Szegeden 2018. szeptember 30. 08:19 Forrás: Szegedi Tükör

Semmit a kéznek

Tudják, mi a közös egy dinoszaurusz farkában, Dankó Pista hegedűjében és egy lovas szobor árnyékában? Szívesen elmesélem.

Dínófarok.

Hosszú ideje dinoszauruszok között élünk. Azon morfondíroztam, kik és mikor keverték bele mindennapjainkba ezeket az őslényeket. Hogyan kezdődött a nagy dínódömping? Így? Már a régi görögök is tudták... Nem hiszem. A megszokott tudományos felvezetés itt nem valószínű. Másféle turpisságról lehet szó, valahol Miki egér és Walt Disney környékén keresgélnék. Örök kedvencem, amikor kínai vagy amerikai dinológus tudósok valahol a löszfennsíkok árnyékában találnak egy tenyérnyi csontdarabot, amelyből később színes, többtonnás ősállatot vizionálnak. Kőben a megkövesült csigaház.

Tudja fene, talán tényleg tök mindegy a történtek szempontjából a posztmodern dínótörténelem. Bevallom, nekem sem tetszenek annyira ezek az ősi behemótok, ám műgyanta farkukat mégsem tördelem le a sötétség beálltával. Városunkban a közelmúltban az éj leple alatt ugyanis valaki mégiscsak ezt tette. Térfigyelő kamerák ide, biztonsági emberek oda. Mit ér egy tüskéshátú Triceratops farok nélkül?

Sohasem értettem a vandálokat. Haverok, buli, Fanta. Diszkóbaleset? Gömbvillám, egyebek. Idegenkezűség sörszagú gőzfelhői szálldostak akkor a szeptemberi szegedi sötétségben. Múzeumok éjszakája. Csonkolt farkát a fürge gyík újranöveszti, de egy dínószobor sajnálatos módon nem képes ugyanerre a bravúrra.

Szobordöntés.

A közelmúltban két kiváló szegedi szobrászművész alkotásaiból rendeztek szabadtéri kiállítást. Fritz Mihály és Kalmár Márton, a két jóbarát gyönyörű plasztikái a Dugonics tér korzóján kaptak némi reflektorfényt. Talán mégsem eleget? Alkotásaik élettől hullámzó aktok, mosolygós, karakteres portrék és jellegzetes állatfigurák – mind a szépség diadalát hirdetik. Azok az esztétikai értékek kaptak nyilvánosságot városunk szívében, amelyeknek mostanában egyre inkább szűkében vagyunk. Egy harmincas hölgy azonban másként látta ezt, inkább ledöntötte az egyik klasszikus kontraposztba álmodott alakot. Mi késztet egy embert a szándékos rombolásra? Tudatos, kemény művészetkritikának szánta, vagy egy otthoni veszekedés levezetéseképpen tehette? Gyanítom, inkább a sokadik vodkanarancs bedöntése vezethetett a szobordöntéshez.

A hegedű meg a fantom.

A Stefánián álló Dankó Pista-szobrot időről időre megcsonkítják. A márványból faragott híres cigányprímásalak hegedűjének vonója ugyanis időnként eltűnik a gazdája kezéből. Állítólag diákok csínytevéséről van szó, mely a fiatalság, bolondság vélekedést erősítheti bennünk. Egyfajta csibészség ez, kifinomultabb és szellemesebb, mint a barbár szobordöntés vagy az ostoba, suta dínófarok-tördelés.

A dóm szomszédságában, a szerb templom mögött magasodik a szegedi Sellőház. 1975-ben ennek az épületnek a tövében kapott helyet egy kis méretű lovas szobor, Mihály Árpád hatvanas években készült alkotása. Közvetlenül a fal elé állították. Valakit azonban nem elégít ki a plasztika szépsége. Időnként úgy érzi, fekete festékkel a falra stilizált árnyékot kell festenie a figurának. Szellemes, sőt már-már valóban mulatságos időszakos graffiti ez az árnyék. Néha gondos kezek lefestik, majd valahonnan egyszerre csak újra felbukkan a falon az árnyék, akár ködös időben is. Nem kell hozzá napsütés.

Jómagam leginkább hátratett kézzel, bizonyos távolságból szeretem szemügyre venni a művészeti alkotásokat. Gyerekkorom óta ismerem ugyanis a mondást: mindent a szemnek, semmit a kéznek!

Tóth A. Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: dinoszaurusz jegyzet Móra Ferenc Múzeum Szegedi Tükör