Hirdetés
Ziccer 2018. szeptember 2. 09:41 Forrás: pickhandball.hu

Kilencgólos győzelem a nyitányon

Elkezdődött a K&H férfi kézilabda liga, a MOL-Pick Szeged bajnokcsapathoz méltóan győzelemmel rajtolt a Budakalász ellen, az újszegedi sportcsarnokban 29-20-ra győzött.

Először az eddigi szegedi sikereket jelképező zászlókat vonultak fel a pályára szombaton, majd a hagyományos bemutatás utána szurkolók és a játékosok megemlékeztek a klub jogelődjének egyik alapítójáról, Ludányi Mártonról, aki nemrég hunyt el.

A Budakalász elleni szezonnyitó mérkőzésen Jonas Källman, Nik Henigman és Pedro Rodríguez pihenőt kapott és nem lépett pályára.

A találkozó Alilovic védéseivel és Zsitnyikov góljaival indult. A Veszprémből igazolt horvát hálóőr Nagy, majd Mazák lövését is hárította bravúrral, így a szegedi szurkolók egyből rázendítettek a ’’Mirko, Mirko!” rigmusra. A kétgólos előnyt gyorsan kiegyenlítették a vendégek, majd a vezetést is átvették. Sostaric betalált a szélről és így újra a szegedi csapat vezetett. Negyedóra játék után meglépett a hazai gárda, folyamatosan növelte előnyét, azonban elég volt egy kis hullámvölgy és a Budakalász gyorsan felzárkózott. A félidőt Sostaric két gólja zárta, így 15-11-gyel vonultak pihenőre a csapatok.

Ahogyan az első, úgy a második félidőt is Zsitnyikov találata indította. A jó szegedi védekezésnek köszönhetően Sostaric futószalagon a sprinteket és a lerohanásból szerzett gólokat. Ezeknek köszönhetően pedig a 41. percben már 21–13-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó negyedórában bátran cserélt Juan Carlos Pastor, és pályára került Stanislav Kaspárek, Stefan Sunajko és Nagy Martin is és így is sima szegedi győzelem lett a vége.

A MOL-Pick Szeged legközelebb jövő szombaton 15 órakor Balatonfüreden játszik az NB I-es második fordulóban.

Juan Carlos Pastor, a MOL-PICK Szeged vezetőedzője a klub honlapján a következőt nyilatkozta a mérkőzés után: - Gratulálok a Budakalász komoly teljesítményéhez. Jól védekeztünk, és a kapusaink is jól védtek. Támadásban viszont rengeteget kell javulnunk, a vezetésében és a lövésekben is. Sok hibával kézilabdáztunk elől. Sokat kell javulnunk, hogy ne legyenek problémáink. Folytatjuk a munkát.

Ugyanitt Mario Sostaric azt mondta: - Egyetértek Pastor mesterrel, jól védekeztünk, ebből sok indításgólt lőttünk. Jó csapat ellen komoly meccset játszottunk. Sokat edzettünk és készültünk, támadásban viszont még fejlődnünk kell. A legjobb edzés egy meccs, itt kell megvalósítani azokat, amiket a tréningeken gyakorlunk. Elégedett vagyok a látottakkal.

MOL-PICK Szeged - CYEB Budakalász 29-20 (15-11)
K&H férfi kézilabda liga, 1. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Altmár, Horváth.
MOL-PICK Szeged: Alilovic - Sostaric 8, Maqueda 3, Bombac 3, Bánhidi 2, Zsitnyikov 3, Sigurmannsson 3/3. Csere: Sego, Nagy M. (kapusok), Blazevic, Bodó, Canellas 2/2, Gaber 2, Balogh 2, Kaspárek 1, Sunajko. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Budakalász: Váczi D. - Tóth, Á. 2, Leimeter 3, Koller 2, Czina, Mazák 2, Bohács. Csere: Boros (kapus), Nagy B. 7/3, Koncz 1, Sinkovits, Nemes 3, Simovics, Bodnár, Váczi M.
Vezetőedző: Forgács Gyula.
Hétméteres: 6/5, ill. 3/3.
Kiállítás: 10, ill. 14 perc.

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: kézilabda MOL-Pick Szeged bajnokság férfi kézilabda