Szegeden 2018. október 23. 18:41

Jobboldali emlékezés a Rerrich téren: nem várt svungos dörgedelmek

Képriport
Nem így tervezték, de ez „jött ki belőle”: senki nem számított rá, hogy úgy „összeszidják” a jobboldali sajtót, majd a rektort a jobboldal 56-os ünnepén, hogy mindenki szemlesütve állta végig az ünnepséget.
  • Hol hangzott el a több mint áthallásos ünnepi szöveg: „a hazug Kossuth Rádió egész nap tánczenét játszott”?
  • Hol „szidták össze” a jobboldali Déli Szó hetilapot, amelyben ostobaságokat adnak ki?
  • Hol rontották el kétszer is a Hazám, hazám című áriát?
Nézzék meg az ünnepségen készült galériánkat is!

A Rerrich Béla téren Csongrád Megye Önkormányzata, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Professzorok Batthyány Köre közös megemlékezésén. Fejér Dénes, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Csongrád megyei szervezetének elnöke az alábbiakat mondta köszöntőjében:

Ünnepi beszédet utána Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora mondott. Az ünnepségen közreműködött az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai és tanárai. Fellépett Szélpál Szilveszter, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese is, akinek a Hazám, hazám című áriát kellett volna jól elénekelni. Nem sikerült. Az ünnepséget koszorúzás és gyertyagyújtás zárta.

Míg el nem feledem: a Rerrich Béla téren azt is meg lehetett tanulni, hogyan vágjunk okosba' lyukat egy drapériába: férceljünk rá egy fekete kört! Messziről majdnem úgy néz ki, mintha lyukas lenne. Nem. Mégsem. Legalább olyan kellemetlen volt, mint a jobboldaliaknak végighallgatni Fejér Dénest, akinek minden szava igaz volt.

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: 1956 évforduló megemlékezés október 23. Rovó László