Hirdetés Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Egy szőnyegen adták az egyik legjobb koncertet – Sean Paul nélkül is jól megvolt a SZIN utolsó estéje
Művház 2018. augusztus 27. 07:45

Egy szőnyegen adták az egyik legjobb koncertet – Sean Paul nélkül is jól megvolt a SZIN utolsó estéje

Képriport
A Quimby, a Wellhello, Lovasi és barátai, meg egy váratlan helyen talált koncert simán megmentették a fesztivál szombati napját.

Hirdetés

Azok után, hogy Sean Paul pénteken lemondta a másnapi fellépését, kíváncsi voltam, milyen lesz a hangulat és mennyien lesznek szombaton a SZIN-en, hiszen – bár péntek után erre a napra is telt házat jelentettek, vagyis elfogyott az összes napijegy – benne volt a pakliban, hogy a jamaicai rapper hiánya rányomja majd a bélyeget az utolsó napra. Gyorsan essünk túl ezen: nem igazán nyomta rá. Nyilván sokan csalódottak voltak, hogy a fájós térdű sztár otthon maradt, de azért ez láthatóan nem sokaknak vette el a kedvét a bulizástól, sőt, a telt ház bejelentése után szombaton nap közben kis túlzással a minden második lépésemmel SZIN-napijegyeket kereső emberekbe botlottam.

Ezen az estén a nagyszínpad programja az átszervezés után úgy nézett ki, hogy sorrendben a Soulwave, a 30Y, a Quimby és a Wellhello játszottak, tehát a szervezőknek végül nem sikerült egy nap alatt külföldi hírességgel pótolniuk Sean Pault (amire azért számítani lehetett), viszont ez a névsor azért még mindig bőven garancia arra egy magyarországi, vidéki fesztiválon, hogy komoly tömegjeleneteket alakuljanak ki a nagyszínpad előtt. Így is történt: koncertről koncertre lettek egyre többen a Partfürdő ezen a részén: a Quimbyn és a Wellhellón már nagyjából annyian lehettek, mint Ákoson, aki valószínűleg az idei fesztivál legnézettebb koncertjét produkálta két nappal korábban. 

Mindkét együttestől nagyjából azt kapta a közönség, amire számítani lehetett. A Quimby hozta a szokásos formáját és az összes olyan dalát, amit egy fesztiválkoncerten a közönség hallani akar, és szerencsére nagyjából azt a lendületet, ami már a legutóbbi SZIN-es produkciójukat is emlékezetesebbé tette a korábbi sok év általam hallott szegedi Quimby-koncertjeinél. Stabilan hozták azt a színvonalat, amit ha tartani tudnak a jövőben is, akkor nyugodtan kimondható, hogy évente egyszer akkor is érdemes lesz meghallgatni őket, ha mostantól már semmi újjal nem állnak elő soha. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárki, aki ezen az estén azért ment a nagyszínpad elé, mert szereti a Quimbyt, az csalódottan távozott volna a koncert után.

És ez így volt a Wellhellóval is, akiket egy kicsit talán még több ember, és nagyon valószínű, hogy főleg még több lány hallgatott meg ezen az estén. Fluor és Diaz nagyon kényelmes helyzetben vannak: egyrészt egy elég jó zenekar játszik mögöttük, másrészt annyi slágert hoztak össze az elmúlt néhány évben, amiket rongyosra játszottak a rádiók, hogy csak ezekkel simán ki lehet tölteni egy bő egyórás koncertet, harmadrészt kb. bármit csinálnak, azt imádja a közönség, ráadásul a jelenlegi magyar popmezőnyben nem nagyon van még egy olyan zenekar, akiknek a zenéje jobban passzolna egy nyáresti vízparti fesztiválhoz, mint az övék. Így aztán esetükben minden adott ahhoz, hogy különösebb erőfeszítés nélkül hozzanak össze egy jó koncertet, olyat, amit nem csak a szövegeiket betéve tudó rajongók, vagy a dalaikat csak a rádióból, felületesen ismerők, hanem ilyen körülmények között valószínűleg bárki élvezni fog, aki vevő a tisztességes magyar popzenére. És ez a SZIN utolsó estéjén pontosan így is történt. Nyilván a Wellhello nem Sean Paul, de a fesztivál záró koncertjeként a nagyszínpadon ők is simán helytálltak. Egyébként férfiként azért is érdemes Wellhello-koncertekre járni, mert a közönségükön végignézve könnyedén olyan érzése támadhat az embernek, mintha az ország összes 20 és 40 év közötti szép nőjének kötelező lenne megjelenni a fellépéseiken, ráadásul óriási mosollyal az arcukon, így náluk a vizuális élményt nem csak a színpadi látványelemek biztosítják.

A Wellhellóval majdnem egy időben a Captain Morgan Arénában az Intim Torna Illegál játszott, szokásukhoz híven jókora közönség előtt, amikor a vége felé arra jártuk, mindenki éppen lyukat vágott a kádba, és a hangulattal sem volt gond.

A Wellhellóval teljesen egyszerre pedig Lovasi András és barátai zenéltek a fesztivál másik nagyszínpadán, ahol szintén tisztességes tömeg gyűlt össze Kispál- és Kiscsillag-dalokat hallgatni. Ha akadt olyan Lovasi-rajongó, aki valamiért mindenképpen hallani akarta Fluorékat is a Partfürdő másik oldalán, annak szerencséje volt, mert a Kossuth-díjas zenész a kiírthoz képest legalább fél órával később, éjfél helyett fél egykor fejezte be a koncertjét. Ami egyébként remek hangulatú volt: naná, a fickó vitán felül a magyar könnyűzene elmúlt harminc évének legfontosabb dalszerzője, minimum két tucat hibátlan remekmű fűződik a nevéhez, és még az ezekhez képest kevésbé sikerült dalai is jobbak, mint az ezredforduló óta az úgynevezett magyar alternatív zene legtöbb képviselőjének bármelyik alkotása. Lovasi András korszakos zseni, akinek egyik legjobb tulajdonsága, hogy olyan ösztönösen lazán képes előadni húsba- és lélekbemarkoló, vagy éppen csak bravúrosan nyers, emberi és őszinte megfogalmazásai miatt magával ragadó dalait, amilyen lazán ember csak fesztiválszínpadon állhat. És ha még éppen kifejezetten élvezi is a zenélést, mint ahogy az láthatóan a SZIN-en történt, akkor abból olyan koncert kerekedik, amit receptre kellene felírni mindenkinek, aki az elmúlt évtizedekben csak felületesen ismerte a dalait, vagy akik a számtalan jobb-rosszabb Lovasi-epigon (ezekről listát nem mellékelünk) valamelyikének munkásságát összevethetőnek tartja a Lovasi András életművével. A koncerten ott voltak a zenész legfontosabb alkotótársai, legelsősorban Kispál András, Leskovics Gábor, Dióssy Ákos is, vendégként vonósok és időnként Falusi Mariann is, aki tökéletesen vette fel a ritmust és illeszkedett be a dalokba, amikben közreműködött. Eljátszották lényegében az összes Kispál- és Kiscsillag-dalt, ami kihagyhatatlan egy ilyen koncertről, de úgy tűnt, ha rajtuk múlna, akár még ugyanennyit zenélnének. Egy felszabadult, energikus, mégis könnyed, sokszor nosztalgikus, de mégsem nyomasztóan múltidéző, és így az egész idei fesztivál egyik legjobb hangulatú koncertje volt ez, csak bánhatja, aki kihagyta.

És amire nem számítottunk: közvetlenül Lovasiék után, a Pepsi Nagyszínpadtól alig pár méterre a fröccsös standok mögött, lényegében a fűben, egy fa alatt találtunk rá egy másik nagyszerű koncertre. A Shit gyülekezete játszott színpad helyett egy szőnyegen, nem csendes koncertet, vagy ilyesmi, hanem rendes hangosítással, a bulizóktól szó szerint karnyújtásnyira tolták az élő rockdiszkót: az elmúlt 60 év klasszikusait játszották feltűnően jól. És hát a Tisza-partján, közvetlenül a zenészek mellett ugrálni például Iggy Popra olyan valami, ami igazán értelmet ad egy szabadtéri nyári fesztiválnak, nem csak marketingszlogenek szintjén, hanem valójában is van némi köze a szabadságérzéshez, és visszahoz egy darabot azokból az időkből is, amikor ez a néhány napos szabadságérzés tényleg nagyon fontos volt a szegedieknek, és a SZIN-t még például pont szemben, a Stefánián és a belváros mindenféle pontját tartották. Fogalmam sincs, hogy volt-e több ilyen koncert az idei SZIN-en, de ha nem, akkor kellett volna, hogy legyen. Sőt, egy tipp a szervezőknek: igazából az lenne a legjobb, ha nappal, esténként, éjszakánként, a fesztivál során folyamatosan, a Partfürdő egész területén, vagy akár egy jól behatárolt részén egyszerre, egymás mellett több ilyen, szigorúan színpad nélkül, a közönség előtt-mellett-között játszó zenekar léphetne fel. Óriási hangulata van, igazi közösségi és zenei élmény, éjszakánként pedig remek alternatíva azoknak, akik unják, vagy eleve nem szeretik a diszkósátrakat, partyarénákat.

És ha már aréna: a Captain Morganben ezen az éjszakán Andro volt az, akinek a neve hallatán vigyázzba vágják magukat a veretésre vágyó partyarcok, úgyhogy jól meg is telt a nagy sátor, amikor ő irányította a csapatást. Olyan volt, mint szokott: a műfajában nem hibázik a srác, ügyesen és kreatívan játszik, humora is van. Amikor szettje vége felé az egyik felpörgés után egy pillanatra megszólalt a kormány Soros-reklámjaiból, hogy „Ez veszélyes!”, konkrétan elröhögtem magam. A humor az egyik legfontosabb dolog még a legnagyobb veretésben is.

Közben a Jägermeister Stage nevű nagy sátorban ezen az éjszakán főként techno, tech-house, progressive house és hasonlók szóltak, amikor arra jártunk éppen a vicces nevű francia, Citizen Kain játszott a többi sátor és bulihelyszín EDM-bombái után kifejezetten üdítően ható, a félpercenkénti folyamatos felpörgések és kiállások után a lehető legjobb értelemben monoton technót és egyebeket.

A fesztivál utolsó napján fellépett a Partfürdőn a többi között még a Fran Palermo, megkapta a hátsó nagyszínpadot egyórás ugrálásra a Cloud9+, aztán Lovasiék előtt az Esti Kornél, de fellépett még az Óriás, a Fish!, az Ivan & the Parazol, a Szabó Benedek és a Glaxisok, Magashegyi Underground, a GypoCircus és a Children of Distance is. Nagyon megmozgatta a feltűnően lelkes közönségét az egyre népszerűbb, néhány éve Subscribe-, Idoru- és Special Providence-tagokból alakult Useme, és koncertje nagy részében a Wellhellóval meg Lovasival igyekezett konkurálni a The Biebers is, akik szintén elég jól el vannak látva csinos lányrajongókkal.

Utóbbi két zenekar között a Jägermeister Stage-en egy villámgyors, mini újraélesztési bemutatót és oktatást is tartottak a színpadról a közönségnek a Te vagy a hős! nevű kampány nagykövetei. Mármint azoknak, akik maradtak az ugrálás után, és nem vették rögtön az irányt inkább valamelyik sörcsap felé. Fogalmazzunk úgy, ők nem voltak sokan, mint ahogy az sem volt túl sok, amit ennyi idő alatt el lehetett sajátítani az újraélesztés alapvető tudnivalóiról, pláne, hogy a legtöbben inkább a gyakorlóeszköznek a színpadról a nézőtérre bedobált, puha lufiszerű labdákat rugdosták. De azért volt ilyen is, és ha már két embernek felkeltették az érdeklődését az újraélesztés, segítségnyújtás megtanulása iránt, talán már meg is érte. Csak ne óbégatott volna olyan elviselhetetlenül a mikrofonos emberük!

Az este során végre megnéztük a BP Sing-Along Karaoke helyszínét is, ami az egész fesztivál alatt várta a néhány pohár ital után magukat remek énekesnek gondolókat, meg azokat is, akik csak egy vicces közösségi élményre vágytak, merthogy itt nem egyenként, vagy kisebb csoportokban lehetett énekeli, hanem egy csomó mikrofonállványnál egyszerre akár harminc-negyven, vagy több ember is kiereszthette a hangját. Mikor ott jártunk, Kis Grofót, aztán meg Quimbyt énekeltek egy csomóan, ami néhány percig még úgy is szórakoztató volt, hogy nem álltam be közéjük, csak néztem őket.

Az utolsó estén a nagymedence melletti Bomba-Axe Pool Stage-en a szélesebb körben elsősorban a Compact Discbóból és a popsztároknak készített remixeiről ismert Lotfi Begi volt a legnagyobb név, utána pedig Nacsa Jr. játszott, miközben a Hungi88 nevű kisebb sátorban a Rádió 88 programigazgatója, a Hungiban is rendszeresen zenélő Nacsa Norbi tartott egészestés házibulit. A legtovább talán a Captain Morgan Arénában tartott a csapatás, ahol Tesis Buli End Show elnevezéssel (jár a taps!) a játszottak az egyetemisták és a fiatalabbak körében nagyon népszerű Tesis Bulik lemezlovasai, például Lennard.

Aztán szép lassan hajnal öt körül minden véget ért, a legtovább nyitva tartó kajás standok még kaptak egy utolsó rohamot, a leglelkesebb bulizók kisebb-nagyobb csapatai még egyszer körbejárták a Partfürdőt, hátha valahol lehet még veretni, aztán amikor ők is belátták, hogy tényleg vége, akkor hajnal hat körül elkezdett látványosan kiürülni a terület. Ha nagyon giccses akarnék lenni, most azt írnám, hogy a nagyjából éppen ekkor eleredő eső pedig elsiratta a négy napos bulizást és vele az idei nyarat, de ilyesmire azért inkább nem vetemedek.

Nézze meg képgalériánkat is a a fesztivál utolsó koncertjeiről és a hajnali bulikről a cikk nyitóképére kattintva!

kmn

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Szeged300
Cimkék: fesztivál nyár Szegedi Ifjúsági Napok SZIN SZIN 2018