fesztiválon: a szabadkai Felhő a nadrágban a közönségdíjat, a temesvári Shakespeare, Sonnet 66 a fesztivál egyik különdíját nyerte el, és a színészi játékért különdíjat kapott Béres Márta, akinek parádés alakítását újra megcsodálhatja a szegedi közönség.

 

 

 

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kisszínház színház Thealter