Hirdets
Szegeden 2018. szeptember 22. 14:57

Kalózpörkölt és Sandokan-palacsinta a Pille utcában

Képriport
Nyárvégi kalózkodásra hívta a kicsiket és szüleiket szombaton délelőtt a Pille utcai játszótérre a körzet önkormányzati képviselője. Szentgyörgyi Pál megnyitó beszédét frappáns mondattal zárta: Fő a pörkölt, és az egészség!

Tavaly nem fogadta kegyeibe a Pille utca környékén lakókat az időjárás, amikor szemerkélő esőben kellett lebonyolítani a programokat. Idén azonban kárpótolta a természet a Felső Tisza-part és Etelka sor környékén élőket, hiszen szombat reggelre hirtelen kellemes őszi idő lett, így sem a kánikulától, sem az esőtől nem kellett tartani. Meg is látszott az érdeklődők számán ez, hiszen legalább százötvenen ott voltak a játszótéren, ahonnan a városi kisvonattal el lehetett robogni a város más részeire, aki pedig inkább maradni szeretett volna, családi vetélkedőkön és mesemondóversenyeken vehettek részt.

Kattintson nyitóképünkre, nézze meg Iványi Aurél galériáját!

Közben főtt a kalózpörkölt, és mire Botka László polgármester is megérkezett a helyszínre, már kellemes illatok kezdtek terjengeni a környéken. A polgármester rövid beszédében köszönetet mondott a körzet önkormányzati képviselőjének, aki minden évben megszervezi a családi napot, lehetőséget adva ezzel arra, hogy a paneles környék lakói együtt legyenek, és jobban megismerhessék egymást. Az élhető közösségekhez hozzátartoznak az ilyen rendezvények – mondta Botka László.

Szabó Sándor, a terület országgyűlési képviselője is arra emlékeztetett, hogy ilyenkor nem csak a gyerekek és szülők, hanem a nagymamák is bekapcsolódnak a közös programba. Egy ilyen szórakoztató délelőttön mindenki megtalálja a számára legvonzóbb elfoglaltságot, így a gyerekek játsszanak, a fiatal felnőttek vetélkednek, az idősek pedig beszélgetnek. A legkisebbek körében nagy sikere volt az arcfestésnek, az ugrálóvárnak, valamint a Csiga duó koncertjének. Az idősebbek inkább a pörköltre koncentráltak, amely délre elkészült, és hogy a kicsiknek is legyenek felejthetetlen kulináris élvezetek ezen a napon, Sandokan-palacsintával pótolhatták a játék közben elveszett energiát.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Botka László családi nap Szabó Sándor Szentgyörgyi Pál