Hirdets
Művház 2018. október 19. 14:05

Orfeusz és Euridiké: táncos utazás az ismeretlenbe

Képriport
Orfeusz és Euridiké tragikus szerelmi történetét ma este mutatja be a Nagyszínházban a Szegedi Kortárs Balett. A 39 éves olasz vendégkoreográfus, Enrico Morelli darabjában a társulat több új tagja is bemutatkozik.

A Szegedi Kortárs Balett új produkcióját, az Orfeusz és Euridikét egyszer már láthatta a közönség, júniusban a Művészetek Palotájában. Az előbemutató után most Szegeden is eltáncolják az egyik legősibb szerelmi történetet.

A darabot az olasz Enrico Morelli koreografálta. A 39 éves művész most harmadszor dolgozik a szegedi társulattal, de csak másodszor rendez pályafutása során egész estés darabot, amelyet az édesanyjának ajánlott. A Tavaszi áldozat és a Menyegző után most egy mitológiából ismert szerelmi történetet, az Orfeusz és Euridikét ültetette át a tánc formanyelvére.

A bemutató előtt Enrico Morelli elmondta, ő kétévesen vesztette el édesapját, édesanyja pedig társát, így szerelme nélkül kellett őt felnevelnie.

– Így lettem személyesen is érintett, ezért a legmélyebb érzelmi viszonyok felől ragadtam meg a történetet – mondta.

A darab fővárosi bemutatójára meghívta édesanyját is, aki júniusban el is utazott Budapestre megnézni fia koreográfiáját.

Enrico Morelli új munkájában elsősorban Orfeusz utazására fókuszál. Az első felvonás a Földön játszódik, barokkos hangzásvilágot alkalmaz. Az alvilágban játszódó második részt viszont inkább hideg, elektronikus dallamok szövik át.

Ezért két zeneszerző – Soqquadro Italiano, Adrien Casalis, L’Arpeggiata – is dolgozott a darabon, hogy kialakuljon ez a különös kontraszt.

Izgalmas és mozgalmas színpadképre számíthatnak a nézők, a díszletek gyors változtatása szinte már filmszerűvé teszi a történetet. A látványvilágért felelős alkotók – a díszletgyártó Scabello Bt. szakemberei, valamint a jelmeztervező Bianca Imelda Jeremias és a „fényfelelős” Stadler Ferenc – is kiváló munkát végeztek.

A társulat új produkciójában, az Orfeusz és Euridikében a főhőst Czár Gergely alakítja, párja Takács Zsófia lesz. Szegeden új táncosként mutatkozik be Aradi Zsolt, aki Kerberost, a háromfejű kutyát alakítja két másik társával, illetve az olasz táncos, Claudia Elvetico és Bacsó Gabriella is, akik szintén új tagjai a társulatnak. Kharónt, a holt lelkek ladikosát Kovács Péter alakítja, aki a Közép-Európa Táncszínházból érkezett Szegedre.

A mitológiai mű a valaha volt legmegindítóbb szerelmi történet. Orfeusz a mítoszi dalnok, aki bármely teremtményt elvarázsol művészetének erejével, énekével szembenéz az alvilággal, élettel tölti meg azt. Mindezt azért teszi, hogy visszavigye a földi világra szerelmét, Euridikét.

Ámort ugyanis annyira meghatja a halott kedvesét sirató Orfeusz fájdalma, hogy tudatja vele az istenek üzenetét: visszahozhatja szerelmét az alvilágból, ha megállja, hogy nem tekint rá.

Orfeusz lantjátéka megszelídíti a dühös fúriákat, életre kelti Euridikét. A szerelmesek akadálytalanul eljutnak az emberfejgyökerű fáig, az asszony azonban egyre jobban szenved amiatt, hogy a férje rá se néz. Zsaroló könyörgése annyira megrendíti a szerelmes Orfeuszt, hogy végül rápillant az asszonyra, akinek ezután árnya lassan szertefoszlik.

„A történet utazás az ismeretlenbe, az érzelmek és félelmek soha nem tapasztalt mélységeibe. Amikor Orfeusz és Euridiké különválnak, nem Euridiké vág neki igazán az útnak, aki elindul a holtak világába, hanem Orfeusz, aki egyébként az élők között folytatja mindennapjait. Orfeuszra vár az utazás lelkében és fizikai valójában egyaránt. Ő az, akinek meg kell változtatnia életformáját, érzelmi rezdüléseit. Ha megszokásai között élne tovább, nem találná helyét az imádott nő nélkül. Meg kell változtatnia magában a szerelem érzését, amely a már halott Euridikéhez fűzi” – írta a koreográfus a darab ismertetőjében.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bemutató Enrico Morelli Szegedi Kortárs Balett balett