Túl a városon 2018. szeptember 30. 17:01 Forrás: Szegedi Tükör

Amíg egyesek azt hiszik, hogy a hatalom több a jognál

Kormányunk már-már ott tart – legalábbis részben –, hogy nem riad vissza a szabályok, elvek, törvények etc. tagadásától, sőt nyilvános negligálásától (az igazság hajlításától) sem.

Nem adják ki Hernádit cím alatt tájékoztatott az MTI. Arról tudósítják a publikumot, hogy a Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatási parancs végrehajtását abban az ügyben, amelyben a horvát hatóságok Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának átadását kérték. A törvényszék szerint a döntés elsődleges oka az, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való jog, és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

Az iménti idézet, ha nem is igaz, de jól ki van találva. De miért ez az izgalom? Hiszen ha Hernádinak vaj van a fején, azt az érintetteknek ki kell deríteniük, ha meg nincs, akkor mire ez a „stande pityere” ódzkodás? Korábbi információkból úgy tudom, komoly korrupt dologról van szó, aminek alapján több millió euró cserélt gazdát egy előnyös üzlet szabálytalan megkötése kapcsán. Sőt a horvát fél érintett „fő politikusa” már börtönben ül. És ha ez így van, akkor az, aki elrendelte az ukáz kiadását a megtagadásra, az bizony cinkosságot vállal bűnpártolás ügyben.

Ha az emlékezetem nem csal, akkor az említett ügy vizsgálata a horvátoknál már egy-két éve vagy több ideje is tart. De vajon itthon történt-e bárminemű előrelépés, vizsgálat ez ügyben? Vagy – mint oly sokszor már! – füle botját sem mozdította Polt Péter legfőbb ügyész? A horvátok állításának ellenkezőjét tudják-e bizonyítani, minek alapján ebben a „kártyajátékban” az adu a mi kezünkben van? Egyáltalán, a magyar hatóságok tettek-e bármit az ügy tisztázására, vagy – lazán szólva – meg sem szagolták azt? Feltételezem, az illetékesek tudják, hogy törvényesen járnak-e el, vagy csak legyintettek egyet, gondolván, a mi kutyánk kölyke. Érdekelne, ki vagy mi hatalmazta fel a törvényszéket egy olyan konklúzió kimondására, miszerint „sérülne a tisztességes eljáráshoz való jog”, ha kiadnák az érintettet.

Tisztelt Olvasóink!

Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy az észrevételeket, olvasói leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre.

Netán úgy gondolják az urak, hogy más országokban is úgy mennek a dolgok, mint édes kis hazánkban? Mert ugyebár, ha valami valakinek megtetszik itthon a hatalmasságok, netán azok barátainak köréből, akkor a biztonság kedvéért előzetes intézkedésre is sor kerülhet. Magyarán: hogy zöld utat mutasson a lámpa, esetleg új törvény alkotására is szükség lehet (akár személyre szabottan!).

Mert ez hazánkban így dukál, „üsse kő”!

Az évenként nyilvánosságra hozott képviselői vagyonbevallásokat látva majdhogynem „megszakad” a szívem egyikért-másikért. Orbán Viktornak például évtizedek óta alig van felhalmozása. Mondja is: sohasem volt gazdag, és nem is lesz. Kedvem volna elhinni, de valamiért nem megy, amikor azt olvasom és hallom a médiában, hogy Mészáros Lőrinc a napokban egy hatmilliárd forint értékű csomagot adott el Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének. Ami azt jelenti, hogy először került nyilvánosan a Mészáros-vagyonból az Orbán családhoz (a hangsúly a „nyilvános” szón van!).

Úgy gondolom, ez a fajta „magyaros virtus” szüli a cinkosságot, a kéz kezet mos formációt, az erkölcsileg kiégett, semmit sem tisztelő viselkedést – mint ahogy ebben a Hernádi-féle titokzatos ügyben is történik.

Inter nos, azaz köztünk szólva, amíg egyesek azt hiszik, hogy a hatalom több a jognál, addig a törvényesség (jogállamiság) csupán másodlagos valami. A tények alapján akár mondhatnám azt is: országunkban vezetőinket uralja a nihilizmus!

Csak önmagunkban bíznak és hisznek. Végül is ez is valami.

Kutnyik Pál

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Hernádi Zsolt olvasói levél Szegedi Tükör