• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szegedi parkolóügy – 4. rész: vajon van olyan szegedi fideszes, aki a nevén lévő gépkocsira kapott parkolóbérletet?
Hirdets
Szegeden 2018. november 4. 17:20

Szegedi parkolóügy – 4. rész: vajon van olyan szegedi fideszes, aki a nevén lévő gépkocsira kapott parkolóbérletet?

Picit spoilerezünk: még lehetnek, de a mostani hármasból csak Pocsai Blanka tud címbéli kérdésünkre igennel felelni – egy ideig. Férj, élettárs, feleség, cégautó: mindenkinek a járművén volt parkolóbérlet.

Sorozatunk második részében feltett kérdéseinkre már hárman is válaszoltak – hétvége lévén ez az arány több, mint üdítő. Kalmár Ferenc válaszait már olvashatták a harmadik részben, most Mihálffy Béla és Oláh János feleleteit jelentetjük meg, ígéretünkhöz híven. Melléjük Pocsai Blankát vesszük be harmadiknak, mint régi motorost, illetve autóst: a képviselőasszony tizenhét éven át vett föl ugyanis parkolóbérletet a városházán.

Bár még messze a sorozatunk vége azt már most meg merjük állapítani: egy normális Magyarországon nem lenne itt semmi látnivaló, és nem lett volna koncepciós ítélethozatal sem a Gyulai Járásbíróságon. Hiszen mindenki természetesnek vette, hogy képviselőként kap parkolóbérletet, lásd még: jár neki, ugyanis a városért dolgozik. Ehhez képest tört ki a jobb oldali hadjárat.

Mihálffy Béla (Fidesz–L.É.T.)

„2011-ben adtam meg a rendszámom először azóta évente 1 db bérletet kapok a saját autómra” – ezt, és ennyit válaszolt nekünk kérdéseinkre Dorozsma fideszes képviselője, Mihálffy Béla, aki 2010 óta szolgálja a köz javát az önkormányzatban. Az egy mondatos választ azonban pontosítanunk kell: az a gépkocsi ugyanis a felesége, Mihálffy Béláné tulajdona volt, sőt 2012-ben sem írták még át az önkormányzati képviselő nevére a járművet.

Oláh János (Fidesz–KDNP)

„Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Kérésére az alábbiakat tudom válaszolni:

2006-ban lettem önkormányzati képviselő, és úgy emlékszem 2007 elején kellett leadni a rendszámot a parkolóbérlethez.

Egy darab bérletet kaptam.

Amíg önkormányzati képviselő voltam, addig kaptam parkolóbérletet.

A saját KFT-m tulajdonában lévő, saját használatomban lévő gépkocsira – mely után fizettem a cégautó adót – kaptam parkolóbérletet.

Üdvözlettel: Oláh János”

Oláh János 2006-tól egy cikluson át volt képviselő Szeged közgyűlésében, ekkor kapta a bérleteket. Méghozzá úgy, mint bármelyik másik képviselő: a hosszú évek óta jól működő szokásjog alapján megadta a rendszámát, majd bement a városházára, aláírta az átvételi elismervényt, ezután átvette a parkolóbérletet, és örömmel használta a cége autóján – ezt a tételt biztosan nem tudta leírni a cégautó kapcsán...

Pocsai Blanka (Fidesz)

A Gregor-iskola igazgatónője 1997-től volt önkormányzati képviselő egészen 2014-ig. Akkor a 19-es választókerületben Újszegeden Joób Márton győzte le. Tizenhét éven át kapott parkolóbérletet, kezdetben a férje nevén lévő gépkocsira, majd a saját nevén lévő autóra vette föl, miután aláírta az átvételi elismervényt, ezután egy, az élettársa nevén lévő gépkocsi következett, de a képviselőasszony is közlekedett vele. Ő is úgy állt hozzá a bérletekhez, ahogy bárki más is: örült neki, köszönte szépen, amikor évente fölhívták a városházáról, hogy milyen rendszámra kéri a bérletet, akkor bemondta az autó rendszámát, és parkolhattak vele egész évben ingyen, függetlenül attól, ki ült éppen a volánnál.

„VIP” parkolóbérletek Szegeden: amiről valamiért nem beszél a Fidesz–KDNP

Lássunk tisztán a parkolóbérletek ügyében! Szerkesztőségünk arra vállalkozik, hogy utánajár, kik, hogyan kaptak „VIP” parkolóbérleteket a városházától. Ez az egész ugyanis egyáltalán nem arról és úgy szól, ahogy azt a Fidesz–KDNP és hozzá hű médiája sulykolja. Cikksorozatunkból kiderül, kik kaptak, kik kértek, kiknek kértek, miért kértek. Ők is érintettek: több mint húsz fideszes képviselő kapott ingyenes parkolóbérletet hosszú éveken át. Az ő történetünket dolgozzuk fel sorozatunkban.

* * *

Sorozatunk korábbi írásai

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz KDNP Mihálffy Béla Oláh János parkolás parkolóbérlet