Színes 2018. szeptember 4. 22:33 Forrás: MTI

Nyolc madárfaj halt ki az elmúlt években

A Rió című animációs filmből is ismert Spix-ara is köztük van. A BirdLife International nevű természetvédelmi szervezet végzett felmérést.

A madarak és élőhelyük védelmével foglalkozó szervezet közzétette A világ madarainak állapotáról szóló jelentését, amelyben a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő 51 kihalás szélén álló madárfaj helyzetét vizsgálták.

 A vadon utoljára 2000-ben látott Spix-ara mellett a Pouli-gyapjasmadarat, a pernambucói törpekuvikot, az alaogasi liánjárót és a tengerkék ararát is azon fajok közé sorolták, amelyek a szervezet szakemberei szerint bizonyítottan vagy nagy valószínűséggel kihaltak.

Az IUCN megbízása alapján a szervezet hivatalos jogkörrel bír a veszélyeztetett fajok vörös listájának összeállításában, a szakemberek új statisztikai módszerekkel elemezték a vadon élő madarak előfordulását. 

Azt találták, hogy az 51 kihalás szélén álló faj közül az új-kaledóniai Moorea-szigeti nádiposzáta az egyetlen, amely ma már kevésbé veszélyeztetett. 

A nyolc kihaltnak átsorolt faj közül négy a valószínűleg kihalt kategóriába tartozik. Ezek között van az egykoron Argentína, Uruguay és Brazília területén élt tengerkék arara és a pernambucói törpekuvik, amelyet 2002 óta nem láttak élőhelyén a brazil Pernambuco szövetségi államban.

Történelmileg a legtöbb madárkihalást a kicsiny szigeteken élő fajok esetében regisztrálták, amelyek gyakran esnek vadászat és az invazív fajok áldozatául, de a nyolc újabb kihalt faj közül öt a dél-amerikai kontinensen él, négy Brazíliában és a szakemberek az erdőirtással magyarázták kipusztulásukat.

Az új tanulmány megmutatta, hogy a kihalási válság, amelyet az élőhelyek ember általi elpusztítása okoz, a nagy kontineseken is kibontakozik – idézte Stuart Butchartot, a BirdLife International vezető tudósát a The Guardian című brit napilap honlapja.

„Mikor az emberek a kihalásra gondolnak, a dodóra gondolnak, de elemzésünk megmutatta, hogy a kihalás folytatódik és felgyorsul. Történelmileg a madárkihalás 90 százaléka távoli szigeteken történt. Bizonyítékaink azt mutatják, hogy a kihalás növekvő hulláma árasztja el a kontinenst, amelyet a fenntarthatatlan mezőgazdaság, az erdőirtás és a vizes élőhelyek lecsapolása okozta élőhelyelvesztés idéz elő”

– magyarázta. 

A IUCN legutóbbi vörös listája szerint több mint 26 ezer madárfaj veszélyeztetett, a tudósok a hatodik nagy, ember előidézte kihalási eseményre figyelmeztetnek.

A Pix-ara fogságban tenyésztett populációit visszatelepíthetik a vadonban, ám három faj, az aalgoasi liánjáró, a Hawaaii-szigeteki Mauin élő pouli gyapjasmadár és a Brazíliában élt poszátaféle, a cryptic treehunter örökre eltűnt az égről, csakúgy mint az alagosi liánjáró, amely 2011-ben halt ki.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: madár természet természetvédelem