Hirdetés
Túl a városon 2018. augusztus 31. 13:30 Forrás: MTI

Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez

A szocialista Korózs Lajos az egészségügyben feltárt visszásságokkal összefüggő kérdéseire vár választ.
Hirdetés

Az ellenzéki országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: pontosan szeretné tudni, hogy melyik egészségügyi intézményben tártak fel korrupciót, abban kik voltak érintettek, melyik intézményben tapasztaltak hanyag kezelést, ahol nem voltak megfelelőek a leltári ívek, a könyvelések. Mindezek után pedig milyen intézkedéseket foganatosítottak. 

Az MSZP-s politikus felidézte, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke néhány hete egy lapinterjúban, majd egy közleményben korrupcióról, káoszról beszélt az egészségüggyel összefüggésben.

Korózs Lajos azt mondta, ő úgy gondolja, Domokos László egy komoly ember, egy olyan szervezet vezetője, amely a közpénzek felett őrködik, és nem beszélhet a levegőbe.

Hozzátette: azt látja, az a károkozás, ami az egészségügyben történik, vagy történt az elmúlt években, bizalmatlanságot okoz a betegek körében, sokszor rettegést vált ki a betegek mellett a családtagoknál, hozzátartozóknál is.

A szocialista képviselő kitért az OECD-felmérésére, amely rögzíti, hogy a 75 éven aluli elhunytak 40-41 százaléka megmenthető lett volna, mert rendelkezésre áll Magyarországon az a tudás és technológia, amelyek ehhez szükségesek. 

Korózs Lajos felidézte azt is, hogy levélben fordult többek között az emberi erőforrások miniszteréhez. Mint közölte, nem kapott választ arra a kérdésére, hogy Domokos László megállapításai után felvették-e a kapcsolatot Balog Zoltán korábbi szakminiszterrel, ahogy arra sem, mennyi kár érte a magyar adófizetőket, illetve, hogy kiket érintett Domokos László korrupciós megállapítása. Válasz nélkül maradt az a felvetése is, hogy megtették-e a szükséges feljelentéseket, elindították-e az átvilágításokat.

Korózs Lajos ugyanakkor közölte: a Legfőbb Ügyészség komolyan vette felvetéseit, és a kiemelt korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztálya a Fővárosi Főügyészséget jelölte ki a feljelentésében foglaltak kivizsgálására.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Korózs Lajos MSZP