Hirdetés
Túl a városon 2018. november 6. 06:25 Forrás: MTI

Orbán Sanghajban: A magyar cégek megtalálhatják számításaikat Kínában

Ezt a magyar miniszterelnök kedden, az első Kínai Nemzetközi Import Expón felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében mondta.

Kínai látogatása zárónapján a kormányfő a kíséretében lévő tárcavezetők – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter – jelenlétében nyitotta meg az expó egyik díszvendégeként kiállító Magyarország pavilonját, ahol például magyar élelmiszerekkel lehet megismerkedni.

Orbán Viktor szerint büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában.

Felidézte hétfői tárgyalását Hszi Csin-ping kínai államfővel, akivel, mint mondta, abban maradtak, hogy

„közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában”

Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy „a legmagyarabb kínai város” címet Sanghaj érdemli ki, a besztercebányai születésű Hudec László építész ugyanis számos nevezetes épületet tervezett a kínai városban. Sanghaj kulturális lenyomatán rajta kívül más magyarok munkájának az eredménye is ott van – tette hozzá.

A sanghaji expót több mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki. A külföldi díszvendégek Magyarország mellett: Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

(fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gazdaság Kína Orbán Viktor Orbán-kormány