Túl a városon 2018. augusztus 27. 17:28 Forrás: MTI

Adategyeztetés: a Vodafone nem ért egyet az NMHH-val

Az adatokat tavaly a mobilszolgáltató nem a törvényi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, ami miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 40 millió forintra bírságolta, és ezt a határozatát augusztus végén a másodfokú hatóság is helybenhagyta. A szolgáltató szerint a jogértelmezése a hírközlési hatóságnak nem helytálló.

Vodafone: nem helytálló az NMHH jogértelmezése

A Vodafone Sajtóosztályán elmondták, hogy a hivatkozott bírság 2018. május 15-én került kiszabásra a 2017. július 1-jei feltöltőkártyás adategyeztetési eljárás kapcsán. A szolgáltató álláspontja értelmében az NMHH jogértelmezése nem helytálló, ezért bírósági felülvizsgálatot kér. Az érintett ügyfeleknek a normál, folyamatban lévő feltöltőkártyás egyeztetésen kívül nem lesz szükséges jelenleg további adategyeztetés.

A Vodafone az adategyeztetés során olyan, jogértelmezése szerint helyes eljárást alkalmazott, mely a hatályos jogszabályok betartása mellett az ügyfelek kényelmét és érdekeit tartotta maximálisan szem előtt azzal a céllal, hogy elkerülje a fölösleges sorban állásokat és enyhítse az ügyfelek adminisztrációs terheit.

Korábban írtuk:

A közleményben kifejtették, hogy a Vodafone több százezer előfizetőjének adatát – az érintett előfizetői kör mintegy egyharmadánál – az ügyfelek friss adatközlése helyett a saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette, és a nem egyeztetett SIM-kártyákat is csak egy héttel a határidő után kapcsolta le. Hozzátették, a többi mobilszolgáltató alapvetően a hatósággal együttműködve törekedett az adategyeztetéssel kapcsolatos jogszabályi előírások betartására.

Az NMHH emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy a jogszabálynak megfelelő módon pótolja az elmaradt adategyeztetéseket. A Vodafone fellebbezett a hatóság júniusi döntése ellen, amelyet azonban a másodfokú hatóság – néhány, az ügy érdemét nem érintő módosítással – augusztus 24-én helybenhagyott. A hatóság összes szolgáltatóra vonatkozó vizsgálatából kiderült emellett, hogy a Telenor Zrt.-nél eljárás indítása nem volt indokolt, a Magyar Telekom Nyrt. pedig eleget tett a hatósági felhívásban foglaltaknak, így bírság kiszabása nélkül zárult az ügye.

Kifejtették, a Vodafone az első adategyeztetés során több százezer előfizető esetében a már korábban, csupán a szerződéskötéskor megadott adatokat egyeztette újra a központi nyilvántartás adataival, így minden harmadik előfizetője ügyében jogsértő módon járt el. A szolgáltató eljárása ugyanis nem biztosította azt a törvényben előírt célt, hogy egyértelműen azonosítani lehessen az adott SIM-kártyához tartozó előfizetőt. Így sérült a közérdek, a jogalkotói cél, az államnak a visszaélések megakadályozásához fűződő nemzetbiztonsági érdeke. A szolgáltató eltérő jogértelmezésre hivatkozott, de erről az álláspontról a hatóság – most már jogerőre is emelkedett – határozatában megállapította, hogy nem felel meg a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek.

Emellett a szolgáltató a nem egyeztetett kártyák lekapcsolását a törvényi határidőhöz és a versenytársakhoz képest is jelentős, többnapos késéssel fejezte be, meg sem kísérelve a törvény által szabott július 1-jei végrehajtást.

Hozzátették, hogy a Vodafone jogsértései az előfizetők széles körű érintettsége miatt súlyosnak minősülnek, ezen felül a szolgáltató közvetlenül sértette a jogalkotói célokat, és akadályozta azok teljesülését. A szolgáltató által választott jogsértő adategyeztetési mód – a versenytársaival szemben – lényegesen kedvezőbb helyzetet eredményezett, mivel jelentősen csökkentette számára a törvény végrehajtásából származó adminisztratív feladatokat is. A hatóság megállapította, hogy a másik két szolgáltató valamennyi egyéb teendőjét az adategyeztetés megfelelő végrehajtásának rendelte alá, jelentős humán és anyagi erőforrást vonva be.

A hírközlési hatóság, amelynek feladata a tisztességes és hatékony piaci verseny fenntartásának elősegítése, az eljárás során figyelembe vette a feladat természetét és újszerűségét a szolgáltatókra nézve, de mivel a feladat ugyanaz volt minden szolgáltató számára, egymáshoz viszonyítva meg lehetett ítélni azt, hogy elvárható módon hajtják-e azt végre. A bírság mértékének meghatározásakor az NMHH a fokozatosság és arányosság elve mentén mérlegelte a jogsértés súlyát, jelentőségét, időtartamát, az elért vagyoni előnyt, a piacra gyakorolt hatást, az okozott érdeksérelmeket és a bírságösszeg visszatartó erejét. Az NMHH felhívta a figyelmet, hogy az adategyeztetést ettől az évtől kezdve minden évben a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell elvégezni. Ez minden feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkező kártyatulajdonos számára más és más időpontban válik aktuálissá, attól függően, ki mikor kötötte meg a szerződését első alkalommal. Tavaly, az első adategyeztetés alkalmával ez a határidő még egységesen június 30-a volt. Az adategyeztetés online is elvégezhető mindhárom nagy szolgáltatónál a cégek honlapján, és csupán pár percbe telik.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adategyeztetés Vodafone