Hirdets
Szegeden 2018. szeptember 16. 15:09

A kutya, a kátyú meg a seftes nyugger

Ami a szívén, az a száján. Úgy látja, a mai világban minden arról szól, ki, mit tud lenyúlni. Pedig egy fenékkel nem lehet három Mercibe beleülni. Szeret politizálni – ezért sok helyre már nem is hívják. Lang Györgyivel Szegeden, a Pedagógiai esték előtt beszélgettünk.

– Tegeződjünk! – kezdte a beszélgetést.

– Jó. Úgy tudom, szegedi vagy. Hazajöttél?

– Igen, úgy érzem, hazajöttem.

– Milyen helyet foglal el az életedben Szeged?

– Nagyon fontosat, annak ellenére, hogy csak 1963-ig, hatéves koromig éltem itt. De rengeteg emlékem van a városról, mert később az összes szünetet – a nyárit, a télit és tavaszit is – mindig itt töltettem a nagyszüleimnél. Úgy érzem, én egy ősszegedi vagyok. Ez a város számomra ma is a szabadságot jelenti.

– Minek tartod önmagad? Énekesnőnek, színésznek, műsorvezetőnek?

– Egy nyugdíjas seftelőnek. Néha kereskedek ezzel-azzal. Valójában pedig mindig annak érzem magam, amit éppen csinálok. Száz százalékig az vagyok, amit éppen akkor dolgozom.

– Mégis legtöbben a Pa-Dö-Dö-ből ismernek! Megvan még az együttes?

– Igen, de egyes helyeken már jó ideje nem léphetünk fel, mert bizonyos elvek mellett kiállunk és ez nem mindenkinek tetszik, ezért nem hívnak meg. Ráadásul, amit a rádióban művelünk, az sem tesz jót a felkéréseknek. Mi egyértelműen elköteleztük magunkat a demokrácia mellett. Ezt pedig ma nem mindenki nézi jó szemmel. Mások meg azt hiszik, ha valaki tolókocsis, azt már le kell írni, az már meghalt. Ha pedig valaki elmúlt negyven, az nálunk már hülye nyuggernek számít. Az amerikai tévékben meg hetven évesen is lehet műsort vezetni, ha valaki jól csinálja.

– Lassan harminc éve, hogy egy dallal elbúcsúztattátok az oroszokat. Mára a Báj, báj Szásából új dal, a Háj, Háj Szása lett. Úgy érzitek, visszajöttek az oroszok?

– Úgy érezzük! Te nem? Elég csak Paks kettőre gondolni...

– Nyíltan beszélsz a korodról, meg arról is, hogy beteg vagy. Egy időben titkoltad, hogy sclerosis multiplexben szenvedsz. Most hogy állsz a betegségedhez?

– Bevettem egy leszarom tablettát, és ma már elfogadtam ezt a helyzetet. Nem akartam, hogy sajnálgassanak. Emiatt volt, hogy sokáig titkoltam a betegségemet.

– A bulvársajtót mégsem tudtad elkerülni, a betegséged mellett a kis nyugdíjadról is sokat írtak. Miből élsz most?

– Ez a téma mindig előkerül, pedig én soha, sehol nem nyilatkoztam, hogy kevés a nyugdíjam és nem tudok megélni belőle. Hatvankét éves vagyok, de én még az életemben nem panaszkodtam. Nem szeretném, ha sajnálnának, pedig valóban roppant kevés a nyugdíjam, de ez csak egy megállapítás és nem panasz, azt úgy sem hallanák meg azok, akiknek szólna.

– Milyen ma Magyarországon kerekesszékesnek lenni?

– Itthon azért is nehéz, mert nincs megoldva se az utcai közlekedés, se a járművel való utazás. Ha az ember kicsit arrébb megy Ausztriába, mindjárt nem érzi magát hatodrendű állampolgárnak emiatt. Nálunk sehol sincsenek felkészülve arra, hogy sérült emberek is vannak. Pesten például ma sincs olyan taxi társaság, amelyiknek lenne olyan kocsija, ami kerekesszékkel beszálló utast is szállít.

– Nagyon rá vagy utalva másokra?

– Általában mindenki, aki kerekesszékes, vagy valamilyen más sérülése van, másokra van utalva, de az ember ezt kénytelen megszokni. Ráadásul nekem egyáltalán nincs betegségtudatom. Néha ülök a kocsiban, tolnak a barátaim, és elfeledkezem arról, hogy nyomi vagyok, annyira természetessé vált ez a helyzet, nem úgy élem meg, hogy ez nekem hendikep.

– A környezeted hogyan reagál a tolókocsira?

– Eddig még senkitől sem kaptam emiatt rosszat, se civilként, se énekesként. Már túl vagyok azon, hogy ha valamilyen hülye helyzetbe kerülök, akkor ne kérjek segítséget. Most, ha leejtek valamit, bárkinek merem mondani, hogy segítsen fölvenni, hogy ne én próbáljak kihajolni a kerekesszékből, mert annak nagy taknyolás lenne a vége. Ezt a harcot nekem kellett magamban megvívni.

– Nagy állatbarát hírében állsz. Most is itt van veled a kutyád.

– Teri jön velem minden hová. Én az idős kutyákat mindig meg akarom menteni. A menhelyről hozok ki öregedő szukákat, ami nekem rossz, mert néhány év múlva meghalnak, de nekik legalább van egy-két boldog évük az életük végén. Mostanában csak egyet merek vállalni, mert nem várhatom el a barátaimtól, hogy több kutyát kelljen nekik sétáltatni, etetni.

– Szerinted szép az élet?

– Én önmagamnak széppé tudom tenni. De ha összességében nézzük, akkor katasztrófa. Az a szerencsém, hogy egy zárt, nyugodt világot sikerült teremteni magamnak. Igaz, néha fel tudnak idegesíteni, de összességében köszönöm, nekem jó. Hiszek benne, hogy így is lehet teljes életet élni. Vannak olyan barátaim, akik látszólag sokkal egészségesebbek, a saját lábukon járnak, de olyan lelki problémák gyötrik őket, ami sokkal rosszabb, mint a kerekesszék.

– Akkor jól van így minden, ahogy van?

– Jól. Nyilván mindennek megvan az oka.

– Fontosnak tartod az elfogadást?

– Nagyon, mindenki részéről. De ez rám is vonatkozik, néha én is nagyon nehezen fogadok el dolgokat. Pedig minden embernek kötelessége lenne elfogadni a másikat olyannak, amilyen. A vezetőink viszont inkább egymás ellen uszítanak, szítják az ellentéteket.

– Szeretsz politizálni?

– Nagyon. Nem vagyok tagja semmilyen pártnak de, ha én lennék valahol a polgármester, mondjuk Felcsúton, és egy akármilyen párt befoltozna egy kátyút helyettem, akkor azt mondanám, hogy nagyon szépen köszönöm, lenne még néhány kátyú, nem tudnák azt is rendbe hozni? Arra már tudnék egy kis pénzt is szerezni.

– Ez ilyen egyszerű lenne?

– Igen. De a mai világban minden arról szól, hogy mit tudok lenyúlni, mit tudok ellopni. Pedig egyszerre csak egy autóba tudok beülni, háromba nem, ezért nem kéne már többet lopni. Rájöttem, a kátyúzást azért utálják a polgármesterek, mert emiatt nem tudják a támogatást lenyúlni. Ha nincs lyuk, mert befoltozzák, akkor nem is tudok mit ellopni. Ez katasztrófa.

– Ilyen sötét lenne a közéletünk?

– Csalás, lopás, hazugság jellemzi a mai politikai életünket. Tele vagyunk jellemtelen politikusokkal, akik nem tudnak, vagy nem is akarnak igazat mondani. A gyerekeink azt fogják megtanulni, ha lopsz, akkor lesz három Mercid és jól fogsz élni. Ez hatalmas nagy baj.

– Kiút?

– Itt olyan bűnbanda épült ki, amit még életünkben nem láttunk. Egyre inkább úgy érzem, nem marad más, csak a drasztikus megoldás.

rag

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Pedagógiai esték Lang Györgyi