Művház 2018. szeptember 6. 21:20

Meghalt Burt Reynolds

Az amerikai filmsztár szívinfarktust kapott, kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét. 82 éves volt.

Ő volt a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnagyobb filmcsillaga, korának egyik szupersztárja, éveken át az ő filmjei vezették a bevételi listákat.

Fiatalon eredetileg focistaként szeretett volna karriert csinálni, de egy autóbaleset és egy térdsérülés miatt fel kellett hagynia a sporttal. Ezek után kezdett színházban, majd tévésorozatokban és később mozifilmekben szerepelni.

Legismertebb filmjei a Smokey és a bandita, az Ágyúgolyó futam (és ezek folytatásai) a Gyilkos túra, a Hajrá, fegyencváros!, a Szemenszedett szenzáció, de szerepelt Woody Allen Amit tudni akarsz a szexről című filmjében is, majd a kilencvenes években Demi Moore mellett a Sztriptízben, és Paul Thomas Anderson Boogie Nights című kultfilmjében. Az utóbbiban nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat kapott, valamint Oscarra is jelölték, ez pedig karrierje másodvirágzását hozta el idősebb korában.

Legendásan rosszul utasított vissza filmszerepeket: nem vállalta el a Becéző szavak főszerepét, amiért később Jack Nicholson Oscar-díjat kapott, de nemet mondott Han Solo karakterének megformálására is a Star Wars-ban.

Ő volt az első férfi, akinek meztelen fotói jelentek meg a Cosmopolitanben, még karrierje elején, 1972-ben. Később korának egyik férfi szexszimbólumává vált.

Reynoldsnak már jó ideje problémák voltak a szívével, 2010-ben egy komolyabb műtéten is átesett. Többször nősült, híres volt nőügyeiről.

Egyik utolsó alakítása Quentin Tarantino jövőre a mozikba kerülő, Volt egyszer egy Hollywood című filmjében lesz látható.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: gyász halál