Hirdets
Szegeden 2018. szeptember 21. 19:57

Autómentes nap: halálos baleset sérülés nélkül?

Képriport
Halálos beleset történt a rakparton, szerencsére senki sem sérült meg. Furcsa, de igaz. Az autómentes napon az idén is bemutatták a diákoknak azt a beleseti szimulációt, amellyel az alkoholtól és drogtól szeretnék távol tartani a fiatal sofőröket.

Az autómentes nap szervezői az idén is már korán reggel belehúztak: 7 órától a Dóm téren süteménnyel és reggeli itallal köszönték meg kerekezőknek, hogy óvják a környezetet.

Délelőtt 10 órától azután a Dugonics téren beindult a nagyüzem. A rajtjelet Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. igazgatója adta meg a színpadon, majd több száz óvodásnak adott műsort a Grimm-Busz Színház.

A színpadi programok mellett különféle vetélkedőkkel és ügyességi játékokkal is várták a kicsiket és a nagyokat. Legnagyobb sikere idén a tűzoltóknak volt, akik még a tűzoltóautó vezetőülésébe is beengedték a kíváncsiskodó apróságokat. És ugye ilyen idősen ki ne álmodozott volna arról, hogy tűzoltó lesz, és persze katona…

A képzeletbeli dobogó második fokára minden bizonnyal a rendőrök állhattak volna, akik kerékpáros ügyességi játékokkal és közlekedési totóval is várták a gyerekeket és a felnőtteket.

Érdeklődésben nem volt hiány a Szegedi Vadaspark standján sem, ahol többek között testközelből ismerkedhettek meg a gyerekek a gabonasiklóval.

A Szegedi Közlekedési Kft. elhozta bemutatni a Dugonics térre a modernizált T-814-es trolibuszát, amit nagy örömmel birtokba is vettek az óvodások. A megújult jármű kívül-belül teljesen megfiatalodott elődjéhez képest. Többek között lehajtható rámpa segíti a kerekesszékes és babakocsis utasokat a le- és felszállásban. A fedélzetre korszerű utastájékoztató rendszert és jegyautomatát is telepítettek.

A középiskolás diákokat 11 órától a Huszár Mátyás rakpartra várták, ahol egy élethű baleseti szimulációt tekinthettek meg.

A Rotaract Club szervezésében bemutatott szimuláció a 17-18 éves fiatalok figyelmét igyekezett felhívni az ittas, drogos és felelőtlen vezetés veszélyeire, és annak következményeire.

Nézze meg galériánkat is az autómentes napról!

 

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: autómentes nap környezetvédelem közlekedés