Hirdets
Túl a városon 2018. szeptember 12. 13:25 Forrás: MTI

Megszavazta az EP a Sargentini-jelentést; Ujhelyi: Le kellene mondani a kormánynak

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

Ujhelyi: Egy normális demokráciában a kormány ilyenkor önként távozik

„Történelmi lépésre szánta el magát az Európai Unió és az Európai Parlament meggyőző, pártcsaládok felett átívelő masszív többsége. Az EP történetében először indították el a jogállamiság súlyos sérülése miatt egy tagállam kormányával szemben a 7-es cikkelyes eljárást. Egy normális és szerencsés országban ilyenkor a szégyenpadra került kormány megköveti a választókat és önként távozik a hatalomból, de legalábbis elgondolkodik azon, hogy bűnei elfedésére meddig tarthatja még pajzsként maga elé a teljes nemzetet.

Nem volt véletlen, hogy egy magyar zászlót kihelyezve szavaztam meg a jelentés elfogadását. Ma ugyanis az az igazi hazafi, aki országát, nemzetét és gyermekeinket meg akarja védeni az orbáni rezsim erőszakos károkozásától. Ebben a most elfogadott jelentésben az európai nemzetek képviseletében az Európai Parlament több mint kétharmados többsége erre tett kísérletet.”

* * *

Magyarország futsalozó politikusának magyarázkodása:

Ujhelyi István rendkívüli sajtótájékoztatója:

Korábban írtuk

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Európai Parlament szavazás Sargentini-jelentés