• Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szegedi parkolóügy – 3. rész: Kalmár Ferenc (Fidesz) a felesége nevén lévő családi autóval használta 19 éven át az önkormányzattól kapott parkolóbérletet
Hirdets
Szegeden 2018. november 3. 19:14

Szegedi parkolóügy – 3. rész: Kalmár Ferenc (Fidesz) a felesége nevén lévő családi autóval használta 19 éven át az önkormányzattól kapott parkolóbérletet

Három egykori jobboldali önkormányzati képviselővel folytatódik sorozatunk, akik bemondtak egy-egy rendszámot, és máris vehették át a parkolóbérletüket. Mindez teljesen természetes volt, egészen addig, amíg a Fidesz–KDNP hisztéria kellős közepén nem akartak ebből koncepciós ügyet csinálni a jobboldalon.

Sorozatunk második részében megírtuk, kik azok a jobboldalhoz köthető személyek, akik kaptak parkolóbérletet Szeged önkormányzatától abban az időszakban, amelynek kapcsán följelentették Botka László polgármester munkatársait, és akiket a Gyulai Járásbíróság a legsötétebb kommunista időket idéző koncepciós eljárásban első fokon nem jogerősen el is ítélt. Most, ha úgy tetszik sorozat kezdődik a sorozatban: függetlenül attól válaszolnak-e nekünk az elküldött levelünkre, egy kicsit bemutatjuk azokat, akik köszönték szépen, és elfogadták a parkolóbérleteket. Amennyiben időközben valaki válaszol, természetesen megjelentetjük azt.

Balogi Dániel (Fidesz–KDNP)

Már nyugdíjasként éli mindennapjait, önkormányzati képviselő egy ciklusban volt 2006-tól 2010-ig a Fidesz–KDNP színeiben kompenzációs listáról került a közgyűlésbe, egyéniben a 2-es választókerületben indult, de kikapott több mint négyszáz szavazattal az MSZP-s Pintér Ferenctől (aki egyébként egyedül több voksot kapott, mint a másik hat, ellene induló jelölt); második lett. A Szegedi Testamentum Kft.-nek volt az ügyvezető igazgatója, innen ment nyugdíjba, ennek is már négy éve. Parkolóbérletet a saját tulajdonában lévő Suzuki Swiftjére vett föl 2006 és 2010 között. Nem tűnt föl neki, hogy ez szabálytalan lenne, ahogy az sem jutott eszébe, hogy ezzel esetleg megkárosítja Szeged lakosságát.

Kalmár Ferenc (Fidesz)

Öt cikluson át volt önkormányzati képviselője Szegednek, sőt volt, hogy a Parlamentben is képviselte a várost, majd tagja volt egy ciklussal korábban Csongrád megye közgyűlésének is. Ő volt az első, aki reagált e-mailünkre. Elmondta, még a kilencvenes évek végén vezették be ezt a „lehetőséget”: választhatott a képviselő parkolóbérlet és a tömegközlekedési bérlet között. Azt is elmondta Kalmár Ferenc, hogy ezt a rendőrségen a tanúvallomásában is ugyanígy elmondta annak idején, ahogy azt is, a jegyzői irodán kellett felvenni és leadni a bérleteket. „Alá kellett írni egy nyomtatványt az átvételről. A bérlet Szeged minden parkolási övezetébe érvényes volt. A kocsi, amire kaptam, a feleségem nevén van, de én használtam. Nincs másik autónk.”

Szabó László (Fidesz–KDNP–MKDSZ)

Szeged rendszerváltó képviselőjeként 1990-től 2002-ig dolgozott a közgyűlésben, ahol az egészségügyi bizottságnak is tagja volt. Amíg képviselőként dolgozott, mindig kapott parkolóbérletet, majd 2010-től a fia, Szabó László kért bérletet az ő autójára. A fia az a volt fideszes önkormányzati képviselő, aki tartósan dolgozott kinn orvosként Angliában, rendszeresen tartott ott ügyeleteket, és volt, hogy csak a közgyűlésekre járt haza.

A föntiekkel kapcsolatban azt jegyeznénk meg, milyen érdekes, hogy a(z egyre inkább) szélsőjobboldali szegedma hatalmasat hisztizett azon (direkt nem linkeljük őket, nem akarjuk, hogy megviselje önöket mindaz, ami ott olvasható), ami Kalmár szerint teljesen normális: családon belüli autóra kapott parkolóbérletet úgy, hogy az nem az ő nevén van. És Szabóék sem tartották aggályosnak, hogy akkor is az édesapa gépkocsijára ragasztották föl a parkolóbérletet, amikor már ő nem volt tagja a testületnek, hanem ifjabb Szabó László igényelte azt.

„VIP” parkolóbérletek Szegeden: amiről valamiért nem beszél a Fidesz–KDNP

Lássunk tisztán a parkolóbérletek ügyében! Szerkesztőségünk arra vállalkozik, hogy utánajár, kik, hogyan kaptak „VIP” parkolóbérleteket a városházától. Ez az egész ugyanis egyáltalán nem arról és úgy szól, ahogy azt a Fidesz–KDNP és hozzá hű médiája sulykolja. Cikksorozatunkból kiderül, kik kaptak, kik kértek, kiknek kértek, miért kértek. Ők is érintettek: több mint húsz fideszes képviselő kapott ingyenes parkolóbérletet hosszú éveken át. Az ő történetünket dolgozzuk fel sorozatunkban.

* * *

Sorozatunk korábbi írásai

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz KDNP parkolás parkolóbérlet Balogi Dániel Kalmár Ferenc Szabó László