Hirdets
Színes 2018. október 9. 12:59

Kezdődnek a darulesek!

A hazai daruvonulási útvonal egyik legfontosabb állomása a szegedi Fehér-tó környéke. Írják be jó előre a naptárukba az időpontokat, mert ezt legalább egyszer látni, hallani kell!

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a daruvonulás. A darvak ilyenkor nagy tömegben vonulnak át hazánkon, messze hangzó krúgatásuk hozzátartozik az igazi őszi hangulathoz. A kelet-európai állomány kiemelt gyülekezési helye a Hortobágy és a Szegedi Fehér-tó környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig lecsapolt halastavakon, pusztai elöntéseken töltik.

A darvak nagy része november végén, a tartós fagyok beálltakor elhagyja hazánkat és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az elmúlt évtizedekben egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik nálunk telelnek át.

A szegedi Fehér-tó környékén tartózkodó darvak száma meghaladhatja a 30-40 ezret, érdemes hát jelentkezni a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság daruleső túráira. A nemzeti park túravezetője segítségével garantáltan nem maradunk le a darvak esti behúzásáról, és sok mindent megtudhatunk életmódjukról is.

Túraidőpontok

  • október 20., szombat 15:00 óra
  • október 27., szombat 15:00 óra
  • október 28., vasárnap 14:00 óra
  • november 2., péntek 14:00 óra
  • november 3., szombat 14:00 óra
  • november 4., vasárnap 14:00 óra
  • november 17., szombat 13:30 óra
  • november 18., vasárnap 13:30 óra
  • november 24., szombat 13:30 óra

Találkozó: Tisza-völgyi Bemutatóház (az E75-ös főúton múzeum-tábla jelzi a 157-158-as kilométerszelvényben, ahol az út két oldalán pihenő parkoló van. A busszal érkezők a Szatymazi temető helyközi megállónál szálljanak le.)

Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, gyerek 600 Ft, családi 2000 Ft

Információ és jelentkezés: Ábrahám Krisztián, 30/638-0297, abrahamk@knp.hu vagy online ezen a linken.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság daru darules Fehér-tó