Hirdets
Művház 2018. október 8. 18:47 Forrás: MTI

A Titanic musical új változata lesz látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A szerzők kivételes engedélyével non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval állíthatja színpadra a Titanic musicalt Somogyi Szilárd rendező a Szegedi Szabadtéri Játékokon jövő augusztusban magyarországi bemutatóként.

Szalai Anna, a fesztivál sajtóreferense hétfőn az MTI-vel közölte, hogy Budapesti Operettszínház rendezőjének olyan nagy sikerű Dóm téri előadások kapcsolódnak a nevéhez, mint az Elfújta a szél, az Abigél vagy – társrendezőként – az Ének az esőben.

A rendező és a jelenleg elsősorban Németországban dolgozó Balassa Krisztián karmester a héten tartotta a szereplőválogatás első körét Budapesten. A legjobbak már készülhetnek a decemberre tervezett második fordulóra: ezután fog kiderülni, hogy kik énekelhetik elsőként Magyarországon a Broadwayt is meghódító dalokat.

A Titanic történetét számos feldolgozásban láthatta a közönség, többek közt a kultikus filmben is. Az ötszörös Tony-díjas musicalben számos szerethető, történelmileg is hiteles karakter sorsa bontakozik ki majd a Dóm téri színpadon.

„A Titanic, az álomhajó története megmutatja, milyen szélsőségekre képes az ember, amikor a legnagyobb álmait próbálja elérni, vagy mikor vészhelyzetbe kerül. Hiába telt el több mint száz év a hajó útja óta, felfedezhetők furcsa párhuzamok a mai világgal”

– mondta el a rendező.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: musical Szegedi Szabadtéri Játékok színház Titanic