Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Andrea és Tamás biztos beköltözik: felújított színészlakásokat szemléztek a Székely soron
Szegeden 2018. október 31. 10:50

Andrea és Tamás biztos beköltözik: felújított színészlakásokat szemléztek a Székely soron

Képriport
Öt színészlakást újított föl az IKV a Székely sor 21. alatt. Három újonnan szerződtetett színésznek kínálták föl a lehetőséget, költözzenek ide. Ketten azonnal el is fogadták.

Mindent fölújított, kicserélt az IKV abban az öt Székely sori színészlakásban, amelyet délelőtt nézett meg Barnák László igazgató három frissen szerződtetett kollégájával Menczel Andreával, Medveczky Balázzsal és Rétfalvi Tamással. A lakások közül kettő erkélyes, ezek harminc, az erkély nélküliek huszonnyolc négyzetméteresek: egy szobás, főzőfülkés garzonok. Kiderült, Andrea eddig is a Székely soron lakott, Balázs és Tamás pedig egy albérletben, máshol. A lakásavatókról a próbatáblán lehet majd tájékozódni. Tamás a tizediken lakik ezután, innen látszik a színház épülete is. – Ez nagyon fontos, így még inkább lelki és mentális kapcsolatban lehetek az intézménnyel – mondta nevetve, majd hozzátette, a tervei szerint a lehet leghamarabb áthozza a cuccait.

Kilátás Rétfalvi Tamástól. Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

Barnák László elmondta azt is, két felújított lakás vendéglakás lesz a terveik szerint. – Tervezők, rendezők, magánénekesek, vendégszínészek lakhatnak majd ezekben, amikor velünk dolgoznak Szegeden.

Az IKV az öt lakást valamivel több mint 11 millió forintból újította föl.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: Barnák László IKV lakás lakásfelújítás Szegedi Nemzeti Színház színész Medveczky Balázs Menczer Andrea Rétfalvi Tamás